Gyurcsány: naponta harcolni kell, vagy jönnek a történelem farkasai

Publikálás dátuma
2019.04.14. 16:27

Fotó: Mohai Balázs / MTI
Nagy Blanka mindenkit arra buzdított, mondja el, ha igazságtalanság érte.
A Demokratikus Koalíció egységes és kiszámítható párt, amely a megalakulása óta egyetlen jelentős politikai fordulatot sem tett "nem cikcakkokban próbálta megközelíteni a jövőt" - mondta Gyurcsány Ferenc. A párt elnöke a DK európai kampánynyitó rendezvényén arról beszélt a Budapesti Kongresszusi Központban, hogy hisz abban, hogy az ember szabadnak született, ám korábban úgy gondolta: a demokrácia képes megvédeni önmagát. De tévedett, a demokráciáért minden nap meg kell küzdeni, mert amikor a demokrácia nem képes jobb, nyugodtabb és kiszámíthatóbb életet biztosítani, akkor a többség elfordul tőle és jönnek a "történelem farkasai, a történelem gazemberei", mint Orbán Viktor, Marine Le Pen és Matteo Salvini, akik megtanítanak félni és gyűlölni.
 A DK az európai egyesült államokban hisz. Egy közös Európában nem vereségre vagyunk ítélve, hanem a közös sikerek aktív partnerei és nyertesei leszünk - mondta Gyurcsány Ferenc.  Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője azt mondta, egy olyan Európáról álmodik, ahol mindenki jólétben él, ahol nincsenek másodrendű állampolgárok. Egy olyan Európáról, amely képes megvédeni a polgárait a külső veszélyektől, de attól is, ha a saját kormányuk diktatúrát épít, mert "Európa minket Orbán Viktortól is meg tud védeni". Az ellenzéki politikus amellett érvelt, hogy Európának az embereket kell támogatnia. Be kell vezetni az európai minimálnyugdíjat, az európai minimálbért, az európai családi pótlékot és a mindenkinek járó európai minimumellátást. Ezeket a járandóságokat a multinacionális cégekre kivetett adókból lehetne finanszírozni - vélekedett.   Az elkövetkezendő években olyan kihívásokkal állunk majd szemben, amelyeket egyetlen egy ország sem képes egyedül megoldani - mondta, példaként említve a klímaváltozást, a technológiai forradalmat, a terrorizmust és a népvándorlást. Ha Orbán Viktor politikája érvényesül, akkor a magyaroknak nem lesz beleszólásuk abba, milyen legyen az új világ - jelentette ki.  Molnár Csaba, a DK EP-képviselője, választási listájának második helyezettje arra hívta fel a figyelmet, alig hat hetük van arra, hogy megmutassák, mit veszíthet Magyarország azzal, ha nem szegül szembe a kormányfő Európa-ellenes politikájával, amely - szerinte - több ponton is vesztésre áll a kontinensen. Kiemelte, a DK ezzel szemben a győztesek oldalára akar kerülni azzal, hogy felsorakozik az európai egyesült államok terve mögé és "igent mond Európára".  Az ellenzéki tüntetéseken ismertté vált Nagy Blanka diáklány arra kérte a hallgatóságot, minden esetben álljanak fel és mondják el, ha igazságtalanság éri őket. "Különben csak nekik adunk igazat" - tette hozzá a kormányoldalra utalva.
Szerző

Razziázott a rendőrség a Fészekben

Publikálás dátuma
2019.04.14. 16:16
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Éjszaka négy embert vittek be, az akció vasárnap is folytatódott.
Rendőrök razziáztak a budapesti Fészek Kulturális Központban, miután az utóbbi időben több szülő is jelezte, hogy gyereke rosszul lett az éjszakai bulik után – tudta meg a 24.hu.  A portál információi szerint a rendőrség már éjszaka is razziázott a helyszínen, a FullOn Lovers Night bulin, ami szombat éjfélkor kezdődött és vasárnap délelőtt 11 óráig tartott. Ekkor legalább négy embert vittek be, mert kábítószert találtak náluk. A rendőrségi akció vasárnap folytatódott. Később a police.hu oldalon megjelent közleményből az derült ki, hogy egy összehangolt akciót követően 47 főt állítottak elő kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt. A további eljárás folyamatban van velük szemben.  
Szerző
Frissítve: 2019.04.14. 20:32

Éppen visszatörlesztette hitelét, mégis elveszíti otthonát az idős mohácsi nő

Publikálás dátuma
2019.04.14. 15:44
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A hivatalos indoklás szerint közparkolót hozna létre a város a piac épülete mellé, ehhez pedig szükség lenne a ház és az udvar területére.
A kilakoltatási moratórium április 30-i lejártával az utcára kerül egy 69 éves mohácsi nő, mivel a szomszédos piac felújítása miatt az önkormányzat kisajátította a házát és annak udvarát – írja a Mérce.  A portál szerint az ingatlanon egy többmilliós devizahitel miatt jelzálog volt. A nő azért is kezdett el Ausztriába járni, ahol idősgondozással foglalkozik, hogy törleszteni tudja a házát terhelő hitelt. Tavaly májusban sikerült is maradéktalanul visszafizetnie a tartozást, pár hónappal később azonban már el is veszítette otthonát. Mohács városa 2017-ben nyert egy félmilliárd forintos uniós településfejlesztési pályázaton, ennek keretében újulna meg a vásárcsarnok épülete. A munkálatok januárban kezdődnek meg, és a Baranya megyei város vezetése pedig úgy számol, az építkezés április végre már be is fejeződhet.

