Az elsüllyedt Atlantrópa

Kiszárítani a Földközi-tengert? Eszelős ötlet. Herman Sörgel bajor mérnök (1885–1952) fejéből pattant ki a múlt század húszas éveiben, megalomániás terv részeként. Hatalmas duzzasztógátakat építenek a Gibraltári-szorosban és a Dardanelláknál, ezzel elzárják a Mediterráneumot az Atlanti-óceántól, illetve a Fekete-tengertől. A vízszintet fokozatosan csökkentik, a félmillió négyzetkilométernyi elhódított szárazföldön szupermodern városokat építenek. Oázissá változtatják a Szaharát, mesterséges tavakat hoznak létre. Berlintől vasútvonalat húznak Fokvárosig, mert Európa összenő Afrikával. Így jön létre az új óriáskontinens, Atlantrópa – ezzel a fantázianévvel népszerűsítette álmát Sörgel.
Tudjuk, semmi sem lett az egészből, hála a jó égnek. A projekt megvalósítása jóvátehetetlen kárt tett volna az élővilágban és a páratlanul gazdag, évezredes civilizációban: a Mediterráneum, ahogyan ismerjük, megszűnik létezni. Egy közelmúltban elvégzett számítógépes szimuláció még ennél is súlyosabb következményeket mutatott: globális katasztrófát emelkedő világtengerrel, elsüllyedő városokkal. Mindennek a tetejébe egy gibraltári gátszakadás – akár földrengés, műszaki hiba vagy terrortámadás idézi elő – bibliai léptékű özönvizet zúdított volna a tengertől elhódított szárazföldre. 
Aki hallott az Atlantrópa-tervről, hajlamos egy kalap alá venni a nácik meg nem valósult agyrémeivel, mint például a Germania, Hitler és Speer gigantikus birodalmi fővárosa. Ez azonban igazságtalan, Sörgelt egészen más ideák vezették: utópiájával nem kevesebbet akart, mint megmenteni a világot. Pacifistának vallotta magát. Úgy képzelte, hogy az óriási építkezés alternatívája az újabb háborúnak. Életteret hoz létre, munkát ad generációknak, a gátakon építendő vízi erőművek révén pedig energiát termel az emberiség békés fejlődéséhez. 150 évre leköti az európai hatalmakat, a népek vállvetve dolgoznak a közös ügyért, ahelyett, hogy lövészárkokban mészárolnák egymást. 
Sörgel nyíltan ellenezte a fegyverkezést. A weimari köztársaság bukása után tovább levelezett külföldi tudósokkal, partnert látott bennük, nem ellenséget. De a Führernek nem tetszett az ötlete, neki megvolt a maga elgondolása a terjeszkedésről. A Gestapo rossz szemmel nézte az önfejű mérnök-feltalálót, a háború alatt el is tiltották a publikálástól.
A harmadik birodalom összeomlása után az idősödő, cvikkeres úr ismét megpróbálta eladni a tervét, de a megszálló amerikaiakat sem hozta lázba a vízerőmű: náluk éppen az atomenergia jött divatba. A kilátástalannak tűnő helyzetben sem adta fel, tovább kereste a támogatókat. Akkor is népszerűsítő előadást tartani indult Münchenben, amikor egy autó elgázolta. Halálos ágyán megtörten mondta, hiábavaló volt az élete. 
Megálmodója után csöndben kimúlt az Atlantrópa is. Herman Sörgel méltányos ítéletet érdemel az utókortól. Naiv idealista volt, egy őrült vízió megszállottja, viszont dacolt a Zeitgeisttel, nem állt be a nácik közé. Szomorú világ, amikor ez is érdem.
Frissítve: 2019.04.10. 09:22

