Gyilkosságig fajult a vita - 9 évet kapott a szeretőjét leszúró nő

Publikálás dátuma
2019.04.15 15:46
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Emberölés miatt jogerősen kilenc év börtönre ítélt hétfőn a Pécsi Ítélőtábla egy Tolna megyei nőt, aki tavaly októberben halálosan megsebesítette a szeretőjét.
A táblabíróság közleménye szerint a 30 éves vádlott házassága alatt létesített kapcsolatot a sértettel. Rendszeresen italoztak, és "kisebb tettlegességig" fajuló veszekedések is előfordultak köztük. 2017. október 25-én a nő azután találkozott a sértettel, miután ismerősével ivott, majd a szerető a házában ezért felelősségre vonta őt. A férfi a veszekedés alatt egy kést is felvett, aztán le is tette, de a nő megragadta azt és nagy erővel mellkason szúrta a férfit. A vérző sértettet magára hagyta majd elment, a férfi 10-20 perccel később meghalt. A vádlott az elsőfokú bíróság tárgyalásán beismerő vallomást tett, amelyet a bíróság elfogadott. A Szekszárdi Törvényszék a tavaly szeptemberben a vádlottat emberölés miatt mondta ki bűnösnek, ezért 9 év börtönre ítélte. A határozat ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítésért fellebbezett. A Pécsi Ítélőtábla egyúttal közölte azt is, hogy a beismerésére figyelemmel a tényállás megalapozottságát nem vizsgálta a másodfokú eljárás. A felülbírálat tárgyát kizárólag a kiszabott büntetés képezte, annak mértékét azonban szükségesnek és elégségesnek is találták, így az jogerőre emelkedett - írták.

Szemétégetésből lett majdnem halálos baleset: két kisgyerek került kórházba egy felrobbant flakon miatt

Publikálás dátuma
2019.04.19 21:26

Fotó: RTL Híradó
Családjuk otthon volt, de nem tudni, ki vigyázott a gyerekekre, mint ahogy azt sem, a tüzet ki rakta.
Egy 7 éves kisfiú életveszélyesen, és egy 4 éves kislány súlyosan megsérült egy balesetben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér egy házának udvarán, számol be az RTL Híradó. Az udvaron egy égő szeméthalomban robbant fel a hőtől egy purhabos flakon.
Két mentőautót és egy mentőhelikoptert is küldtek a mentők. A fiúnál emelt szintű légútbiztosításra volt szükség, hogy megmentsék az életét, a kislánynak a végtagjai sérültek súlyosabban.
A tűzoltók érkezésére már eloltották a tüzet. A család otthon volt, de nem tudni, ki vigyázott a gyerekekre, mint ahogy azt sem, a tüzet ki rakta. Állítják, nem ők voltak.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Egy ember meghalt, ketten megsérültek, mikor felborult egy autó Baranyában

Publikálás dátuma
2019.04.19 20:34
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Teljes útlezárás mellett vizsgálják a Görcsönynél történt baleset körülményeit.
Tisztázatlan körülmények között felborult egy személyautó péntek este fél 8 előtt Görcsöny és Pellérd között, írja honlapján a katasztrófavédelem és a rendőrség. A mentők megállapítása szerint
egy ember életét vesztette a helyszínen, két másik személy megsérült a baleset során.
A műszaki mentési munkálatok és a helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, kerülni Pécs, Keszüi út, illetve Regenye felé lehet.