Izgalomból sosem elég - Interjú Berg Judittal

Publikálás dátuma
2019.04.06. 21:00

Fotó: Kállai Márton
Kamaszoknak és felnőtteknek egyaránt szóló krimivel rukkol elő Berg Judit a nyárra. Az őrzők egy izgalmas és fordulatokban gazdag világot tár az olvasó elé.
Mi volt a legmerészebb élménye? Olyan, ami próbára tette a bátorságát?  A napokban jöttem haza egy két és fél hetes ecuadori túráról. Csodás kaland volt: hegymászás 4000 méter fölött, canopyzás (hason fekve, drótkötélre függesztve „repülés” egy több száz méter mély szakadék fölött), de barangoltunk a dzsungelben is, ahová teljesen egyedül is bemerészkedtem, amíg hirtelen szembe nem találtam magam egy féltenyérnyi szőrös tarantulával. Én alapvetően imádom a kalandokat, szeretem, ha fizikailag is megterhel egy-egy kirándulás, és azt se bánom, ha mindez egy kicsit veszélyes. Jártam már működő vulkán kráterében Jáván, motoroztam az őserdőben Vietnamban, és vágtáztam együtt az erdőben egy felriadt szarvascsordával a Bakonyban. Nem az számít, melyik országban vagyok éppen, hanem az, hogy feszegessem a határaimat, és a szabadság érzését tapasztaljam meg közben. Annyira mindegy a helyszín, hogy nincs is kedvence? Olyan, amihez valami ki tudja, milyen rejtélyes oknál fogva különösképp vonzódik?  Ecuador rádöbbentett, hogy Dél-Amerikához egészen mély lelki szállal kötődöm. Nem hiába vágytam ide majdnem harminc éven át! Talán az sem véletlen, hogy számomra a spanyol nyelv nagyon könnyen érthető és gyorsan tanulható, illenek a számba a szavak, nincs gondom a kiejtéssel, egyszerűen magaménak érzem a nyelvi közeget. Szóval jelenleg visszavágyom Dél-Amerikába, Bolívia, Kolumbia, Peru, a Tűzföld, minden jöhet. Másik régi vágyam pedig, hogy lássam az északi fényt. Ehhez egyszer majd körbehajózom Skandináviát. Előfordult már, hogy valamelyik szereplőjétől kapott ihletet? Kedvet valami eszement dologhoz? Ez a hajózás dolog gyanús. Ruminire emlékeztet.  Igen, a Rumini-sorozat alaphangulata nagyon az én belső lelkivilágomat tükrözi, főleg a Galléros Fecó naplója. Galléros Fecóval (a Szélkirálynő bátor, agyafúrt matróza a Ruminiből – a szerk.) folyamatosan inspiráljuk egymást, ha létezik számomra tökéletes társ, akkor az az ő emberi alteregója lenne. A kedvéért még pókerezni is megtanulnék! Úgy tűnik, nemcsak írja, hanem éli is a történeteit…  A történeteim és az életem sok ponton fonódnak össze. Nagyon szeretem például a nádas, tavas, mocsaras vidékeket, rettentő fontos számomra az élővilág és a környezetvédelem. A Lengemeséknek ez a háttérgondolata, minden történet mögött ez a szeretet és féltés húzódik. De azt is imádom, amikor egy olyan tudományterületet ismerhetek meg, amihez korábban nem volt közöm. Bölcsészhallgató koromban atomfizikával foglalkozó könyveket olvastam, persze csak a magamfajta laikusoknak való szinten. A nagyobbaknak szóló könyveim, például az Alma és folytatása, a Drifter ugyanígy egy-egy szokatlanul izgalmas világba kalauzolják az olvasót. Az Almában a sakk kerül a középpontba, a Drifterben az informatika, hackelés és a mesterséges intelligencia. Egy-egy ilyen könyv megírásához rengeteget kell olvasnom, tanulnom és a megfelelő szakemberekkel konzultálnom. Ezt is csudajó csinálni – akár hobbimnak is nevezhetném. Nemrégiben olvastam egy Facebook-bejegyzését, melyben annak az eszköznek a nevét kutatta, amin Leia és Luke átlendül egyik pontról a másikra a Halálcsillagon. Sci-fivel is kísérletezget?  Nem sci-fi, hanem egy krimi készül éppen. Szerepel benne egy műkincsrabló, akit valahogy be kellett juttatnom a rablás helyszínére, ezért jutott eszembe a csáklya vagy szigonypuska, amit Luke csak úgy lazán lecsatolt az övéről a Star Wars IV-ben. Amúgy a sci-fi sem rossz ötlet. Életem első műfordítása egy megrázó sci-fi novella volt, amit nem követett folytatás, pedig szeretem a műfajt. Bár inkább a kevésbé elszállt vonal tetszik: gimnazista koromban nagy Lem- és Bradbury-rajongó voltam. Most épp miben keresi a kalandokat?  Azon a bizonyos műkincsrablós krimin kívül, melyet kamaszkortól felfelé mindenkinek jó szívvel ajánlok, megint nyitok a legkisebbek felé. Jön a Maszat-sorozat tizedik része, amiben Maszat repülőre ül, illetve közkívánatra a Lengemesék-sorozatnak is lesz egy picik számára érdekes, új iránya: lapozókkal és kis mesékkel készülünk a lengerajongók kistesói számára. De a legfőbb tavaszi projektem, hogy belevágok egy új Ruminibe. Már nagyon hiányoznak az egereim! Mihez kezd, ha túl sok az izgalomból, és van 2-3 szabad órája? Ha csendre vágyom, elmegyek az erdőbe egyedül vagy a kutyával, esetleg úszom egyet. Vagy egyszerűen csak kiülök a teraszra kávézni. De már idejét sem tudom, mikor volt utoljára szabad 2-3 órám. De nem bánom, az izgalomból sosem elég!
Szerző
Frissítve: 2019.04.08. 07:43

