A DK és a Párbeszéd aktivistáit zaklatta a Fidesz-média kedvenc trollja

Publikálás dátuma
2019.04.10. 18:14

Fotó: Youtube
Az aláírásgyűjtést akadályozó agresszív "kopaszt", Bede Zsoltot végül a rendőröknek kellett elküldenie.
Aláírásgyűjtő ellenzéki aktivistákat zaklatott egy férfi Budapesten, a Nyugati téren szerda délután, tudta meg a Népszava. A DK és a Párbeszéd aktivistáit gyalázta és kötekedett velük a férfi, akit mint "kopaszt" írtak le, és aki miatt rendőrt kellett hívniuk. A zaklató egyébként Bede Zsolt, egykori fociultra, a Vadhajtások nevű, vadul kormánypárti portál "újságírója", a propagandamédiában roppant népszerű troll volt, aki többek között arról híres, hogy különös angolságával nekiállt vitatkozni Frans Timmermans-szal (no Fidesz I am the People), jelképesen felakasztotta Ujhelyi Istvánt és társaságával diáktüntetőket vert.
Az aktivisták sátrát focilabdával rugdosó Bede ellen mint ismeretlen tettes ellen indított eljárást a rendőrség, garázdaság miatt

- írják közleményben. Tanúkat hallgattak ki és bizonyítékok beszerzésén dolgoznak. Az incidens során nem lendültek öklök és nem csattantak el pofonok, tettlegességre nem került sor, senki sem sérült meg.
Szerző
Frissítve: 2019.04.10. 21:28

Pintér és Tarlós vadul ígérgetnek: Rigóból főnix lett, most már tényleg jön az elektronikus jegyrendszer a BKV-n

Publikálás dátuma
2019.04.10. 17:49

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Sok konkrétum nem hangzott el, csak az irgalmatlan, nagyjából 12 milliárdos bukás biztos.
Ígéretözönt kaptak a fővárosiak a nemrégiben bedőlt fővárosi elektromos jegyrendszer helyett: Tarlós István főpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter szerdán együttműködési megállapodást írt alá arról, hogy a 2020 végéig kiépülő a budapesti elektronikus jegyrendszer csatlakozik a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformhoz (NEJP), de Tarlós István szerint várhatóan már az év második felétől lehet majd mobiltelefonon jegyet és bérletet venni, majd az időalapú jegyeket pedig várhatóan 2020 végén, 2021 elején vezetik majd be – mondta el a főpolgármester. Azonban arról, hogy ez mennyibe fog kerülni az adófizetőknek, mikor írják ki az ehhez szükséges közbeszerzéseket, egyáltalán írnak-e ki közbeszerzést a fejlesztésre – Pintér Sándor egy elejtett megjegyzése arról árulkodik, hogy hazai cégekben gondolkoznak – továbbá, hogy mi lesz a korábban még Rigo néven futott jegyrendszer csődje után a főváros nyakán maradt több milliárd forint értékű hardver sorsa, az nem derült ki, illetve Tarlós Istvánnak és a Pintér Sándor a bejelentés után távozott, kérdések feltételére nem volt lehetőség.  A rigóból főnix lett - mondta Pintér Sándor utalva a BKK menedzselése alatt bedőlt rendszerre. Ennek kapcsán Tarlós István is elismerte, hogy a Főváros elektronikai jegyrendszere nem tudott elkészülni időre. „Ez az elektronikus jegyrendszer-projekt nem a sikertörténeteink közé tartozott – mondta Tarlós István - mivel az én ciklusom alatt történt, én nem azt mondtam, hogy protokolláris közöm sem lett volna a dologhoz, hanem azt mondom, hogy az én politikai felelősségem volt és az én feladatom kiigazítani.” Nemrégiben derült ki, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menedzselésében évek óta vajúdó jegyrendszer-vállalkozás ellehetetlenült, a BKK pedig szerződést bontott az elektromos jegyrendszer kiépítésére 2014-ben leszerződött német céggel. Az ügy nyomán Dabóczi Kálmán BKK-vezérnek mennie kellett, Tarlós István és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes pedig feljelentést tett az ügyben. A közvetlen ok erre az is lehetett, hogy a Rigo-néven futott rendszerre addigra mintegy 12 milliárdot költött el a főváros, ennek jó részét – sajtóértesülések szerint 6 milliárdot – az ellehetetlenült projekthez megvásárolt hardverek – beléptetőkapuk, szerverekre – adták ki. A botrányt az önkormányzati választásokra készülő Tarlós István azzal csitította, hogy nem sokkal a BKK szerződésbontás után bejelentette, hogy megállapodott Pintér Sándorral arról, hogy az elektromos jegyrendszer-projekt elkerül a BKK-tól, és a fővárosi rendszer kiépítése az egységes, Nemzeti Elektromos Jegy Platform (NEJP) részeként fog megvalósulni. Konkrét kivitelezési adatok azonban azóta sem ismertek, így az sem tudni, hogy a milliárdokért megvásárolt és jelenleg raktárban porosodó hardverek például kompatibilisek lesznek-e a külön fejlesztés részeként kialakulóban lévő NEJP-pel. Van olyan szakmai forrásunk, aki erről csak úgy vélekedett, hogy ez kizárt, a fejlesztő német cég távozásával a milliárdos hardverek leginkább virágállványnak lesznek alkalmasak.  