„Nagyon szemet szúr mindenkinek”

A cikk szerint a kisajátítás hivatalos indoka, hogy a piac épülete mellé közparkolót hozna létre a város, ehhez lenne szükség a nő házának és udvarának területére – legalábbis ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket a mohácsi önkormányzat a kisajátítási kérelméhez mellékelt. Azonban a nő a Mércének azt mondta: szerinte a kisajátítás oka csupán az, hogy a háza nincs jó állapotban, szerinte ez szúrja a városvezetés szemét.
A Baranya megyei kormányhivatal 2018. szeptember 13-án kelt határozatában rendelte el a kisajátítást, a piac átépítése ekkor már csaknem fél éve tartott. A határozatból kiderül, hogy a mohácsi önkormányzat többféle érvet is felsorakoztatott az ingatlan átruházása mellett. A városvezetés által beadott egyik nyilatkozat szerint az érintett ingatlan egy használaton kívüli, elhagyott családi ház. Egy másik nyilatkozat arról is beszélt, hogy valójában az ingatlan életveszélyes, ez akadályozná a szomszédban zajló munkálatokat, sőt az építkezés miatt akár össze is omolhat a lakóház egésze vagy annak egy része. A kormányhivatali dokumentumból úgy tűnik, a közparkoló ötlete egy későbbi módosítással került be az önkormányzat kisajátítási kérelmébe. A nő szerint van a környéken elegendő parkolóhely. Ráadásul a vásárcsarnok fejlesztésének részét képezné egy újabb parkoló kialakítása az épület tetején, erről a mohácsi önkormányzat számolt be a Facebook-oldalán. A portál azt is kiemeli, hogy a 2018. június 28-i képviselő-testületi ülés – mely csak pár nappal előzi meg a kisajátítási kérelem július 3-i, önkormányzat általi benyújtását – jegyzőkönyve szerint a közparkoló ötlete nem szerepel azon indokok között, amelyek a ház kisajátítható ingatlanok listájára vételét támasztják alá. A jegyzőkönyvből csupán az derül ki, hogy Szekó József fideszes polgármester szerint az ingatlan „szemet szúr”. 
„Szekó József elmondja, a piac környékének rendezetlensége miatt került az előterjesztés a Képviselő-testület elé. A piacot felújítják, átépítik, reményeik szerint egy modern, impozáns létesítményt alakítanak ki, ugyanakkor látható, hogy a piac környékén néhány magántulajdonban lévő ingatlan elég lehangoló állapotot mutat. Nyilván az összes piacot övező ingatlant nem tudják kisajátítani, de van olyan ingatlan, ami nagyon szemet szúr mindenkinek, lakossági megkeresések is érkeztek, illetve az önkormányzat is már régóta foglalkozik ezzel a gondolattal, hogy az előterjesztésben szereplő ingatlant meg kell vásárolni. A megtett vételi ajánlatot a külföldön élő tulajdonos visszautasította, ezért azt javasolja, hogy indítsák el a kisajátítási eljárást.”

– áll az indoklásban.

A nő elismeri, hogy az épület „le van lakva”, nincs jó állapotban, az utólag épített emelet a homlokzatot leszámítva nincs is vakolva, de amióta törlesztette a hitelét, már beszerezte az alapanyagokat, amelyek a vakoláshoz, hőszigeteléshez, festéshez szükségesek, új nyílászárókat és szerszámokat (pl. festékszórókat) is vásárolt, ezek mind ott vannak a házban, most már csak a tatarozást elvégző munkaerő díját kellene összegyűjtenie, hogy kipofozhassa a házat.  Az ügyben eljáró kormányhivatal által kirendelt igazságügyi szakértő a helyszíni szemle után maga is megállapította az épület külső leromlott állapotát, ám mivel Erzsébet akkor épp nem tartózkodott az országban, a belső részeket nem tudta megvizsgálni. A szakértő a tető szerkezeti problémáira is felhívja a figyelmet. 

Nem áll szándékában eladni a házat

Ahogy a jegyzőkönyvből is kiderül, a mohácsi önkormányzat tavaly márciusban tett egy 5,3 millió forintos vételi ajánlatot az ingatlanra, de a nő szerint ez épp csak valamivel több annak a hitelnek az összegénél, amit éveken keresztül törlesztett, és amúgy sem áll szándékában eladni a házat, amiben neki és elhunyt férjének is rengeteg munkája van. Próbált jogi úton ellentartani a folyamatnak, de eljárási hibák miatt – például mert időben nem tudta átvenni a kisajátítási eljárásról szóló hivatalos leveleket – a kisajátítási döntés jogerőre emelkedett. A kormányhivatal – az igazságügyi szakértő értékelésére támaszkodva – összesen 9,3 millió forintos kárpótlást állapított meg, az ingatlant felerészben birtokló nő így ennek felére, 4,65 millió forintra jogosult, a másik fele pedig két gyerekét illeti fele-fele arányban. Erzsébet ezt a pénzt mind a mai napig nem vette át, letétbe van helyezve, és elmondása szerint nem is akarja átvenni. Az Utcajogász munkatársai, akikkel csak későn, március közepén lépett kapcsolatba a mohácsi nő, úgy vélik, jogi úton most már nem tudnak segíteni neki. 
Szerző