rendőrség;Frontex;határvadászok;

Lasszóval fogják a déli határvadászokat

Alig állnak szolgálatba frissen végzett határvadászok, de a rendőrség a 14. képzési ütem után sem adja fel a toborzást. A migránsok viszont lényegében eltűntek.

Nyolc hónap alatt majdnem a hatodára esett vissza a frissen végzett határvadászok száma, legutóbb hétfőn már csak 22-en álltak szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél. A most zárult képzés már a 14. ütem volt és a jelentkezőket – mint a rendőrségi holnap közléséből kiderül – továbbra is várják. Ez vélhetően nem független attól, hogy az elvándorlás miatt szükség van új emberekre annak érdekében, hogy fenntartsák a létszámot.

– Korábban, a migrációs hullám nyomán a megyei főkapitányságok állományából vezényeltek át sokakat a határvadászokhoz, de mára jelentősen lassult ez a folyamat – mondta lapunknak Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. A frissen végzettek leginkább azok helyét töltik be, akik elhagyják a pályát vagy a szervezeten belül másik beosztásba, mondjuk közbiztonsági területre kérik magukat. A határvadászok létszáma már korábban megközelítette a 3 ezret, de ahogy minden szakmai területen, itt is szükség van utánpótlásra – tette hozzá. A fluktuáció ugyanis egyre nagyobb. A rendőrség teljes állományában nagyjából 50 ezren vannak, ebből a hivatásos állomány csaknem 36 ezres. Az elvándorlásban a 2018-as év csúcsot döntött – fogalmazott Pongó Géza. Miközben tíz éve még csak nagyjából 200-an hagyták el végleg a pályát, azaz ennyien voltak, akik nem nyugdíjba vagy más rendvédelmi szervekhez mentek, hanem leszereltek, ugyanakkor tavaly már 2000 volt a számuk. Ez a főtitkár szerint óriási növekedés, ha azt nézzük, hogy van olyan megyei kapitányság, ahol a rendőri állomány létszáma összesen nagyjából ennyi. A leszerelés pedig nem hagyja érintetlenül a határvadászokat sem.

A kormány 2016. augusztus 10-én döntött arról, hogy a határőrizet megerősítése érdekében 3 ezer új rendőrrel növelik a határvadász századok létszámát. A rendőrség ezután kezdte meg a toborzást, és kormánypárti politikusok részéről akkoriban az az ígéret is elhangzott, hogy három hónapon belül feltöltik az állományt. Ehhez képest egy év elteltével, 2017 őszére 1422-en kerültek a Készenléti Rendőrség állományába, akikből 1132-en szereztek úgynevezett őr-járőrtárs szakképesítést és álltak szolgálatba. Vagyis egy év alatt a létszám harmada lett meg a toborzással – derült ki akkor a szocialista Harangozó Tamás írásbeli kérdésére küldött belügyminiszteri válaszból. Bár sokakat áthelyeztek más területekről a határvadászokhoz, amivel a létszám a pluszban ígért 3 ezer felé közelített, maga a toborzás jelentősen lassult.

Tavaly augusztusban például, a 11. képzési szakaszt befejezők közül még 124-en léptek szolgálatba, pedig a tervezett létszámkeretet akkorra is nagyrészt feltöltötték. Alig egy hónappal később, a 12. ütemben végzettek 31-en voltak, a decemberi hasonló adat 23 volt, a legutóbbi pedig 22.

Kerestük az ügyben hétfőn az ORFK-t, de szerda estig nem reagáltak megkeresésünkre. Az a korábbi adatközlésből kiderült, hogy a hat hónapos határvadász-képzés alatt minden tizedik ember lemorzsolódik, azaz megszűnik a szolgálati jogviszonya. A már végzettek közül is többen elhagyják a pályát, de ez utóbbiról nincsenek pontos adatok. Sokat elárult viszont a helyzetről, amikor tavaly leszerelt a rendőrségtől a határvadász képzések egyik reklámarca.

A mostani rendőrségi tájékoztató szerint a határvadászok a jövőben ott teljesítenek szolgálatot, „ahol az a leginkább indokolt”, hogy „jelenlétükkel a lakosság közbiztonságérzetét fenntartsák”, de leginkább határrendészeti, járőrszolgálati és biztosítási feladatokat hajtanak végre. Ez már csak azért is érdekes, mert a program indulásakor az egyik fő érv a migráció elleni küzdelem volt, csakhogy azóta szinte alig érkeznek menedékkérők Magyarországra.

Béren túli gondokA pályaelhagyás egyik fő oka az alacsony bérek, de vannak más problémák is. Az életpályamodell nem töltötte be a szerepét, mert miközben a civil szektorban jelentősen emelkedtek a jövedelmek, a rendőrségen az elmúlt években már nem – mondta Pongó Géza hozzátéve, hogy a budapesti és nagyvárosi körzetekben probléma a lakhatás is, az ingatlanárak emelkedésével pedig még rosszabb a helyzet. A versenyszektor elszívó hatása pedig egyre erőteljesebben érezhető.

Megszavazták: tízezer fős lesz a Frontex

A képviselők szerdán jóváhagyták az Európai Határ- és Partvédelmi Őrség megerősítését az Unió külső határainak fokozott védelme érdekében.

A reform keretében felállítandó új állandó alakulat uniós tagállamoknak nyújt majd helyszíni segítséget a határvédelem és a visszaküldések terén, valamint kisegít a határon átnyúló bűnüldözés területén is. A 2021-re ötezer fővel induló alakulatnak 2027-re kell elérnie a tízezres létszámot. Magyarországnak 2021-ben összesen 173 fővel, 2027-re pedig 303 fővel kell hozzájárulnia ehhez. Emellett a hirtelen jelentkező határvédelmi feladatok kezelésére gyorsreagálású tartalékos egységet is felállítanak, amelybe Magyarország további 65 főt küld majd.