Bajnokok Ligája;

2019-04-17 12:15:00

Fél lábbal a négyben a Liverpool

A legutóbbi öt bajnokiján győztes Porto háromszor gólt sem kapott, de a Portimonense, a Boavista és a Maritimo azért messze nem a Liverpool szintje.

A Tottenham Hotspur egygólos előny ellenére sem számít esélyesebbnek a Manchester City elleni párharcban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágója előtt (tv: M4 Sport 21.00).

Pedig a londoniak vendégként a legutóbbi nyolc BL-meccsén csak egyszer szenvedtek vereséget, és ráadásként legutóbbi három tétmérkőzésüket kapott gól nélkül nyerték meg. Viszont több meghatározó játékosa is sérült – köztük az első számú gólfelelős Harry Kane –, és további húzóemberek szerepeltetése kérdéses, ugyancsak sérülés miatt. A londoniaknak így kellene felvenniük a versenyt azzal a manchesteri gárdával, amely 26 találattal az idei BL-szezon leggólerősebb együttese.

A City hazai mutatója ugyancsak félelmetes, 23 győzelem mellett kétszer kapott ki. Legutóbbi 11 összecsapását megnyerte, gólkülönbsége 48-3, nyolc találkozón érintetlen maradt a kapuja. Josep Guardiola támadói közül Sergio Agüero legutóbbi öt mérkőzésén négy gólt szerzett, az elmúlt 16 találkozón 15-öt. Raheem Sterling a Crystal Palace elleni vasárnapi bajnoki összecsapáson kétszer volt eredményes, az elmúlt hét találkozón hatszor.

A másik szerdai párharc visszavágóján egy nagyszerű formában lévő Liverpool lép pályára Portóban (tv: Spíler2 21.00), a Premier League listavezetője legutóbbi hét tétmérkőzését megnyerte, 18-6-os gólkülönbség mellett. A Portónak a kétgólos hátrány miatt támadnia kell a visszavágón, így a veszélyesen kontrázó angolok számára kellő terület adódhat a helyzetekhez.

A liverpooliak eredményességét meghatározó támadók közül Sadio Mané továbbra is gólerős, míg Mohamed Szalah a legutóbbi két bajnokin ismét betalált, így a portóiaknak elsősorban az ő semlegesítésüket kell megoldani. A legutóbbi öt bajnokiján győztes Porto háromszor gólt sem kapott, de a Portimonense, a Boavista és a Maritimo azért messze nem a Liverpool szintje.