Törött bordával nyert világbajnokságot a Nemzet Sportolója

Sportos családjára is büszke a birkózósport legendája, a Nemzet Sportolóinak „legifjabb” tagja, Varga János, aki lapunknak adott interjújában életútjáról beszélt.

Az idén ünnepli 80. születésnapját Varga János olimpiai-, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, aki pályafutásának elismeréseként tavaly novemberben a Nemzet Sportolója lett. Azzal, hogy ő vehette át a korábban elhunyt Kulcsár Győző helyét, 2010 után ismét van birkózó a Nemzet Sportolóinak 12 tagú társaságában.

Beszéljünk sportolói pályafutásának kezdetéről!

Abonyban Skultéty Sándor testnevelő tanár alapította meg a birkózó szakosztályt 1953-ban, egy év múlva én is csatlakoztam a birkózókhoz. A bátyám már az indulásnál ott volt, így természetesen követtem. Fizikailag jó állapotban voltam, mert a helyi téglagyárban keményen dolgoztam. A világháború nehézségei megviselték a családot, ezért kellett munkát vállalnom. Három kilós téglákat ötös csomagolásban rakodtam, ehhez kellett az erő. Eljártam az edzésekre, de kezdetben kevés sikerélményem volt és már arra gondoltam, hogy befejezem. Aztán kezdtek jönni az eredmények és ott maradtam. 1958-ban már négyszeres ifjúsági magyar bajnok voltam, és mindkét fogásnemben, szabadfogásban és kötöttben is birkóztam. Ez jó ajánló levélnek bizonyult, mert Matura Mihály szövetségei kapitány meghívott a felnőtt válogatott keretbe.

Hogy fogadták a válogatottnál az újoncot?

A holmim egy kis csomagban volt, és azt hitték, hogy valamilyen küldönc vagyok. Meg is kérdezték, kinek hoztam csomagot. Bemutatkoztam, és akkor már megváltozott minden. Polyák Imre vett a szárnyai alá, ő lett példaképem, nagyon sokat köszönhettem neki.

A nemzetközi mezőnyben mikor mutatkozhatott be?

Már szerepelt a nevem az 1960-as római olimpiai keretben, de csuklótörés miatt lemaradtam. 1961-ben aztán mehettem a jokohamai világbajnokságra, ahol szabadfogásban ezüstérmes lettem. Ekkor voltam először külföldön, először ültem repülőn. Izgultam, de a szőnyegen már nyugodt voltam. A következő évben harmadik lettem, majd jött 1963-ban a helsingborgi világbajnokság, ahol már kötöttfogásban indultam az 57 kilogrammos súlycsoportban. A döntőben a szovjet Karavajevvel birkóztam és eltört a bordám. Szóltam az edzőnek, az egykori olimpiai bajnok Szilvásy Miklósnak, hogy feladom. Azt válaszolta, ez világbajnoki döntő, és te világbajnok akarsz lenni, a panaszirodába majd később mehetsz el. Visszatértem a szőnyegre, a fájdalomtól csillagokat láttam, de győztem.

Tokióban 1964-ben elmaradt a várt siker. Miért?

Sérülés miatt nem tudtam teljes értékű munkát végezni, és a negyedik fordulóban kiestem. Ott annak örülhettem, hogy Polyák Imre három olimpiai ezüst után végre aranyérmes lett.

Következett 1968-ban Mexikó…

Előzőleg az 1967-es Európa bajnokságon felállhattam a dobogó legmagasabb fokára, és úgy éreztem, most már az olimpián is bizonyíthatok. A nagy rivális szovjet Kocsergin ellen győztem, és az utolsó mérkőzésemen, ha veszítek a román Baciuval szemben, már akkor is olimpiai bajnok vagyok. Döntetlenre hoztam le a csatát, ezzel megvalósult a nagy álom.

Ezután nyert még egy világbajnokságot 1970-ben, és még abban az évben egy Európa bajnokságot, mindezt három hét alatt. Jó formában volt, bizakodva várhatta harmadik olimpiai szereplését. Nem sikerült az újabb arany. Miért nem?

Münchenben a házigazdák versenyzőjével, a nyugatnémet Veil ellen már 4-2-re vezettem, amikor leléptettek. Nem tudom miért. A bírók vették el tőlem, hogy ismét ott lehessek a dobogó legmagasabb fokán. Be kellett érnem a negyedik hellyel. Ekkor elhatároztam, hogy visszavonulok, és edző lettem.

Mindent elért, amit Abonyban, az indulásnál, a kezdeti sikerek után elképzelt?

A szőnyegen elért eredményeim önmagukért beszélnek. A különböző világversenyek mellett 15 magyar bajnoki aranyérmem van. Megszereztem a szakedzői diplomát, 1985-ben megkaptam a mesterezői címet. Edzősködtem a Honvédnál, és a junior válogatottnál. Két tanitványom, Faragó József és Sipos Árpád Európa-bajnok lett. Tavaly eljutottam a csúcsra, a Nemzet Sportolói táborába kerülhettem. Ennyit a sportról. Beszélni kell a családomról is. Mi egy igazi sportos család vagyunk. Feleségem Varga Gabriella diszkoszvetésben magyar bajnok volt. Lányom, aki szintén Gabriella, kétszeres Európa-bajnok tőrvívásban, és olimpia helyezett. Kell ennél többet elképzelni?