Az igazi hét pont

Öt éve még volt program. Hivatalosan az országgyűlési választásra szólt, de mivel az európai parlamenti voksolásra sem készült másik, valószínűleg arra is érvényes (volt): „Csalódást fogok okozni önöknek, mert a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk. Szerényebben fogalmazva: folytatni szeretnénk.” (Érdemes az eredeti Facebook-bejegyzés alatt a képet is megnézni – Orbán Viktor saját oldala, tehát nyilvánvalóan az ő jóváhagyásával került oda a fotó, nem valami ellenzéki lap galád képszerkesztőjének a tréfája. Az arcára van írva minden.) 
2019-ből visszanézve bizonyos értelemben tényleg csalódást okozott: nem a tartalom maradt változatlan, hanem az irány. 2014-ben ez még egy másik ország volt, relatíve szabad médiával (az Origo elfoglalása, a megyei lapok bekebelezése és a Népszabadság bezárása előtt járunk), fékként-ellensúlyként működő Simicska Lajossal, az EPP-ben a jó fiú szerepét eljátszani próbáló Fidesszel, a Soros-Brüsszel-migránsok apokalipszis leghalványabb jele nélkül. A matematikához értők szerint két pont egyértelműen meghatároz egy egyenest – ha a 2014-et és 2019-et összekötő egyenesre rámérjük a 2024-es évet, viszonylag pontosan látni fogjuk, hol tart majd az ország a következő EP-választás idején. Másképp fogalmazva: az Orbán-pártnak tényleg van egy 7 pontból álló választási programja. Nem kampányolnak vele, de a tetteikből meg a mozgásukból kikövetkeztethető, hogy mire fogják felhasználni a május 26-án rájuk adott szavazatokat. Merthogy használni fogják (azért kérik), és olyan naiv ember nem sok lehet az országban, aki elhiszi, hogy a következő EP-ciklus csak a migrációról fog szólni. Lássuk tehát az igazi 7 pontot.
1. Mostantól a kormányt az EU-ból hivatalosan is csak az európai adófizetők pénze érdekli: mindent annak fognak alárendelni, hogy az ingyenpénzből, amíg még lehet, minél több, szabadon elkölthető forrást szerezzenek.
2. Az EU-támogatások kétharmada jelenleg is a Mészáros-Tiborcz-Garancsi (stb.) érdekkörben tűnik el, az agrárpénzek felét 12 baráti oligarcha nyeli le. Ez az arány tovább fog torzulni: az Orbán-sleppnek több, az országnak még kevesebb jut.
3. Nem lesz itt semmiféle Európai Ügyészség: bármilyen konfliktust, áldozatot (az ország kárára) bevállalnak azért, hogy az EU ne tudja ellenőrizni a pénzlenyúlást. 
4. A csetepaté elé oda lesz tolva paravánul a migránsozás: látszólag a magyar Magyarországért megy majd a harc, valójában a lopás szabadságáért és a felelősségre vonás elkerüléséért. 
5. Az EP-választások után Orbánékat ki fogják rakni (formálisan kilépnek) az EPP-ből. Ezzel a Fidesz elveszíti uniós befolyását, az EU zombipártjai közé kerül. Használni már nem tud az országnak, ártani viszont rengeteget – minél több a mandátuma, annál többet. 
6. Ahogy távolodunk Brüsszeltől, úgy közeledünk majd Moszkvához és Pekinghez.
7. A 2024-es EP-választást Magyarországon már nem fogják megtartani.
Aki „Orbán Viktor programját támogatja”, valójában erre szavaz. Azért szólunk most, mert utólag már nehéz lesz változtatni rajta.
Frissítve: 2019.04.09. 09:02

Kissé elnagyolt

Az, hogy a pesti Erzsébetvárosban például a baloldali pártoknak nem sikerült eleget tenniük a helyi közéletben aktív közönség egyetlen artikulált kívánságának, lehetne akár véletlen is. 
Elvégre bizonyára nem hallatszott el a tárgyalóasztalig, hogy két éve visszatérően mantrázzák: nem csoda, hogy a kerület fideszes polgármestere magasról tesz minden helyi érdekre, lett légyen szó a Ligetről vagy a bulinegyeddé züllött régi pesti zsidónegyedről, hiszen ő Budán lakik, ott meg van fa is és csend is. Mindenesetre az, hogy a kerületben élők kívánságával szembemenve, miközben támadhatatlan múltú helyi jelöltből is erős a kínálat, épp egy olyan ellenzéki politikust sikerült megnevezni polgármester aspiránsként, aki az elmúlt öt évet - nem kétséges: szorgalmas és jó munkával - történetesen Brüsszelben töltötte, azért keltett némi meglepetést a Nagykörút két oldalán.
Mondom mindez lehetne véletlen. Miként az is, hogy Ferencvárosban labdába sem látszik rúgni a helyi összefonódások ellen Jeanne d'Arcként küzdő ellenzéki képviselő asszony, vagy hogy a kerületek élére pályázók között számosan egész más városrészben tűnnek most fel, mint ahol például az országgyűlési választáskor próbálkoztak. De ebből mind azért mégiscsak az a kép sejlik föl, mintha - egy, öt, sőt immár kilenc év felkészülési idő ide vagy oda - megint elmaradt volna az alulról építkezés, a helyben beágyazott, hiteles, széles körben elfogadott jelöltek felkutatása. Pedig ideális esetben erre kellett volna épülnie a pártalkunak, nem pedig a nagypolitikai szkanderre. 
Most április eleje van. Május végén az ellenzékiek országos mintán megmérik a pártjaik támogatását. Aztán jön a nyár. És szeptemberben fognak érdemben ráfordulni az önkormányzati választásra? Isten ne adja, de tényleg, hogy akkor kezdjék el reszelgetni, amit most elnagyoltak.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.04.09. 09:04