ombudsman;kormányhivatal;

2019-04-16 15:45:11

Nem ismeri a törvényt a kormányhivatal, ha a melegekről van szó

Az ombudsman arra szólította fel a Miniszterelnökséget, hogy az anyakönyvi hatóságok munkatársai megfelelő tájékoztatásban részesüljenek.

Megsértette egy meleg pár tisztességes eljáráshoz való jogát és emberi méltóságát a Somogy Megyei Kormányhivatal: a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséhez olyan okiratot követelt, melynek beszerzéséhez a pár külföldi tagjának fel kellett volna fednie szexuális irányultságát hazája hatóságai előtt egy olyan országban, ahol a meleg emberek súlyos üldöztetésnek vannak kitéve – közölte a Háttér Társaság.

A közlemény szerint a két férfi – egyikük magyar, másikuk egy afrikai ország állampolgára – 2011-ben ismerkedett meg. A pár kálváriája 2013-ban indult, amikor eldöntötték, hogy Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek. A magyar jog kifejezett rendelkezést tartalmaz arról, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének nem akadálya, ha az egyik fél országa ezt a jogintézményt nem ismeri. Ennek ellenére több anyakönyvvezető is azt közölte velük, hogy erre nincs lehetőségük.

A Háttér Társaság jogsegélyszolgálatától kapott tájékoztatás alapján végül 2016-ban beadták kérelmüket a siófoki anyakönyvvezetőnél, a kérelmet elbíráló Somogy Megyei Kormányhivatal viszont ragaszkodott hozzá, hogy a külföldi fél nyújtson be egy igazolást arról, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének személyes joga szerint nincs akadálya. Ehhez viszont országa hatóságai előtt fel kellett volna fednie, hogy azonos nemű párjával szeretné összekötni életét, holott az országban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszex (LMBTI) emberek súlyos üldöztetésnek vannak kitéve. Az ország hatóságai rendszeresen tartóztatnak le LMBTI személyeket „erkölcsrontás”, „prostitúció”, illetve „a vallási tanítások megsértése” bűncselekmények miatt, amelyekért akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható. Bár a magyar jog lehetővé teszi, hogy az ilyen okiratok benyújtása alól a kormányhivatalok indokolt esetben felmentést adjanak, a hivatal az erre irányuló kérelmet is elutasította.

A pár a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának segítségével az alapvető jogok biztosához fordult. A biztos nemrégiben közzétett jelentése pedig megállapította, hogy a Kormányhivatal magatartása

A jelentés azt is hangsúlyozza, hogy „semmiképpen nem felel meg a jogszabály betűjének és szellemiségének az a jogalkalmazói magatartás, amely a felmentés megadását eleve olyan feltétel teljesítéséhez, okirat benyújtásához köti, amely megszerzésének alapvető feltétele lenne, hogy a beadványozó akkor is felfedje szexuális irányultságát az állampolgársága szerinti állam hatóságai előtt, ha ennek következtében hátrányos következményektől kellene tartania”.

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy

Ezért felhívta a Miniszterelnökséget, hogy az anyakönyvi hatóságok munkatársai megfelelő tájékoztatásban részesüljenek.

A bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye 2009 óta érhető el az azonos nemű párok számára, és a névviselés és a gyermekvállalás kivételével a házassággal mindenben azonos jogokat biztosít nekik. Gyakran nehézséget jelent ugyanakkor, hogy az állami szervek munkatársai nincsenek tisztában a vonatkozó jogszabályokkal, és a bejegyzett élettársi kapcsolattal járó jogokat csak hosszas küzdelmek árán sikerül érvényesíteni.