Törtfehér hortenzia

Először a kútra ment, onnan húzott fel friss, metszően hideg vizet: a bádogvödör időnként nekicsapódott a kút kávájának, amikor a lánc az egyenetlen kerékforgatástól kissé kilengett. Régebben több erő volt a karjában, nem is tartott tíz másodpercnél tovább, amíg feltekerte a láncot, behajolt a vödörért, a peremre támasztotta, majd a vizet egy másik, rózsás, zománcozott vödörbe öntötte át, s vitte be a konyhába. 
Most is bevitte, de az út jóval tovább tartott. A lábaiban sem volt már annyi erő. A posztócsizma a kislábujjaknál kitaposva domborodott a gumitalp irányába. Kellett a hely a bütyköknek, amik az évek során alattomosan törtek utat maguknak, s most minden lépésnél éreztették fölényes hatalmukat. Felsóhajtott: vajon miként fogja belepréselni ezeket a lábakat az ünnepi fekete cipőbe, ami már kibokszolva, kifényesítve ott állt a küszöbön. A csirkék táljánál megállt, löttyintett egy keveset nekik a frissből, feltöltötte a macskák tányérját, a kutya csöbrét, a maradékot aztán odabent egy nagy piros fazékban feltette melegedni a sparheltra. 
Közben előkészült.
Levette a hétköznapi kendőt, ami alól előbukkant a szürke kis konty a feje búbján. Három ujja között elfért az egész tincs, pedig régebben a tenyeréből is kirakoncátlankodtak a hullámos barna fürtök, alig győzte markolni a rengeteg szálat, hogy szalagot fűzzön a végébe, miután hármas fonatot kötött. Régebben a hajában is több erő volt. A benti szoba tükrös szekrényének fiókjából előkereste az illatos szappant, amit ritkán használt, mert máskor megtette a tiszta, egyszerű mosószappan is. 
A meleg vizet egy nagy lavórba öntötte. Előbb az arcát, aztán a nyakát, a fülét, végül a hónalját mosta meg, és durva vászonnal törölte szárazra. A textil sarkában ott a monogramja, pirossal hímezve, s ott is marad még évtizedeken, talán egy-egy századon is átívelőn, anyáról leányra öröklődve tovább, néha eredeti feladatát betöltve, néha csak a szekrényben, a többi régi darab közé besimítva. 
Amikor elkészült, fejét a langyosodó vízbe hajtotta, s a haját szappanozta be. Nem habzott úgy, mint a sampon, de nem is csípte annyira a szemét. A látása sem volt már olyan, mint régen, s az ereszkedő homályt nem akarta még tovább tetézni a szeme sarkába becsúszó habbal. 
Lassan öltözött, gyorsan nem is tudott volna. A fogyó időt már bölcsen osztotta be, figyelmesen, a múltra és jövőre nemigen pazarolva belőle. Három alsószoknyát vett magára, arra egy ropogós feketét, amit egy bársonyköténnyel fedett. Fekete volt a blúza is, fekete gombokkal, fekete hímzéssel. Nem is volt már más színű ruhája, csak fekete, az egyik viseltesebb, a másik megkímélt. Özvegyasszonynak a falu rendje szabta az öltözékét, nem holmi divatok. 
Mielőtt kilépett a kapun, még levágott egy nagy fehér virágú hortenziát a kiskertből, egyetlen egy szálat, nem többet. Ebbe kapaszkodott, ezt szorította végig a templomban, az első padsorban ülve, az ünneplő násznép sustorgó zajában, mint egy méltóságteljes, majd´ százéves angyal, aki a biztonságot adó virág nélkül már rég elrepült volna innét.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.04.05. 09:34

