sztrájk;KASZ;

2019-04-17 11:23:12

Országos sztrájkot tartottak a Metrónál

Szerda déltől 16 óráig sztrájkoltak az áruházakban.

Immár az egész országra kiterjedő sztrájkot tartottak szerdán a Metro Kereskedelmi Kft. üzleteiben – derült ki a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közleményéből.

A sztrájk szerda délben kezdődött és 16 órakor fejeződött be.

Mint írják, a Metro vezetősége a héten a Kelet-Pesti és a Pécsi áruházban tartott tájékoztatókat, amelyen ismertette a korábban a munkavállalók által már elutasított bérezési rendszer átalakítási terveit. Mindkét áruházban egyértelműen elutasítók voltak a vállalat munkavállalói, továbbra is az az általános vélemény, hogy a munkáltató a saját pénzükből szeretne béremelést adni a dolgozóknak. A KASZ értesülései szerint az elutasítások ellenére a tájékoztatások folytatódnak az áruházakban, miközben a sztrájk egyeztetés során a munkáltató egyértelművé tette, hogy csakis akkor vezetné be az új bérezési rendszert, ha azt valamennyi Metro munkavállaló elfogadja. A sztrájkbizottság véleménye szerint a munkáltató ezzel a látszattevékenységgel időt szeretne nyerni, ezzel próbálva kifárasztani a munkavállalók törekvéseit.

A sztrájkbizottság tagjai továbbra is nyitottak a tárgyalásokra, de ez csak akkor tud megtörténni, ha a munkáltató hajlandó olyan ajánlattal előállni, amely érdemi választ ad a követelésekre.

Minden áruház üzemel

– A mostani sztrájk célja sem a károkozás, ám reméljük ebből ért a munkáltató és érdemi, a sztrájkbizottság bérköveteléseire válaszoló ajánlatot tesz – közölte a Népszavával Karsai Zoltán, a KASZ elnöke, aki a budaörsi áruházból követi a sztrájk eseményeit. Így minden Metro-áruház üzemel, mert a délelőttös műszak feltöltötte az árukészletet, de van, ahol csak egy kassza működik. A délben kezdődött sztrájkhoz Szegeden 31-en, Pécsett 24-en, Miskolcon 14-en, a ferencvárosi áruházban 14-en csatlakoztak, de folyamatosan érkeznek a jelzések a többi áruházból is, és mivel a sztrájk önkéntes, van aki később szünteti be a munkát, és vonul el a munkáltató által kijelölt helyre a többi tiltakozó dolgozóhoz – vázolta a pillanatnyi állást a KASZ elnöke.

A múlt pénteki Kelet-Pesti Metro-áruházban tartott kétórás figyelmeztető sztrájk óta nem volt tárgyalás a KASZ és a vezetőség között – tudtuk meg.

– Állítólag a sztrájkot megelőzően küldtek egy emailt a helyi szakszervezeti bizalmi címére, de ennek tartalma csak akkor lesz ismert, ha a kolléga délután bejön dolgozni – tette hozzá Karsai Zoltán. Az egyeztetésektől való elzárkózás esetén, illetve elfogadható ajánlat híján a szakszervezeti vezető nem zárja ki a meglepetésszerű és hosszabb ideig tartó sztrájkot sem.  

Múlt pénteken a műszakban lévők 90 százalékos részvétele mellett megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkkal nyomatékosították eddigi követelésüket a Metro a kelet-pesti áruházában a dolgozók. A munkáltató által rendelkezésre bocsájtott ebédlőben gyűltek össze, ezzel minimál-üzemmódra kényszerítve az áruházat. Erről itt írtunk bővebben.