Élve megégettek egy bangladesi lányt, aki zaklatással vádolta iskolaigazgatóját

Publikálás dátuma
2019.04.18. 11:54
Tüntetők Nuszrat gyilkosainak felelősségre vonását követelik Dakkában
Fotó: STR / AFP
Élve felgyújtották a diáklányt, aki nem volt hajlandó visszavonni vallomását arról, hogy intézményvezető irodájában szexuálisan molesztálta.
Diáktársai petróleummal leöntöttek és felgyújtottak egy bangladesi lányt, mert szexuális zaklatással vádolta meg az iskolaigazgatót. Nuszrat Dzsahan Rafi belehalt égési sérüléseibe - számolt a BBC. A 19 éves lány egy Feni nevű kisvárosban élt, és egy helyi muszlim oktatási intézményben, medreszében tanult. Március 27-én az igazgató behívatta irodájába, és fogdosni kezdte. A lány kiszaladt a szobából, mielőtt még jobban elfajulhatott volna a helyzet.  
A bangladesi nők az erős társadalmi és családi nyomás hatására általában inkább hallgatnak a hasonló ügyekről.

Nuszrat azonban családja támogatásával még aznap a rendőrséghez fordult. Egy rendőr filmre vette a zaklatott lány vallomását, amelyet nem nagy ügynek nevezett. Az igazgatót végül őrizetbe vették, de a helyiek - politikusokat is beleértve - tüntetésen követelték szabadon engedését.   Április 6-án Nuszrat záróvizsgázni indult iskolájába. Vallomása szerint egy diáktársnője felhívta az iskola tetejére azzal az ürüggyel, hogy egyik barátját megverték. Amikor a lány felért, négy-öt burkába öltözött társa körbefogta, és azt követelte tőle, hogy vonja vissza feljelentését. Nuszrat megtagadta ezt, mire leöntötték petróleummal, és felgyújtották.
Eredetileg öngyilkosságnak akarták álcázni, de a lány túlélte, és vallomást tudott tenni.

Nuszrat testének 80 százaléka megégett. A helyi orvosok Dakkába szállíttatták, hogy megfelelő ellátást kapjon, azonban április 10-én meghalt. Temetésén ezrek jelentek meg.
Nuszrat Dzsahan Rafi
Fotó: Családi fotó
Nuszrat halála tüntetésekhez vezetett, és ezrek adtak hangot dühüknek a közösségi oldalakon.

A rendőrség 15 embert vett őrizetbe az ügyben. Az iskolaigazgató továbbra is őrizetben van, a lányt filmre vevő rendőrtisztet pedig áthelyezték. Sejk Haszina Vazed bangladesi miniszterelnök azt ígérte Nuszrat családjának, hogy a lány meggyilkolásáért felelős összes embert bíróság elé állítják. A Banglades Mahila Parisad nevű jogvédő csoport szerint 
2018-ban 940 esetben követtek el nemi erőszakot az ázsiai országban.

Kutatók úgy vélik, hogy a valós szám ennél jóval nagyobb lehet. 2009-ben a bangladesi legfelsőbb bíróság elfogadott egy rendeletet, amely szexuális zaklatási ügyekkel foglalkozó irodák létrehozását javasolja az oktatási intézményekben, ahová a diákok benyújthatnák panaszaikat. Azonban egyelőre csak kevés iskola valósította meg a kezdeményezést.
Szerző
Frissítve: 2019.04.18. 12:03

