Az elsüllyedt Atlantrópa

Kiszárítani a Földközi-tengert? Eszelős ötlet. Herman Sörgel bajor mérnök (1885–1952) fejéből pattant ki a múlt század húszas éveiben, megalomániás terv részeként. Hatalmas duzzasztógátakat építenek a Gibraltári-szorosban és a Dardanelláknál, ezzel elzárják a Mediterráneumot az Atlanti-óceántól, illetve a Fekete-tengertől. A vízszintet fokozatosan csökkentik, a félmillió négyzetkilométernyi elhódított szárazföldön szupermodern városokat építenek. Oázissá változtatják a Szaharát, mesterséges tavakat hoznak létre. Berlintől vasútvonalat húznak Fokvárosig, mert Európa összenő Afrikával. Így jön létre az új óriáskontinens, Atlantrópa – ezzel a fantázianévvel népszerűsítette álmát Sörgel.

Tudjuk, semmi sem lett az egészből, hála a jó égnek. A projekt megvalósítása jóvátehetetlen kárt tett volna az élővilágban és a páratlanul gazdag, évezredes civilizációban: a Mediterráneum, ahogyan ismerjük, megszűnik létezni. Egy közelmúltban elvégzett számítógépes szimuláció még ennél is súlyosabb következményeket mutatott: globális katasztrófát emelkedő világtengerrel, elsüllyedő városokkal. Mindennek a tetejébe egy gibraltári gátszakadás – akár földrengés, műszaki hiba vagy terrortámadás idézi elő – bibliai léptékű özönvizet zúdított volna a tengertől elhódított szárazföldre.

Aki hallott az Atlantrópa-tervről, hajlamos egy kalap alá venni a nácik meg nem valósult agyrémeivel, mint például a Germania, Hitler és Speer gigantikus birodalmi fővárosa. Ez azonban igazságtalan, Sörgelt egészen más ideák vezették: utópiájával nem kevesebbet akart, mint megmenteni a világot. Pacifistának vallotta magát. Úgy képzelte, hogy az óriási építkezés alternatívája az újabb háborúnak. Életteret hoz létre, munkát ad generációknak, a gátakon építendő vízi erőművek révén pedig energiát termel az emberiség békés fejlődéséhez. 150 évre leköti az európai hatalmakat, a népek vállvetve dolgoznak a közös ügyért, ahelyett, hogy lövészárkokban mészárolnák egymást.

Sörgel nyíltan ellenezte a fegyverkezést. A weimari köztársaság bukása után tovább levelezett külföldi tudósokkal, partnert látott bennük, nem ellenséget. De a Führernek nem tetszett az ötlete, neki megvolt a maga elgondolása a terjeszkedésről. A Gestapo rossz szemmel nézte az önfejű mérnök-feltalálót, a háború alatt el is tiltották a publikálástól.

A harmadik birodalom összeomlása után az idősödő, cvikkeres úr ismét megpróbálta eladni a tervét, de a megszálló amerikaiakat sem hozta lázba a vízerőmű: náluk éppen az atomenergia jött divatba. A kilátástalannak tűnő helyzetben sem adta fel, tovább kereste a támogatókat. Akkor is népszerűsítő előadást tartani indult Münchenben, amikor egy autó elgázolta. Halálos ágyán megtörten mondta, hiábavaló volt az élete.

Megálmodója után csöndben kimúlt az Atlantrópa is. Herman Sörgel méltányos ítéletet érdemel az utókortól. Naiv idealista volt, egy őrült vízió megszállottja, viszont dacolt a Zeitgeisttel, nem állt be a nácik közé. Szomorú világ, amikor ez is érdem.