Jaj, cica…

Na tessék. Itt ülünk megint egy politikai operett nézőterén, épp a darab közepén, amikor még nem lehet tudni, kit választ a végén a primadonna. A jelmezek színpompásak, a tánclépések egyre gyorsabbak, nagy a pergés-forgás. Izgulhatunk, hogy a fináléban Orbán mégiscsak a néppárti Weber karján találja-e meg a boldogságát, vagy enged igazi vonzalmának, és Matteo Salvinival lép politikai frigyre.

Most ott tartunk, hogy Milánóban készül zászlót bontani egy új, szélsőjobboldali pártszövetség. A daliás Matteo, aki már korábban is epedező pillantásokat váltott Viktorral, meg is hívta őt magához. Épp, ahogy a „Csókos asszony”-ban: „Van a Bajza utca sarkán” (pontosabban Milánóban) „egy kis palota,/ Kisasszony, ha boldogtalan, jöjjön el oda!/ A kapuja mindig tárva, a gazdája Magát várja,/ Szép kisasszony, jó kisasszony, jöjjön el oda!”

De akármennyire drukkol a nézőtér egy része, ő még nem mehet. Nemcsak hogy nem kisasszony, hanem másnak van elkötelezve. A Néppárt, ugyebár. Még akkor is, ha Salviniékhoz húzza a szíve. („Te más világban,/ Én más világban,/ De híven őrzöm képedet” - mint a Bob hercegben éneklik.) Viszont a német multik legalább olyan fontosak, mint a szív szava, nem jó szakítani a CDU-val és így a Néppárttal sem. Meg aztán a legújabb felmérések szerint mégiscsak a Néppárt marad az Európai Parlament legnagyobb frakciója. Várni kell, megnézni, mit hoz a választás. Ezért Salvini, aki komolyan vette a magyar miniszterelnök bókjait, hiába invitálja lelkesen kapcsolatuk elmélyítésére, („Gyere, csókolj meg szaporán tubicám,/ Ha megfőztél, most megegyél, de meg ám!”), a válasz egyelőre nyugalomra int. Elvégre a Lili bárónőben is így folytatódik a dal: „Türelem nagy kincs…”

Ez persze kicsit megzavarta a közönséget is: nem tudja, most kinek kell tapsolni. Aki a Fideszre szavaz, annak fogalma sincs, melyik frakciót erősíti. Ráadásul a dolgok jelenlegi állása szerint könnyen lehet, hogy egyben annak a Webernek az elnökségére is szavaz, aki eddig az intrikus szerepét játszotta. A kormánysajtó lenyűgözően gazdag stiláris eszköztárral jellemezte: „farizeus”, „szarjankó” (bocsánat), „nem egy jobboldali karakter, ez egy nyálkás valami”, sőt „szúnyogcsődör”. Utóbbiról nem tudom pontosan, milyen lehet, de hogy nem dicséretnek szánták, az biztos. Gulyás mégis azt mondja a kormányszóvivőin, hogy még mindig ő a legelfogadhatóbb jelölt. Igaz, a másodszereposztásban Kovács Zoltán nem kötelezte el magát ennyire, ő kerek-perec a képünkbe vágta, hogy tudja fene, melyik frakcióban lesznek majd. Hiszen a fogadásokon is - érvelt - az ember először megnézi, mi minden van a svédasztalon, és csak aztán választ. Ez ugyan nem utal túlságosan értékelvű magatartásra, de azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz a közös asztaloknál nemigen szokott gátlásosan éhen maradni.

Pedig Salvinit meglátni és megszeretni tavaly egy pillanat műve volt. „Ő az én hősöm” - mondta róla Orbán, és ez nem idézet megint egy operettből, hanem komoly. Amint kormányra jutva eleresztette az első idegenellenes tirádáit, rögtön sietett is találkozni vele. „Olyan volt, mint egy sikeres első randi” - jellemezte a CNN. A felek nem győzték kifejezni kölcsönös rokonszenvüket. Épp csak hogy nem énekeltek duettet: „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád!” Salvini csöpp kis szájából t.i. Orbánéhoz kísértetiesen hasonló ötletek pattantak elő: „új stadionokra van szükség minden olasz városban”. „Magyarország megmutatta, hogy a családnak kell a kormánydöntések középpontjában állnia”, a meleg párok viszont nem család. „Elég volt a pénzügyi világ és a migráció diktatúrájából!”

Az világos, hogy Salvininak miért kell az új pártszövetség. Nemzetközi vezető szerepre tör, hogy annak a hátán otthon hamarább kapaszkodjon fel a belügyminiszteriből a miniszterelnöki székbe. Orbán több lehetőséget is lát az új barátokban. Milánóba ugyan nem megy el, hivatalosan nem üzent, de Kövér Lászlót még az esemény előtt odaküldte. („Egy rózsaszál szebben beszél,/ Mint a legszerelmesebb levél.”) Nos, a rózsaszál, azaz a házelnök megpendítette, hogy Salvini Ligája, amellyel „jelentős a nézetazonosság”, akár egy megújuló Néppártba is beléphetne, oldva Orbán elszigeteltségét. A másik variáció, szintén arra az esetre, ha a Fidesz a Néppárt tagja marad, kierőltetni a fordulatot a szövetségi politikában: az Európa-barát középpártokkal, a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal vagy zöldekkel való együttműködés helyett koalíció az integrációellenes jobbszéllel. Végül, ha a Fidesz kívül találja magát a Néppárton, Salviniék ölelő karjaiban még mindig puhára eshet. Legfeljebb úgy tesz, mintha önként váltana partnert: „Te, cica, csak üzenj be,/ Érted kiugrom, cicám!”

Lesz, aki örül majd ennek, mert boldog finálénak véli. És lesz, aki látja a függöny legördülését, az elsötétült színpadot, és siratja a végzetesen elrontott előadást. Jaj, cica…