Halálra rémültek a brit pártok a választásoktól

Publikálás dátuma
2019.04.18. 10:20
Az euroszkeptikus pártok is megkezdték kampányukat az EP-választásokra
Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP
A brit szavazók a május másodikai helyhatósági és az esetleges európai parlamenti voksolást jobb híján második népszavazásként fogják kezelni.
Kevesen ismerik jobban a szigetország közpolitikai és helyi közigazgatási rendszerét, mint Tony Travers, a Londoni Közgazdaságtudományi Egyetem (LSE) professzora. A politológus a napokban Londonban dolgozó külföldi tudósítókat tájékoztatott a közelgő részleges helyhatósági választásokhoz fűződő várakozásról. A biztosra vehető szavazás mellett természetesen sok szó esett az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezlete után sebtiben kitűzött európai parlamenti voksolásról is. Utóbbival kapcsolatban a professzor úgy fogalmazott, hogy a két nagy párt először „halálra rémült” az azonnali jelöltállítás perspektívája hallatán, hiszen a legutóbbi, 2014-es EP-próbatételen a Munkáspárt a második, a Konzervatív Párt a harmadik helyre szorult a 24 képviselői helyet elnyerő az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) mögött. Azóta pedig egyetlen téma tartja lázban, egyben osztja meg a társadalmat: a 2016-ban megszavazott, de azóta sem végrehajtott Brexit. Az éppen walesi gyalogtúrán tartózkodó Theresa May kormányfő elvileg mindent elkövet, hogy majd amikor az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk tanácsa ellenére kéthetes szünetre szanaszét széledt parlamentje ismét összeül, gyorsan elfogadtassa a brüsszeli szerződést, így megússza a „megalázó” EP-választást. Erről egyébként az LSE dán származású professzorasszonya, Sara Hobolt elmondta, hogy „hagyományosan másodrangú szavazásnak számít”, amit alacsony részvétel, a kormány megleckéztetésének szándéka és a szélsőséges pártok támogatása jellemez. Ha az Egyesült Királyság egyáltalán az urnák elé járul, a Brexit nyilvánvalóan a legfontosabb, de nem az egyetlen befolyásoló tényező lesz. Az arány egyébként megváltozott, jelenleg 54 százalékon állnak a „maradás” és 46 százalékon a „kilépés” hívei. Nagy kérdés, mennyire ragadja meg a véleménynyilvánítás lehetősége a lakosság fantáziáját, milyen lesz a részvételi arány? 2014-ben szerény 34 százalékos volt. További izgalom forrása lehet, vajon a 2016-os „maradók” továbbra is a Munkáspárt, illetve a Konzervatívok kötelékében maradnak, vagy a népszavazás megismétlése mellé állt pártokat, a Liberális Demokratákat, illetve a még éppen formálódó Change UK-t (Változás) támogatják? Utóbbi alapja a munkáspárti és konzervatív frakcióból nemrégiben kivált tizenegy képviselőből álló The Independent Group (TIG, vagy Tiggers) parlamenti csoport. Az már biztos, hogy nem valósul meg a libdembek ötlete, hogy a maradáspártiak „egy zászló alatt”, közös listán szálljanak csatába, pedig egyes elemzők szerint így több mandátumra számíthattak volna. Figyelmet érdemel majd, vajon az eredeti „távozók” Nigel Farage új pártjában, a Brexit Pártban, vagy a foszladozó UKIP-ben találják- e meg új otthonukat. Az utóbbi napok közvélemény-kutatási adatai szerint az EP-választással kapcsolatban a szavazók 24 százaléka támogatja a Munkáspárt, 16 százaléka a Konzervatív és együttesen 29 százalékban, fele-fele megoszlásban a Brexit Párt és a UKIP jelöltjeit. Kínos, hogy a 2010-2015 között a kormánykoalícióban részt vevő Liberális Demokraták ugyanúgy 8 százalékon állnak, mint a westminsteri parlamentben egyetlen hellyel rendelkező Zöldek és a még gyermekcipőben is alig járó Változás. Tony Travers a részleges, Londont ezúttal nem érintő május másodikai helyhatósági választások kapcsán is a két nagy párt pozícióvesztését jelezte előre. Az EU-kapuzárás késlekedése a kormánypárt és a Munkáspárt tekintélyének egyaránt árt. Általános az egyetértés abban, hogy a kormány és a politikusok „rettenetesen” végzik a dolgukat. Akár egy, akár két voks válik valósággá, alkalmat kínál a Westminster elleni tiltakozásra, a kétpártrendszer töredezésének felgyorsítására. 

