Jane Haining 1932-ben, egyházközösségének hetilapjában fedezte fel a Jewish Mission Committee hirdetését, amelyben a szervezet budapesti internátusába keresett vezető nevelőt. Egyetlen percig nem habozott, jelentkezett. Pályázata lenyűgözte MacDonald Webstert, a Church of Scotland titkárát, Jane elnyerte a felügyelői állást. Úgy tűnt, az akkor 35 éves Jane Haining világéletében erre a munkára készült.
Az aprócska dél-skóciai Dunscore falu szülötte ötéves, amikor anyját és újszülött húgát elveszti. Édesapja neveli tovább, aki ekkor a helyi gyülekezet presbitere. Tizenkét évesen a dumfriesi akadémia diákja lesz. Mindig kitűnő tanuló, különösen a nyelvekben és a történelemben jeleskedik. Az iskola évkönyvei szerint összesen 41 díjat nyer. A dumfriesi leányotthonban lakik, és csupán nyaranta tér haza, a családi farmra. Olyankor a földeken dolgozik. Érettségi után Glasgow-ban tanul üzleti tudományokat, majd Paisle-ben, az ottani cérnagyárban kap irodai állást. Tíz évig dolgozik itt, és közben egyre aktívabb tagja a helyi presbiteriánus közösségnek. Bibliaórákat tart a vasárnapi iskolában, és főleg gyerekekkel foglalkozik. 25 éves, amikor elveszti apját, kénytelen eladni a farmot, és végleg elhagyja Dunscore-t.
Bár szereti a munkáját, és őt is igencsak megbecsülik, érzi, hogy nem ez az ő útja. Amikor 1932 januárjában elolvassa a budapesti álláshirdetést, már tudja: ez az, amit keresett.
A skótok akkoriban már nem ismeretlenek a magyar fővárosban. Az első budapesti hidat, a Lánchidat egy angol építész, William Tierney Clark tervezte, de egy skót, Adam Clark építette. Clarkkal és munkatársaival együtt több skót presbiteriánus lelkész is érkezett Magyarországra. A legenda szerint az első két misszionárius éppen úton volt hazafelé, Skóciába egy palesztinai tanulmányútról, amikor megbetegedtek egy dunai hajón. József nádor felesége, a mélyen hívő református Mária Dorottya vette védőszárnyai alá őket. Gyógyulásuk után azt kérte, küldjenek lelkészeket, és folytassanak missziót a magyarországi zsidók között. A brit birodalomban elnyomott skótok régóta szimpatizáltak a zsidókkal. Valamiféle sorsközösséget éreztek a szétszóratott néppel.
Ellentétben a többi keresztény egyházzal, a skót presbiteriánusok azt vallották, a zsidók nem bűnösök kollektíven Jézus megfeszítésében. Azt gondolták, ha megtérítenék őket, az elvezetne Krisztus második eljöveteléhez. 1842-től indítottak zsidó missziókat szerte Európában. Magyarországra is így kerültek. Pesten akkoriban nagyszámú zsidó polgár élt, közöttük kezdték el a missziós munkát. A Pesti Református Egyház részeként, főleg skóciai adakozásból dolgoztak. Lapot indítottak, amelyben beszámoltak tevékenységükről. 1846-ban nyitották meg elemi leányiskolájukat a Hold utcában. Az, hogy éppen leányiskolát indítottak, nem volt véletlen. Skóciában és különösen a presbiteriánus egyházban nagy hagyománya volt a nők iskolázásának. A misszió koncepciója pedig az volt, hogy ha egészen kis kortól kezdve egy padba ültetnek egy keresztyén és egy zsidó lányt, akkor megszeretik egymást, és nem alakulnak ki az előítéletek. Főleg a szegényebb zsidó családokat célozták, akiknek nem volt pénzük drága iskolába járatni a gyerekeiket, de ragaszkodtak a nívós oktatáshoz. A korabeli beszámolók szerint sok protestáns is ide járatta gyermekét.
Népszerű volt az iskola, mert az oktatás magas színvonalú volt, a szellemisége pedig szabad. A skót misszionáriusok nem voltak agresszív hittérítők. A szeretetben és a toleranciában hittek. A Hold utcai intézménybe napi bejárása volt a rabbiknak is, akik a Tórát tanították a zsidó növendékeknek.
1910-re a misszió kinőtte a Hold utcai épületet, és a Vörösmarty utcában építették meg új elemi és immár polgári iskolájukat és internátusukat. 1932-ben, amikor Jane Haining ideérkezik, már több mint 400 tanulója van az iskolának, a beiratkozott gyerekek háromnegyede zsidó származású.
Miss Haining
Jane azonnal beleveti magát az iskola életébe. Még egyetlen szót sem tud magyarul, de ő is elkíséri a bentlakásos gyerekeket nyaralni, Egerbe. A Jane Hainigről készült dokumentumfilmben (Szeretettel, Jane. IKON Stúdió, 2014, rendező: Kormos Gyula) egykori tanítványa, Beck Judit elmeséli, hogy Miss Haining szigorú volt, már-már katonás fegyelmet tartott. Egyszer húsleves volt ebédre és paradicsomos krumpli. Ő nem akarta megenni, mire „Miss Haining beleborította a krumplit a levesbe". Nem tűrte a pazarlást. Ugyanakkor gyengéd, közvetlen és kedves volt, ha bárkinek gondja volt, hozzá mindig fordulhatott. Amikor beteg volt, Miss Haining éjszakára a saját szobájában fektette le, és ápolta reggelig. Afféle pótszülője volt a lányoknak, különösen az iskola internátusában élőknek. A gyerekeknek a '30-as évek fasizálódó Magyarországán egyre nagyobb szükségük volt a biztonságra. Miközben „odakint" zsidótörvényeket fogadtak el, és mindenféle módon diszkriminálták a zsidókat, ...
