Budapest;hajléktalanság;munkásszálló;

2019-04-10 21:55:26

Hajléktalanotthont ígértek, mégis munkásszálló épülhet Újpesten

A profilváltással az ára is egymilliárd forinttal megugrott.

Szerdán jelent meg az a kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amiben Orbán Viktor elrendeli, hogy a budapesti IV. kerületben, a Árpád út 124–126. szám alatti ingatlanon munkásszállás kerüljön kialakításra, szúrta ki a 444.hu. A határozat 1,3 milliárd forintot különít el az idei költségvetésből a szálló tervezésére és kivitelezésére.

Ám már tavaly novemberben eljutott egy olyan minisztériumi előterjesztés a hvg-hez, ami szerint a kormányhatározatban megjelölt helyen, vagyis a korábbi Árpád Úti Kórház területén egy 150 férőhelyes új központot hoznának létre a tartós ápolásra szoruló hajléktalan emberek számára. (Ez volt az az előterjesztés is, melyben arról volt szó, a budapesti aluljárók lezárásával kívánja a kormány és a főváros a túlzsúfolt és alulfinanszírozott intézményrendszerbe kényszeríteni az utcán élőket.)

A hajléktalanotthon kapcsán milliárdokról még nem volt szó; a lap akkor arról írt, hogy a beruházás teljes becsült költsége 270,9 millió forint lenne, az otthon fenntartása pedig évente 97,7 millió forintba kerülne.