kamupártok;

2019-04-10 09:00:00

Kamupárt, kamuválasztás

Emlékszik még a kedves olvasó az Együtt 2014 Pártra? És az Összefogás Pártra? Az idő sok mindent megszépít, de az az igazság, hogy a 2014-es országgyűlési választásokon az úgynevezett egyesült baloldali ellenzék egyik gyűjtőpártja sem Együtt 2014 és/vagy Összefogás néven indult, mert a szóban forgó neveket élelmes kvázipártok már korábban lefoglalták. Az “eredeti”, Bajnai Gordon-féle Együttet is magában foglaló Összefogás pártszövetséget 2014 márciusától Kormányváltásnak hívták (mint utóbb kiderült, alaptalanul), a szavazólapon pedig a konglomerátum pártjainak névsoraként szerepelt; miközben odébb ott volt a papíron az előtte évekig Bajnaiék által használt Együtt 2014, illetve Összefogás név is, egy-egy egyszemélyes pártocskát takarva. 

Az eredmény nyilván nem csak ezen múlott – komoly része volt a leszereplésben a létező baloldalnak is –, de azért volt olyan (például) budapesti választókerület, ahol kimutatható szerepet játszott a fideszes jelölt győzelmében a megtévesztő nevű, múlt és tevékenység nélküli álpártokra átszivárgó szavazatmennyiség. 

Azért mondhatjuk, hogy szervezett választási csalás történt kormányzati részvétellel, mert a kormánytöbbség fogadta el azt a választásitörvény-módosítást, amely nemcsak lehetőséget, de közpénzt és de facto büntetlenséget is biztosított a fantompárt-szervezéshez. A kormány érdeme továbbá, hogy sem a 2014-es, sem a 2018-as választás tapasztalatai nyomán nem változtattak a csalókon kívül egyedül az ellenzéki megosztottságban érdekelt kormánypárt számára előnyös rendszeren. Tavaly akadt olyan “képviselőjelölt”, aki bizonyíthatóan csak utólag értesült róla, hogy jelöltként vett részt a választáson.

Az egy százalékot sem elérő szervezetek közül mindössze kettő fizette vissza az ilyenkor elvben az államnak visszajáró támogatást, 14 továbbra is tartozik (milliárdos összeggel), de a kutya sem háborgatja őket. Ez csupán közbotrány, az viszont tisztességes országokban alighanem a büntetőjogi felelősséget is megalapozná, hogy több, szintén bizonyított – de a rendőrség által a minap is érdektelennek minősített - esetben a Fidesz ajánlóit használták föl (az amúgy a Fidesz számára hasznos) pártklónozáshoz. 

 Azaz például azon, hogy hány százaléktól minősül kamupártnak egy legfeljebb papíron létező formáció, és hány választást hekkelt meg az Orbán-kabinet ezzel a kisstílű, a választók tájékozatlanságából (egyszersmind az állampolgárok lenézéséből) tőkét kovácsoló módszerrel. Meg azon, hogy visszatartja-e bármi a csalássorozatból ciklusokon át hasznot húzó kormányt, illetve az ablakba tett pénzre ácsingózó kamupárt-szervezőket a produkció idei megismétlésétől. Legfőképp pedig azon, hány kamupárti szavazattól számít érvénytelennek egy választás. Emlékeztetőül: 2016-ban az osztrák elnökválasztást 78 ezer, ellenőrzés nélkül felbontott levélszavazat miatt ismételték meg.