Kinek nem regénye

Publikálás dátuma
2019.03.30. 15:46

Fotó: Fotó: Lakos Gábor
Lenin Vörös Hadseregét várják a Kárpátok felől. A cseheket visszanyomták Komáromnál, a románok Szolnoknál szorongatják a honi verbuvált haderőmaradékot. Bécsben állítólag ellenforradalmi erők bevették magukat a magyar nagykövetségre és elrabolták az ott felhalmozott vagyont. Cserny József halálbrigádjai a fővárosban, a Szamuely Tibor-féle Lenin-fiúk különítményei vidéken is osztják a proletárdiktatúra halálos és rögtönítélő igazságát. Fedák Sári utcai tribünről mozgósít – Fegyverbe! Fegyverbe! –; mindenkit, nem csak a Tanácsköztársaság híveit, de a háborút elvesztő, az őszirózsás forradalmon már túl lévő, nemzetet és az ország határait féltőket is. Aztán megölnek három papot. Átvágják a torkukat. Ha úgy tetszik, ezen a vérvonalon ér össze a már másfél hónapja uralkodó vörös proletárterror és Benedek Szabolcs fikciója, az egykor szeretői viszonyban lévő páros, az arisztokrata, ambiciózus, feminista, szüf­razsett, írónő Makovszky Antónia és a Galilei-körös, vallástalan zsidó, szemüveges, könyvtáros Gádor Oszkár megpróbáltatásaival. Kezdődik mindez 1919. május 1-jén a vörös drapériába öltöztetett Budapesten és folyik bő egy hétig. Pest utcáit, kapualjait, pincéit csak kétszer hagyjuk magunk mögött, egyszer egy főváros közeli Alföld-vidéki udvarház kedvéért, majd a regény legvégén, mikor a Lajta felé veszik szereplőink az irányt. Mindvégig kitart az a benyomásunk az olvasás során, hogy a szerző igazából egy ismeretterjesztő történelmi könyvet kívánt írni a Tanácsköztársaságról, testközelből és társadalmi „alulnézetből”, amire a legalkalmasabb műfajként mégiscsak a regény kínálkozott – ilyenkor ugyanis a zavaró tények amúgy is könnyen lesöpörhetők a terepasztalról. Ám az a helyzet állt elő, hogy a korszak krónikáit, anekdotáit szemlátomást rendkívül jól ismerő szerző a tudás csapdájába esett, s a fikciónak – gyilkosságok ide vagy oda – vérszegényebb szöveg- és történettestet hagyott csak – azt is csupán körvonalazódni. Amely történet ráadásul elég bonyolult, erőltetett tetsző, véletlenszerű – és alig hihető. A spoiler elkerülése végett csak annyit jegyzünk meg róla, hogy a Vörös Őrség és a Lenin-fiúk rivalizálása, valamint egy ifjúkorban elszenvedett abúzus keresztmetszeteként írható le többé-kevésbé. Ez a „történelmi távlat” a mindentudó elbeszélő hangjának eluralkodását vonja maga után, aki alig hagyja szóhoz jutni a regényszereplőket, vagy ha mégis, akkor is csak látszólag: ott van a merengéseikben, gondolataikban, ki- és ki nem mondott szavaikban – elég zavaró módon, de még a paródián innen. (Máskülönben rendkívül precíz, szabatos, jól felépített mondatokban.) A