Hódmezővásárhely;batidai vadászkastély;

2019-04-13 09:21:38

Még a fideszesek is megszavazták, a Lázár-féle kastélynak fizetnie kell a kisajátított útért

El fogják adni az önkormányzat tulajdonában lévő útszakaszt, amin egyébként is csak a kastélyhoz lehet eljutni.

Visszamenőlegesen is díjat kell fizetnie a Lázár János féle batidai vadászkastély tulajdonosainak az önkormányzati útért, amelyről kiderült, hogy azt jogtalanul kerítették el - és ezt még a fideszes képviselők is megszavazták a közgyűlés végén, írja a hvg.hu.

A pénteki hódmezővásárhelyi közgyűlésen tizenegy órás ülésezés után végül több ügyben is dűlőre jutottak, így a batidai vadászkastélyhoz vezető út ügyét is rendezték. Hegedűs Zoltán ugyan többször nekiment Márki-Zay Péter polgármesternek, hogy politikai tőkét akar kovácsolni a vadászkastély ügyéből, amivel Lázáron állna politikai bosszút, de azért végül mindent megszavaztak a kormánypárti képviselők is a jelenleg nem jogszerűen használt önkormányzati út ügyében.

Tavaly januárban hívta fel rá a figyelmet a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata: a Lázár János batidai vadászkastélyhoz vezető út egy részét úgy kerítette le a kastélyt működtető cég, hogy ahhoz nem kért engedélyt az önkormányzattól. A város tulajdonában lévő, ám jogszerűtlenül elkerített önkormányzati utat illetően abban állapodtak meg, hogy attól az időponttól, hogy azt a vállalkozás elkerítette, visszamenőleg is megfizettetik a használati díjat.Az utat, amin amúgy is csak a kastélyhoz lehet eljutni, eladásra fogják kínálni.