NB I;MTK;megbetegedés;

2019-04-11 10:47:31

A játékosok kétharmada megbetegedett, halasztást kér szombati bajnokijára az MTK

Jelenleg nincs annyi egészséges labdarúgó a keretben, hogy vállalni tudják a következő bajnoki mérkőzést.

Az MTK Budapest vezetése rendkívüli helyzet miatt halasztási kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságához a Haladás elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban – közölte a klub a honlapján.

Mint írták, keretük jelentős része gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott, és ez a játékosok közel kétharmadát, valamint a szakmai stáb pár tagját is érinti. Miután a fertőzés már az utánpótlás játékosokat is elérte (több korosztály tagjait haza kellett küldeni az akadémiáról), ezért a betegség továbbterjedése sem kizárható.

Dreissiger Imre, az MTK Budapest orvosa közölte: a debreceni bajnoki mérkőzés másnapján a csapat egyik játékosa rosszul érezte magát, lázzal, hasmenéssel, hányással és végtagfájdalmakkal küszködött. Azonnali kezelést kapott, két napon belül jobban is lett, viszont hétfőtől kezdve sorra, egymás után több játékosnál is hasonló tünetek léptek fel.

Hangsúlyozta: mindent megtettek azért, hogy a játékosok minél jobb állapotba kerüljenek, és hogy megakadályozzák a továbbfertőződéseket, de utóbbi ezzel együtt sem zárható ki. Mivel az U19-es együttes is Budapesten készül, náluk is jelentkeztek hasonló tünetek, így a keret feltöltése onnan sem megoldható.