regényszerűség így csupán álca – lektűrszerűen elhibázottnak tűnik. Ellenben felmerülhet egy „ellenforradalmi olvasat” lehetősége is, amely ugyan a regény lektűr jellegén nem módosít, ám a szerző kvalitásain mindenképpen, felmentést adhat számára, ha már így a kritikai kivégzőosztag elé állítottuk. A könyv oldalain ugyanis rendre felmerül annak az igénye, hogy a jótollúnak mondott Antónia egykoron megírja majd történetüket – papostúl, Korvin Ottó-stúl, a Marx-fordító Szabó Ervin-estül, fegyvergyári capriccióstúl, páncélvonatostúl. „Egyszer majd valaki megírja a történetünket – merengett Antónia ezen a májusi éjszakán unokafivére lakásának megüresedett cselédszobájában kucorodva. – Az is lehet, hogy én. Ha pedig hozzácsapnám a mostani dolgokat, detektívregény kerekedne belőle” (189. o.) – olvasható a könyv feléhez érkezve, majd ezt szinte megerősítve, hasonlóképp zárul a kötet: „– Addig is – így Gádor – írhatna erről az egészről egy regényt. Antónia olyan arckifejezést öltött, mint aki nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen.” (406. o.) Mi, olvasóként sem tudjuk eldönteni, ­Janus-arcunk melyik felét mutassuk. Annyi bizonyos, ha a metafiktív/posztmodern ­játékot komolyan vesszük, és Makovszky Antóniának tulajdonítjuk a szerzőséget, a detektívregény dolgában akkor is megbukott a könyv, mert se detektív, se nyomozás nincs benne. (Ez egy áldetektívregény.) A kalandosnak szánt történetre rátelepszik a tájékozott és didaktikus narrátor, és bizony sokszor gondoljuk azt is, alaposabb szerkesztési procedúrának kellett volna alávetni a szöveget, mert nemegyszer bukkannak fel olyan leírásismétlések, melyekről mintha időközben megfeledkezett volna Makovszky Antónia vagy akárki is a szerző (lásd a páncélvonatról szóló információkat: 355-356. vö. 370-371. o.). De az olyan lózungok sem ritkák, mint a következő: „Egy diktatúra pillanatok leforgása alatt fölépül. Észre sem vesszük, és már a nyakunkon ül.” (404. o.) Ezt ráadásul Antónia mondja szereplőként, ami ma­ximum azon mai „vájt fülű” olvasók számára lehet hiteles, pláne érvényes, akik a mostani rezsimre gondolnak a „sorok közt olvasva” mindig és mindenhol – a hátsó borítóra is kitett idézet pont rájuk számít, őket csábítja. A fiumei cápa és a Kádár hét napja írójának a Tanácsköztársaság kikiáltásának centenáriumára kihozott új könyvében tehát akár egy lektűrparódiát (imitációkísérletet) is üdvözölhetünk a korabeli események regényesen valósághűszerű elbeszélése mellett. Vagy nem. De akárhogy is, a fentebb említett két regény meséjét tekintve sokkal érdekfeszítőbb, elbeszélői hang szempontjából kiegyensúlyozottabb, összességében is sikerültebb volt. (Helikon, 2019. 406 o.)   
Szerző