Működésben az álhír-gyártás

A 2016-os referendum előtt a távozáspárti Leave. EU kampánycsoport álhíreket gyártott – derül ki a Channel 4 nyomozásából. A csatorna leleplezte, valószínűleg megrendezték azokat a fényképeket, melyeken „migránsok” nőket támadnak meg Londonban. Egy videóról pedig, amely azt volt hivatott bejelenteni, hogy a migránsok milyen könnyen bejutnak Nagy-Britanniába hajóval, kiderült ugyancsak megrendezett lehet, a hajó ugyanis műholdadatok alapján sosem hagyta el a brit partokat. A kampánycsoport - melynek tulajdonosa Aaron Banks milliárdos üzletember – tagadta a vádakat. Jo Stevens munkáspárti képviselő pedig arra figyelmeztetett: helyhatósági és talán európai parlamenti választások közelednek, de nem zárható ki egy előrehozott parlamenti választás és megismételt népszavazás sem, de még mindig nem sikerült szabályozni az álhírek terjedését. (Népszava)

„Guantanamo ehhez képest öt csillagos hotel” - Egy magyar három éve a húszik fogságában

Publikálás dátuma
2019.04.18. 09:50
Felfegyverzett húszi harcosok gyülekeznek az elfoglalt jemeni fővárosban, Szanaában, mielőtt a frontra vezényelnék őket
Fotó: Hani Al-Ansi / dpa Picture-Alliance/AFP
Gyilkosság, kínzás, embertelen körülmények, al-Kaida. Egy magyar férfi három évet töltött a világ egyik legkeményebb milíciájának, a jemeni húsziknak a fogságában.
„Már az autóban úgy megrugdostak és összevertek a fegyvereikkel, hogy tizennégy fogam tört szét” – mondja Ali, és bizonyítékképpen száját széthúzva, mindkét oldalról megmutatja mosolyát. Mert még most, azután is képes mosolyogni a világra, hogy majd három évet húzott le a világ egyik legkeményebb milíciájának, a jemeni húsziknak a börtönében. Ma már félelem nélkül és természetesen idézi fel az átélt borzalmakat, mégis, saját, és főképpen családja biztonsága érdekében inkább arra kér, ne fedjük fel valódi kilétét. Ali jemeni apától és magyar anyától származik, noha Magyarországon nőtt fel, végül mégis visszatért gyökereihez, ahol gyorsan munkát is kapott, és azonnal megtalálta a helyét. Öröme azonban nem tarthatott sokáig: 2015-ben kitört a háború, a síita húszik fellázadtak a nemzetközileg elismert, törvényes kormány ellen. „A húszikat semmi nem különbözteti meg az al-Kaidától vagy az Iszlám Államtól. A háborúban bárkit szó nélkül lelőttek, csak mert a házából kimozdult. Közben raboltak, fosztogattak, fegyverrel kényszerítettek embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Jemen történelmi kincseit is felprédálták és külföldre adták el. Jelszavukban halált kívánnak Amerikára és Izraelre, hogy a tudatlan népet oldalukra állítsák” - mutatja be Ali, hogy mégis kik szabadultak rá az országra. A húszik pedig munkája miatt már őt is jól ismerték. „Megpróbáltak meggyőzni, hogy dolgozzak nekik, de az ajánlatukat azonnal visszautasítottam. Nekik persze jól jött volna, ha egy európai állampolgársággal rendelkező személy csatlakozik hozzájuk, de én a kezdetektől terroristáknak tartottam őket. Annak viszont ára volt, hogy nemet mondtam nekik: a célkeresztjükbe kerültem. Először terrorizmussal vádoltak, majd azt próbálták rám kenni, hogy Moszad ügynök vagyok. Nos, az al-Kaidához annyi közöm volt, hogy kétszer megfenyegettek, hogy levágják a fejem, a Moszadot pedig csak hallomásból ismertem. Ez azonban már elég volt ahhoz, hogy letartóztassanak. Először egy rendőrőrsre kerültem, ahol még jól bántak velem, a rabok és a fogva tartók is. Csakhogy rájöttek, ebből akár nagy ügyet is lehet csinálni, így 2015 októberében átkerültem a nemzetbiztonsághoz” – meséli el foglyul ejtésének történetét. Átszállítása során tuszkolták be az autóba is, ahol fogait is kiverve kegyetlenül elbántak vele. Ezután új, pokoli korszak kezdődött. „A veréssel még jól is jártam, hiszen a nemzetbiztonságnál leült két és fél év alatt háromszor megölni is megpróbáltak. Például folyamatosan gyógyszereztek, valószínűleg drogokat is kaptunk, így szépen lassan függőkké váltunk. Egyik alkalommal olyan pirulákat kaptam, melyektől két napra kómába