Magolcsay Nagy Gábor: #szerelmesvers

Költészetnapi - szépliteratúrai - ajándék

Azóta nincsen este és nincsen éjszaka.

Szerelmes igazságod mellett virrasztok,

esőszálak pókhálójában zarándokolok

tenger és tél nélkül, ahogy a sások

meg az erikás mezők vándorolnak

csikorgó reggeleink felé;

épp, mikor lepecsételném magam,

mikor már új szemet keresnék

szemedben, felcsillan egy ógörög érv.

Azokon a csillagtalan estéken,

amikor vendégek vagyunk, és a beszéd

csak egy közeli összeomlást hirdet,

az idő kertjében megérintem az Arcust:

ess, ess, ess, ess!

Lojális láthatár, egy többszörösen összetört

mondat sorjáz az égbolt láthatatlan homlokán.

A vesémbe látsz, tél hízni kezd;

oltalom ajándék itt minden halmazállapot.

Áthaladnak testemen az idők.

Szubtilis jelek, jetlag,

pecsétviaszos rizómák a tudattalanban.

Elégiák ezek Fanni.

A szerelem extázisában a szépség

kezdete-vége optikai trükk.

A szerelemféltés zsákmánya,

mint az öröm lejtőjén kisikló nyelv,

az öröktől örökig néma nyelv –

egy orgyilkos harmadik szeme.

Te vagy az utolsó kapu:

zegzugos REM, rongyos jégverem,

varázsmogyorók grafikonja

egy téli kert asztalán.

Az idő garatja vagy:

az Olympos Mons faragott harangja,

űrszondamező. A bolygó auráján túl

meteoreső bugyog alá.

Ezen a seholsenkiföldjén,

ebben a morzsányi hóesélyben;

mosolyod emlékén reggeledek.