Jávor Benedek;Tóth Bertalan;EP-lista;MSZP-Párbeszéd;

2019-04-07 15:31:32

Mindenki rábólintott az MSZP-Párbeszéd közös EP-listára

A Párbeszéd kongresszusa egyhangú döntéssel jóváhagyta azt a megállapodást, amelyet a párt elnöksége az MSZP-vel kötött az uniós választáson való együttműködésről – jelentette be Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője.

Így Jávor az MSZP-Párbeszéd közös lista negyedik helyén szerepel majd, ez a gyakorlatban viszont a harmadik pozíciót jelenti, hiszen a listát vezető Tóth Bertalan pártelnök már egyértelművé tette korábban is: nem akar Brüsszelbe menni. Jávor emlékeztetett arra is, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája nem egy európai frakció erőforrásait fogja használni, hiszen az MSZP-s politikusok a szocialisták és demokraták, míg Jávor Benedek a zöldek frakcióját fogja erősíteni. A két párt a hétvégén elindította közös kampányát, hétfőn pedig elindítják az ajánlásgyűjtést is.

Tóth Bertalan az MSZP elnök-frakcióvezetője üdvözölte a döntést és jelezte, hogy a Párbeszéddel való együttműködés nem csak a közös listákban merül ki. – Az MSZP elnöksége döntött vasárnap arról is, hogy az önkormányzati választáson is együttműködünk a partnerünkkel, ezzel egy új baloldali szövetség alapjait teremtjük meg – vélekedett a szocialista politikus, hozzátéve: ezzel példát akarnak mutatni az ellenzék számára.