estem. Ha a rabtársaim nem tesznek meg mindent, hogy életben tartsanak, én már nem lennék itt” – idézi fel az egyik alkalmat. Hozzáteszi, hálatelt szívvel gondol rabtársaira, akikkel szinte családként éltek. De járt még ennél is közelebb a halálhoz. „A legdurvább esetben nem csak engem, hanem majdnem az egész börtönt kiirtották, ugyanis rabostul fel akarták robbantani az egész épületet. A nemzetbiztonság szanaai börtöne katonai területen feküdt, így várható volt, hogy a Szaúd-Arábia vezette koalíció gépei előbb-utóbb körülöttünk is bombázni fognak. A szaúdiak ugyanakkor pontosan tudták hol vannak börtönök, így nagyon vigyáztak is rá, hogy ezeket véletlenül se érje támadás. Egy alkalommal mégis találat érte a börtönkonyhát. Közülünk ugyan senki nem sérült meg, ám az őrök és a vezetőség menekülőre fogta, a foglyokat bezárva magára hagyta, hogy ha lebombáznak, mind ott haljunk meg” – kezd bele a történetbe. Kiderült, a szaúdi rakéták jelentik a legkisebb problémát, azok messze elkerülték őket. „Az al-Kaidás raboknak mégis sikerült kiszabadulni celláikból, és feltörték a raktárhelységet. Céljuk az volt, hogy az összes rabot szabadon engedik. A börtönigazgató azonban korábban kiadhatta a parancsot: ha bárki szökni próbálna, lőjék agyon! A húszik addigra körbe is vették az épületet és senkit nem kímélve lőni kezdtek minden irányból. Végül az al-Kaidásokkal abban állapodtak meg, ha mindenki alsóneműre vetkőzve kiül a központi folyosóra, nem esik bántódásunk” – folytatja. „Mikor ez megtörtént és mind összegyűltünk,a hátunk mögül zúdítottak ránk tüzet. Engem csodával határos módon a golyók elkerültek, de egyik társam például hármat kapott, és bele is halt sérüléseibe. Ezután mindenki visszarohant celláiba, ahonnét hallottuk, az őrök azt tervezik, az egész börtönt felrobbantják, és úgy állítják be, mintha a szaúdi gépek bombázták volna le. Hogy ez mégsem valósult meg, egyetlen dolognak köszönhető: mikor a raktárat feltörték, az eszüknél lévő rabok telefonokat is magukhoz vettek, így azonnal hívni kezdték az emberi jogi szervezeteket, hogy elmeséljék nekik, mi zajlik éppen” – meséli menekülését. Persze – el lehet képzelni – már a húszik börtöneinek körülményeibe is bele lehetett halni. „Volt egy al-Kaidás rab, aki öt évig ült Guantánamóban. Ő azt mondta, Guantánamo ehhez a börtönhöz képest öt csillagos hotel. Ha például elzárták a vizet, – és elég gyakran elzárták – akkor az ember az alapvető higiéniai igényeit sem tudta kielégíteni, nem lehetett használni a mellékhelyiséget, vagy egyszerűen inni. Ételt vagy kaptunk, vagy nem. Rettenetes fényviszonyok között éltünk, voltak is olyanok, akik szinte megvakultak. Akadt olyan 6 négyzetméteres cella, amiből egy négyzetméter a mellékhelyiség volt, és 4-5 fogoly osztozott rajta” – festi le a körülményeket. „Rendszeresek voltak a vallatások is. Volt rab, akinek működő vasalót szorítottak a hátához. Hogy valaki vasrudakkal kapott a fejére, mindennapos eset volt. Nekem kétszer elektromosan sokkolták a szívemet. Még csak nem is vallatás közben, csak az egyik börtönőr példát akart statuálni. Nem tetszett neki, hogy imádkozom, hogy olvasom a Koránt, így kibilincselt a tűző napra, majd áramot vezetett belém, és üvöltözött velem. Bármikor bárkit elvihettek, és sosem lehetett tudni, hogy visszatérnek-e. Volt olyan barátom, aki egy kínzás után a kezeim között vesztette életét. Én egyedül legalább hét olyan személyről tudok, akik a börtön falai között haltak meg” – idézi fel a legsötétebb diktatúrák idejét idéző módszereket. „Éppen ez a tudás hozott rám veszélyt: tanúja voltam annak, hogy a szemközti cellában raboskodó egyik amerikait vélhetően halálra verték, majd a gyilkosságot próbálták öngyilkosságként eltussolni. Ezután figyelmeztettek, ha bárkinek járatom a számat, azt nem élem túl. Ellenem egyébként nem hogy ítéletet nem hoztak, de tárgyalásom sem volt, sőt még ügyem sem. Senki nem tudta, hogy miért vagyok ott” – mondja, hozzátéve, odabent az egyik legrosszabb érzés éppen a bizonytalanság.

