Egy év

Könnyű volt betartani a Fidesz valamennyi választási ígéretét, hiszen nem ígértek semmit. Leszámítva persze az elégtétel vételét, azaz a bosszút, amit pedánsan végre is hajtottak: a Magyar Nemzet már a választást követő napon bezárt, hogy aztán zombiként térjen vissza, a Hír TV-ből mostanra a fodrászt is kivágták, a Jobbikról meg felfedezték, hogy régebben náci volt. Egy évvel a 2018-as országgyűlési választás után teljes a simicskátlanítás, amúgy minden megy tovább. Úgy látszik, a nagy ívet futó miniszterelnök még mindig nem ért politikai nyugvópontra. Pedig onnan, ahová mostanra eljutott, már életveszélyes jobbra lépni. Az már nem lejtő, hanem borzasztó mélység.

Egyedül persze mehetne, amerre akar, de hát rángatja magával az egész országot. Sőt, már az egész kontinenssel próbálkozik.

Pedig csupán egyszer, 2010-ben kapta meg a szavazatok több mint felét, a többi hatalmi technika kérdése, amiben kétségkívül jó. Már feltéve, ha a hideg kegyetlenséget a jó tulajdonságok közé lehet sorolni.

Persze azért hibázik is, így van ezzel az összes egyszemélyi vezető, aki gondolkodás nélkül söpri le az ellenvéleményeket. Azzal, hogy pártját kivezette az európai politika fősodrából, meggyengítette önmagát - legalábbis most így tűnik az európai parlamenti választások esélylatolgatásaiból. Egy éve még bízhatott benne, hogy Brüsszelben is fel tudja billenteni az erőviszonyokat, ma inkább attól kell tartania, nehogy Brüsszel billentse fel őt. Hiába no, ezek a fránya háborúk ritkán zajlanak az előzetes haditervek szerint.

"Elmúlt egy év, hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél?" - énekelte egykor Koncz Zsuzsa. Persze a szép tavasz a mi esetünkben a még távolabbi emlékeink közé bújt el, de vigasztalódjunk Bródy János dalszövegének utolsó versszakával: "És jön majd még sok-sok év; Akire vársz talán majd rád talál."