Hősök terecskéje

Nem tudom, van-e még mentálisan teljesen egészséges újságíró a kormánypártoktól független, tehát jól működő magyar médiában, de azt az érzést én legalábbis nem tekintem mentálisan teljesen egészségesnek, hogy Orbán Viktor hétfői milánói látogatásának drukkolok. Inkább azért kellene szorítanom, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök, de a jelenlegi különösen tartson távolságot az olyan szélsőségesen populista politikáktól, mint amit Matteo Salvini olasz pártvezér képvisel. Semelyik sejtem nem kíván egy platformra kerülni egy olyan figurával, aki tengeren hányódó hajók nyomorultjainak tiltja meg a kikötést. Semelyik sejtem nem hajlandó kiegyezni azzal, hogy ne legyen más megoldás. Mert itt csak a pőre populizmus van. Elhitetése annak, hogy van az a fal, ami megállítja a globális felmelegedést, kerítés, ami gátat szab a globális menekülthullámnak.
Salvini miniszterelnök-helyettes (akit Orbán korábban a hősének nevezett) hétfőn nyitja meg az európai parlamenti választási kampányát, s egyben programadó gyűlést tart mindazokkal, akiktől biztosan nem szeretnénk használt autót venni. Marine Le Pen (francia Nemzeti Tömörülés), Geert Wilders (holland Szabadságpárt) és Heinz-Christian Strache (Osztrák Szabadságpárt) nem tekinthetők szalonképes politikusoknak, de a német Alternatíva Németországért (AfD), a Flamand Érdek (VB) és az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) sem a szívem csücske. Ezeknek az erőknek a legkisebb közös többszöröse az idegengyűlölet.
Ki kell végre derülnie, mi van az anarcho-populizmus szelíd vicsora mögött. Ezért üdvözöltem a Sargentini-jelentés elfogadását, és ezért örvendeztem az Európai Néppárt (EPP) döntésének, amikor elsöprő többség szavazta meg a Fidesz felfüggesztését. Ezek persze egy Lassú Reagálású Európai Hadtest tohonya és tétova mozdulatai, amelyek mögött nyers politikai számítások húzódnak meg, de legalább megtörténtek. Szembe néztek azzal, hogy ha egy illatosan gőzölgő fonott kalácsba belesütik a lószart, akkor az illatosan gőzölgő süteményre nem lesz gusztusa senkinek. Ez Weber első törvénye, remélem.
A józan ész Európáját hirdeti meg Matteo Salvini. Mind a húsz ujjával csettint erre a szavazatát biztosra ígérő magyar népesség 50 százaléka. Ők a Fidesz-KDNP szavazói, akiknek jelen állás szerint az a legnagyobb gondjuk, hogy lesz-e magyar kormányválság, ha a KDNP az EPP-be szorul, míg Orbánék áteveznek Salvini formálódó pártcsaládjába. Valamivel komolyabb tétje van annak, lesz-e Európában elegendő józan ész a felismeréshez: a nemzetállamok mindenhatósága egyrészt nem kifizetődő, másrészt hétmérföldes kamu. Propagandamédiával és állampárti igába hajtott intézményekkel végrehajtott szómágia, miszerint a szuverenitás fontosabb, mint a jogállam (Európai Ügyészség) és a határvédelem (Frontex).
Az MTI híre Orbán Viktor nevét sem merte leírni azok között, akikre a Liga pártvezére számít Milánóban. A magyar sajtó az összeborulás kezdetét látja a kampánynyitóban. Orbánnak a Die Presse szerint is Salvini mellett a helye. 
Kétségkívül összetartoznak. De vajon összenőnek-e?
Szerző
Balassa Tamás
Frissítve: 2019.04.04. 09:04

Büntetésben

Majd megtanulják azok a renitens újpalotaiak, meg rákospalotaiak – nem is beszélve a pestújhelyiekről –, hogy nem érdemes kikezdeni a nemzeti együttműködés rendszerével. Mindazok, akik tavaly ősszel ellenzéki polgármestert választottak a kerület élére, igaz, egy másik ellenzéki helyébe. Persze velük bűnhődnek a kormánypárti szavazók is, de hát miért maradtak kisebbségben. A hét fideszes, valamint a pártjukból kizárt három és az MSZP-ből kizárt egy képviselőnek – együtt többségben - így sikerült immár harmadszor is megakadályoznia, hogy legyen az idei évre költségvetése a XV. kerületnek. 
Hatalmas eredmény. Ennyire népes településsel – várossal, kerülettel – ilyen még sosem fordult elő. Különben is, ettől még működőképes az önkormányzat, csak – például – a közalkalmazottak béremelése marad el, meg a civil szervezetek nem jutnak hozzá a szükséges támogatásokhoz. A központi hatalom helyi letéteményesei viszont folyamatosan megmutathatják, hogy velük (mármint a NER-rel) nem lehet kukoricázni. Kedden már az is eredmény volt, hogy egyáltalán hagyták napirendre tűzni az ügyet, mert legutóbb ezt is megakadályozták. A szavazásnál azonban újra jelezték, hogy engedékenységük csak eddig terjedt.
A személyeskedésektől és zavaroktól sem mentes ülésen mindenről volt szó, csak a lényegről nem. Hogy tudniillik a fideszesek a kerületi jegyző, Lamperth Mónika fejéért cserébe lennének hajlandók egyezkedni. Németh Angéla polgármester pedig többször tudtukra adta, hogy elégedett az egykori belügyminiszter munkájával, s már csak azért sem enged, mert akkor utána újabb – hasonló – követelések következnének. 
Így viszont a kerület büntetésben marad. A fideszesek és a „függetlenek” szilárdan állnak a vártán, még akkor is, ha ettől mintegy 80 ezer embernek lesz rosszabb. Az őszi önkormányzati választáson bizonyára értékelik majd kitartásukat.
Frissítve: 2019.04.04. 09:04