Dönteni kell

Dörgedelmes figyelmeztetések megfogalmazásában az Európai Unió már nagy profi. Milyen kár, hogy a Tripolit ostromló Halifa Haftár líbiai tábornok aligha olvassa a brüsszeli közleményeket! Igaz, ha megtenné, attól se állna meg benne az ütő. Tudja jól, ha a tettek mezejére kell lépni, az unió béna kacsa. Cselekvéshez se ereje, se szándéka. Nem hogy közös hadserege, de egységes külpolitikája sincs, a tagállamok között túl nagy a széthúzás. Így pedig legfeljebb játszani lehet a nagyhatalmasdit. És  végignézni a vérfürdőt a szomszédban.
Vannak, akik szeretnének változtatni ezen. Gazdasági erejéhez méltó, világpolitikai szereplővé tennék az uniót. Élükön áll Emmanuel Macron, bár mikor a francia érdekek összeütköznek az európaival, olykor a francia államfő ideológiai iránytűje is megzavarodik. Miközben például az egész világ a mindent bekebelező kínai gazdaság miatt aggódik, ő néhány hete alaposan megszorongatta a kínai elnök kezét, és dörzsölte a saját tenyerét a megkötött zsíros üzletek, vaskos euró milliárdok ígéretére. A minap pedig az is kiderült: Franciaország nem volt hajlandó támogatni azt a közös uniós állásfoglalást, melyben elítélték volna a líbiai főváros felé masírozó, nem mellesleg francia támogatást is élvező Haftár tábornokot.
Pedig ha már nyolc évvel ezelőtt az Élysée-palota akkori ura, Nicolas Sarkozy az elsők között volt, aki a NATO-beavatkozást követelve a káosz felé taszította Líbiát, most segítő kezet is nyújthatnának. Példát mutathatna Párizs a briteknek, amerikaiak, hogy már az óvodában is az a szabály: akik a rendetlenséget csinálták, rendet rakni is azoknak kell. Eddig bukhatott Kadhafi és tombolhatott háború, megjelenhetett az Iszlám Állam és több százezer bevándorló, az olasz és francia olajkutak Líbiában csak lelassultak, de meg nem álltak. Amíg folyt az olaj, és nem jöttek a migránsok, mindenki mosta kezeit. Ám hogy ez így is maradjon, Franciaországnak és Európának előbb-utóbb döntenie kell: önös érdekek vagy egység? Mindenki egyért, vagy egy mindenkiért?
2019.04.15 09:00
Frissítve: 2019.04.15 09:03

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34