Egy másik növendék úgy emlékszik, hogy amikor beteg volt, Miss Haining éjszakára a saját szobájában fektette le, és ápolta reggelig. Afféle pótszülője volt a lányoknak, különösen az iskola internátusában élőknek. A gyerekeknek a ’30-as évek fasizálódó Magyarországán egyre nagyobb szükségük volt a biztonságra. Miközben „odakint” zsidótörvényeket fogadtak el, és mindenféle módon diszkriminálták a zsidókat, a Skót Misszió iskolájában béke és szeretet uralkodott. A gyerekek önképzőkörökbe jártak, hegedülni tanultak, tornáztak, s saját cserkészcsapatuk volt. 1935-ben George F. Knight lett a vezető lelkész, aki nyíltan bírálta Hitler és a náci Németország politikáját. 1937-től nagy számban érkeztek lengyel, cseh és német zsidó menekültek. A misszió őket is segítette: a gyerekeket ideiglenesen befogadták, és mindent megtettek annak érdekében, hogy biztonságban utazhassanak tovább.
Jane 1939 nyarán hazautazik Skóciába. Vele tart az iskola igazgatója, jó barátnője Prém Margit is. Ő volt az, aki Jane-t bevezette a pesti életbe, összeismertette a magyarországi református egyház elöljáróival, és akitől megtanult magyarul. A háború kirobbanásának híre Dunscore-ban éri őket. Barátai, rokonai marasztalása ellenére visszaindul Budapestre.
Szeretettel, Jane
1939-ben Magyarországon már a harmadik zsidóellenes törvénycsomagot fogadja el a parlament. A numerus clausus (1920) és az első zsidótörvény (1938) után május 5-én jelenik meg a Közlönyben az 1939:IV törvénycikk „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”. A jogszabály nagyrészt faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is fontos viszonyítási alap maradt. A törvény jelentősen szűkítette a zsidók életlehetőségeit. A szellemi pályákon 6 százalékban maximálta számukat, kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Zsidó nem tölthetett be színházaknál és lapoknál vezető állást. Bizonyos engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat kizárták.
Az első két zsidótörvény különösen a kis- és középpolgárságot lehetetlenítette el: országszerte több mint 90 ezren vesztették el állásukat, a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülményei romlottak jelentősen. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen szerették volna a Skót Misszióba járatni gyermeküket. 1940 nyarán Knight tiszteletes így írt a Budapestről küldött jelentésében: „Iskolánk épülete Mennyország a külvilág dühödt antiszemitizmusával szemben.” A lelkész – az egyre feszültebbé váló magyarországi helyzet miatt – 1941 májusában hazatér családjával. Haininget is felszólítja az egyház, hogy hagyja el Budapestet, de ő hajthatatlan. Azt mondja: rá itt van szükség. Neveltetése, világszemlélete miatt képtelen elfogadni, hogy bárkit vallási vagy faji hovatartozása miatt hátrányos megkülönböztetés érjen. Knight távozása után gyakorlatilag ő vezeti a missziót. Folytatják az embermentést: az iskola menedéke mellett a tanulmányaikkal már végzett diákokat álláshoz segíti Nagy-Britanniában. Sokuknak ezzel menti meg az életét. Nagybaczoni Nagy Lajos segédlelkésszel brit hadifoglyokat látogat.
1944. március 19-én Budapestre bevonulnak a németek. Az iskolában április 5-én még kiosztják a bizonyítványokat, de a diákoknak másnap már fel kell varrniuk a sárga csillagot. A Skót Misszió, amely a németek szemében amúgy is vörös posztó, hivatalosan bezár. Csak az árvák maradnak a falak között, és azok, akikért nem tudtak jönni a szüleik. Jane minden alkalmazottat elküld, akinek van hova mennie, de ő marad. Április 25-én a Gestapo letartóztatja. „Ne féljetek, gyerekek, ebédre itthon leszek” – mondja, de tisztában van vele, hogy itt a vége. Jól tudja, hogy mit tesz. A végsőkig kitart, és készül az áldozatra. A Fő utcai börtönbe viszik. A vád: kollaboráció brit kémekkel és zsidók bújtatása. Levéltári iratokból tudható, hogy bár a misszió rajta volt a németek halállistáján, Haininget a házvezetőnőjének nyilas veje jelentette fel, mert Jane észrevette, hogy a férfi a lányok számára összeszedett élelmiszert dézsmálja. Ravasz László református püspök minden követ megmozgatott, hogy kihozza a börtönből – hiába.
Májusban marhavagonba rakják, több zsidó fogollyal együtt, az első transzportok egyikével Auschwitzba viszik. Két hónappal később ott hal meg. Egy hónappal később a magyar külügyminisztérium hivatalosan is értesíti a Skót Missziót Jane haláláról. A levélben – cinikusan – „sajnálatos egészségügyi problémák fellépéséről” írnak. Évekkel később előkerül Jane Haining egyetlen és utolsó levele, amelyet Auschwitzból írt kedves barátnéjának, Prém Margitnak. „Margit, a liszttel mit tervezel tenni? Eladod? Ami fent van, az a legjobb. De tudod, mindent, ami megmaradt. A tojásokat is felhasználtad? Hogy van mindenki? Éjjel-nappal rátok gondolok szeretettel és vágyakozással. Az itteni dolgokról nincs sok mesélnivalóm. Itt is vannak hegyek a Mennybe vezető úton. Bár kisebbek, mint a mieink, de akkor is. Üdvözlöm az egész családot. Téged csókollak és ölellek. Szeretettel, Jane.”
