rendőrség;unokázós csalás;

2019-04-08 17:11:59

Tizenegy milliót csalt ki idősektől az unokázós csaló, elfogták a rendőrök (videó)

A 23 éves férfi ismeretlen társát továbbra is keresik.

A rendőrök elfogták azt a budapesti férfit, aki három hónap alatt közel 11 millió forintot csalt ki több sértettől – írja a police.hu.

A 23 éves L. Markó ismeretlen társával még 2019. január 2-án hajnalban hívott fel egy III. kerületi idős asszonyt, és – magát a fiának kiadva – közölte, hogy balesetet szenvedett és a kár megfizetéséhez pénzre van szüksége. A sértett átadta a megtakarított pénzét egy férfinak, aki a fia barátjaként mutatkozott be.

L. Markó 2019. március végéig további három unokázós csalást követett el, amellyel közel 11 millió forintot, illetve ékszereket csalt ki idős emberektől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították L. Markót és 2019. április 3-án egy VII. kerületi bevásárlóközpontban elfogták. A rendőrök a férfi XIII. kerületi lakásán közel egymillió forintot, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, telefonkönyveket, valamint azokból kitépett lapokat találtak és foglaltak le.

A nyomozók L. Markót csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. április 6-án elrendelt. Ismeretlen társát továbbra is keresik.

A BRFK „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja nemrég egy 32 éves férfit és egy 17 éves fiút vett őrizetbe Budapesten, ők a gyanú szerint kétmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.

A rendőrök korábban elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint több alkalommal vertek át Érden időseket. Ezt megelőzően két embert azért vettek őrizetbe, mert egy idős embertől több mint egymillió forint értékű külföldi valutát vettek át, amelyet előzőleg tettestársuk telefonon csalt ki tőle.