Tóth Kinga: Faliratok Európa

Publikálás dátuma
2019.03.29. 14:24

Fotó: Szerző felvétele
Tóth Kinga a Bundeszentrale für politische Bildung és a parasitenpresse vendégeként lépett fel a Lipcsei Könyvvásáron (március 21–24.), az alább olvasható szöveg német nyelven a bpb felkérésére, a könyvvásár „The Years of Change eseményére készült, melyen kultúrpolitikai és irodalmi témákban tartottak kerekasztal beszélgetést Jaroslav Rudis cseh íróval és Michal Sutovski politológussal, valamint Mirko Drotschman és Daniel Kraft élő közvetítésében is nyilatkozhattak.
légy boldog és regisztrált mondja a falragasz mosolyogj citromsárgát kerekfejűt mondja a falragasz új jövőt írunk ezzel a nevető fejjel új ráncot rajzolnak a kívánságaink az asszonyok winds of change-t fütyülnek törökországban léteznek az eldugott falvak ahol a kezek a szájba érnek és csak egy belégzés a kikötőnél nincs vészjelzés közel az út a folyóhoz könnyű átkelni szoknyákkal a vizek az utak között nem is mély nem is látszik dombok fölött visz a szoknyába-köténybe az út ajtón ki-ajtón be új reklámot írnak gyere be apa mosdik anya főz idegenek az ajtóban ég a tűz a fazék az éji bogár idegenek az ajtóban nem beszél senki itt ha szöknek szirénák fütyülnek rajt’marad a fazék túlfő ürül anya apa mindenki fegyverrel önkéntjelentkező mi vagyunk európa szíve mondják a ragaszok az antifa a pinkpower mellett új sapkát hordanak az asszonyok mindigcsütörtökön nálunk a petíció és a híd a szabadság fessél körfejet fütyülj a faluból itt üresek a házak ahol a többiek ahol a mindenki már messze messzexilexil lxlxlxlxlxpfffütüylnek az asszonyok köveken völgyekben az eu-határon itthon minden szuper otthont építünk és fixáljuk mama a hajlakkal vigyázzatok mondja az anyánk vadásznak az autó régi és piros és nem is szép a füttyöt sem mindig hordja a szél ez az új hullám az új vihar sturmésdrang hátizsákot húzunk a gap-éveinkben hegesztjük a mamatrabigot budapest látsz minket? a gimnáziumból a kollégiumból a metróból hallasz minket? a fotelból a szabadországból olvaslak képeslapon gyűjtöm a petíciókat és másolom bele az aláírásom mama tovább fütyülöm sokan fekszenek itt mesélted újakat nem hordanak temetni csak ha nemes volt az nem rohadt bele a jó szerveket otthon is másokba teszik a maradék megy a hegyre az utolsó gyökérbe ide jövünk vissza ehhez a hordalékhoz ahol a többi országtörténetet mesélted mama itt fölötted ki veszi át vagy vissza a nyelvét a másiknak ahol a porcelán meg fölötted a virág a limonádészag mama szedjük a gyomokat a köveid között itt szeretett az a sok férfi itt küldted mindet el itt száguldoztál hogy hátráljanak te vagy az úton nem állítanak meg átmész a kerítésen is a közös nyelven mi megy majd át veled a határon? tíz szóval menni fog az élet? végül megoldod mindenhol de mit örökölsz ebből és a többiek mit? mi van benned egy szekrény pudingszag amit becsuknak a szekrénybe veled szétszednek nem férsz ki a lépcsőn különben a bók a meleg a papírok érvénytelen lakhatási dokumentumok képregény foto képeslap mészkőfal megy minden mind veled jelölve a rossz a hibás az elfogadott ahol nincs már pecsét már nem kell de mégis jobb ha jobb ha erre a házfalra írt innen futott messze ezen ment át itt kellene a napnak is sütni itt rúgta ki a kerítést itt volt otthon a másikon azon a helyen nem marad mama semmi csak a hajigazítás az egyiket lakkal a másikat habbal kis hullámokat feszeseket tupíros csigákat lakk lakk tartsad hadd álljon hadd keményedjen tartson meg 

A szövegben félkövérrel szedett részletek faliratok, reklámszövegek és graffitik, melyeket Tóth Kinga európai utazásai során 2012 óta folyamatosan gyűjt és dolgoz bele FALIRATOK című verssorozatába.

Névjegy

Tóth Kinga író, vizuális- és hangköltő, performer, 2018-2019-ben Graz város városírója. Magyar, német és angol nyelven ír, szövegeit installációkkal, kiállításokkal, performanszokkal mutatja be. Hangköltészeti munkája jelenleg a párizsi Tokyo Palaisban, hang-tér-vizuális költészeti installációja-kiállítása pedig Grazban, az Off-Galerie-ben tekinthető meg április közepéig. A Lipcsei Könyvvásárra jelent meg PARTY címmel második önállóan német nyelven írt-adaptált kötete (parasitenpresse kiadó), melynek szövegei magyarul 2013-ban ZSÚR a Prae-Palimpszeszt kiadó gondozásában olvashatóak. A PARTY angol, német és magyar mondókák, gyermekversek és gyermekrajzok átdolgozását, újraértelmezését és ebben a stílusban írt szövegeket tartalmaz, témája pedig a hatalmi viszonyok, „játékok”, agresszió, LGBTQ-kérdések, családon belüli erőszak, egyenlő jogok, aktuálpolitika. 

Szerző