Halálra rémültek a brit pártok a választásoktól

A brit szavazók a május másodikai helyhatósági és az esetleges európai parlamenti voksolást jobb híján második népszavazásként fogják kezelni.

Kevesen ismerik jobban a szigetország közpolitikai és helyi közigazgatási rendszerét, mint Tony Travers, a Londoni Közgazdaságtudományi Egyetem (LSE) professzora. A politológus a napokban Londonban dolgozó külföldi tudósítókat tájékoztatott a közelgő részleges helyhatósági választásokhoz fűződő várakozásról. A biztosra vehető szavazás mellett természetesen sok szó esett az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezlete után sebtiben kitűzött európai parlamenti voksolásról is. Utóbbival kapcsolatban a professzor úgy fogalmazott, hogy a két nagy párt először „halálra rémült” az azonnali jelöltállítás perspektívája hallatán, hiszen a legutóbbi, 2014-es EP-próbatételen a Munkáspárt a második, a Konzervatív Párt a harmadik helyre szorult a 24 képviselői helyet elnyerő az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) mögött. Azóta pedig egyetlen téma tartja lázban, egyben osztja meg a társadalmat: a 2016-ban megszavazott, de azóta sem végrehajtott Brexit.

Az éppen walesi gyalogtúrán tartózkodó Theresa May kormányfő elvileg mindent elkövet, hogy majd amikor az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk tanácsa ellenére kéthetes szünetre szanaszét széledt parlamentje ismét összeül, gyorsan elfogadtassa a brüsszeli szerződést, így megússza a „megalázó” EP-választást. Erről egyébként az LSE dán származású professzorasszonya, Sara Hobolt elmondta, hogy „hagyományosan másodrangú szavazásnak számít”, amit alacsony részvétel, a kormány megleckéztetésének szándéka és a szélsőséges pártok támogatása jellemez. Ha az Egyesült Királyság egyáltalán az urnák elé járul, a Brexit nyilvánvalóan a legfontosabb, de nem az egyetlen befolyásoló tényező lesz. Az arány egyébként megváltozott, jelenleg 54 százalékon állnak a „maradás” és 46 százalékon a „kilépés” hívei. Nagy kérdés, mennyire ragadja meg a véleménynyilvánítás lehetősége a lakosság fantáziáját, milyen lesz a részvételi arány? 2014-ben szerény 34 százalékos volt. További izgalom forrása lehet, vajon a 2016-os „maradók” továbbra is a Munkáspárt, illetve a Konzervatívok kötelékében maradnak, vagy a népszavazás megismétlése mellé állt pártokat, a Liberális Demokratákat, illetve a még éppen formálódó Change UK-t (Változás) támogatják? Utóbbi alapja a munkáspárti és konzervatív frakcióból nemrégiben kivált tizenegy képviselőből álló The Independent Group (TIG, vagy Tiggers) parlamenti csoport. Az már biztos, hogy nem valósul meg a libdembek ötlete, hogy a maradáspártiak „egy zászló alatt”, közös listán szálljanak csatába, pedig egyes elemzők szerint így több mandátumra számíthattak volna. Figyelmet érdemel majd, vajon az eredeti „távozók” Nigel Farage új pártjában, a Brexit Pártban, vagy a foszladozó UKIP-ben találják- e meg új otthonukat.

Az utóbbi napok közvélemény-kutatási adatai szerint az EP-választással kapcsolatban a szavazók 24 százaléka támogatja a Munkáspárt, 16 százaléka a Konzervatív és együttesen 29 százalékban, fele-fele megoszlásban a Brexit Párt és a UKIP jelöltjeit. Kínos, hogy a 2010-2015 között a kormánykoalícióban részt vevő Liberális Demokraták ugyanúgy 8 százalékon állnak, mint a westminsteri parlamentben egyetlen hellyel rendelkező Zöldek és a még gyermekcipőben is alig járó Változás.

Tony Travers a részleges, Londont ezúttal nem érintő május másodikai helyhatósági választások kapcsán is a két nagy párt pozícióvesztését jelezte előre. Az EU-kapuzárás késlekedése a kormánypárt és a Munkáspárt tekintélyének egyaránt árt. Általános az egyetértés abban, hogy a kormány és a politikusok „rettenetesen” végzik a dolgukat. Akár egy, akár két voks válik valósággá, alkalmat kínál a Westminster elleni tiltakozásra, a kétpártrendszer töredezésének felgyorsítására.