Alibimegállapodás?

Élesen bírálta az eseményt az ellenzékből Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, aki szerint az egész bejelentés egy „alibimegállapodás” ami arról szól, hogyan kell kimenekíteni Tarlós Istvánt abból a helyzetből, hogy bebukott egy 12 milliárdos projekt. Arra Horváth Csaba szerint mérget lehet venni, hogy a rendszer ősszel nem fog működni. „Az én információim szerint az egész projekt embrionális állapotban van” - mondta a frakcióvezető. Szerinte a Rigo-rendszer bedőlése után beadott főpolgármesteri feljelentés is csak porhintés ami leginkább azt szolgálta, hogy a városvezetésnek ne kelljen elszámolnia a becsődölt vállalkozás részleteivel. „A bedőlés után kikértem a projekt számláit, mire Tarlós István azt mondta, hogy nincs módjában kiadni, mivel mindent átadott a nyomozóknak” - mondta Horváth Csaba, aki szerint az igencsak életszerűtlen, hogy ne készült volna egy ilyen ügyben ilyen számlákról akárcsak egy fénymásolat.   

Frissítve: 2019.04.10. 18:09

Szélvihar északon, özönvíz délen - nem lesz jó idő csütörtökön

Publikálás dátuma
2019.04.10. 17:12
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Kárpát-medence időjárását ciklonális hatások alakítják csütörtök estig, a ciklon középpontja pedig Magyarországhoz közelít.
Szerdán dél, délkelet felől befelhősödik az ég, ezzel együtt pedig egyre többfelé valószínű eső, zápor, szórványosan zivatar.
Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre elsősorban a keleti tájakon süthet ki a nap. Több helyen várható eső, záporeső, elszórtan zivatar is lehet. Jelentősebb mennyiségű csapadékra elsősorban a Dél-Dunántúlon van kilátás. Az északi, északkeleti szél csütörtökön már nagyobb területen megerősödik, az Alpokalja és a Zemplén térségében helyenként viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön jobbára 10 és 19 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon 6 és 10 fok közötti értékek is valószínűek.

Időjárási helyzet Európában

A Finn-öböl fölött ciklon örvénylik, amelynek hidegfrontja Belorusszián és Lengyelországon át Csehországig húzódik. Ezen a területen sok a felhő, és több helyen esik az eső, de a fronttól északnyugatra helyenként havazás is előfordul. Arrafelé -2 és +7, a front meleg oldalán 11 és 17 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Skandinávia nyugati felén anticiklon épült ki, ennek területén is hideg légtömeg formálja az időjárást, többnyire 5 fok alatt marad a hőmérséklet, csak a tengerpartokon van ennél kissé melegebb. Csapadék ugyanakkor csak elvétve fordul elő.
Kontinensünk többi részének időjárását sekély ciklonális mező határozza meg. Ebben elszórtan záporok, zivatarok jönnek létre, amelyek helyét a lokális konvergencia-zónák és a domborzat alakítja. Nagyobb számban a hegyekben alakul ki csapadék, az Alpokban és a bosnyák hegyekben a hevesebb gócokban például 10-20 mm is előfordul.
Összefüggő csapadék inkább csak a Balkán déli részén és a Pireneusi-félszigeten fordul elő. A csúcshőmérséklet a legtöbb helyen nem haladja meg a 20 fokot, de ahol több órára kisüt a nap, ott ennél melegebbet is mérnek. Csütörtök estig a Kárpát-medence időjárását továbbra is ciklonális hatások alakítják, közelebb kerül hozzánk a ciklon középpontja, így többfelé eshet már az eső.
Témák
időjárás
Frissítve: 2019.04.10. 17:39