Kik azok a húszik?

A húszik alapító atyjuk, az azóta meggyilkolt Husszein Badr ad-Dín al-Húsziról kapták nevüket, aki a kilencvenes években egységbe kovácsolta Észak-Jemen síita zaidi kisebbséghez tartozó, az ország lakosságának nagyjából egyharmadát adó törzseit. Az iráni támogatást élvező, jól fegyverzett, tapasztalt és független harcosokkal már a Jement évtizedekig irányító Ali Abdullah Száleh elnöknek – vele azóta szintén végeztek – is meggyűlt a baja, a lehetőséget azonban éppen távozása nyitotta meg számukra. A húszik 2014-ben régi ellenségük oldalára állva fellázadtak a nemzetközileg elismert Manszúr al-Hádi államfő ellen és elfoglalták az ország nagy részét, köztük a fővárost, Szanaat. Az elűzött al-Hádi kérésére 2015-ben Szaúd-Arábia egy koalíció élén beavatkozott a polgárháborúba és a területek jelentős részét visszafoglalták.

Természetesen a húszi pokolból sem az igazságszolgáltatáson vezetett a kiút. „Végül úgy tudtam szabadulni, hogy hónapokon keresztül bolondnak tetettem magam. Az étkezéshez használt műanyag tányérból például éles eszközt lehetett készíteni, - erre az al-Kaidás rabok tanítottak meg minket – amivel apró sebeket ejtettem magamon. A húszik attól rettegtek, hogy ha még egy nyugati állampolgár a börtöneikben esetleg meghal, az nemzetközileg is rossz fényt vet rájuk. Közben mivel a lábamat bilincsbe verték, gerincproblémáim alakultak ki, ami miatt olykor nem tudtam felegyenesedni. Ezek, miatt és mert a folyamatos „balhéimmal” az őrületbe kergettem őket, végül áthelyeztek az útlevél osztályra. Ott már lényegében szabad voltam, de még négy és fél hónapba telt, mire megszerveztek mindent” – zárja szabadulásának történetét. Egy átlagembernek első gondolata lenne segítséget kérni, ám Ali azt mondja, a magyar külügynek fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele. „Jobbnak láttam nem segítséget kérni, nehogy nemzetközi bonyodalom kerekedjen az ügyemből. Tanúja voltam többször, hogy ez nagyon rosszul tud elsülni” – indokolja döntését. Azt hihetnénk, hogy a nagy terrorfenyegetettség közepette egy terroristákkal teli börtönből hazatérő kettős állampolgárnak a hatóságok a körmére néznek, ám Ali állítja, őt azóta sem kereste senki. „Az al-Kaidások eleinte el voltak különítve a többi rabtól, aztán minden cellába beraktak közülük egyet, hogy információkat szállítsanak a húsziknak. A legveszélyesebb alakokat előkészítették, hogy a kellő pillanatban szabadon engedjék őket. Ugyanez történt Ádenben is: mikor látták, hogy a várost nem tudják bevenni, akkor rászabadították a terroristákat a népre” - emlékszik vissza a terroristákra, akik szerinte - sokakkal ellentétben - nagyon is jogosan voltak rácsok mögött. Ennyi átélt és megtapasztalt szörnyűség után Ali mégis azt mondja, nagyon furcsa Magyarországon, alig várja, hogy visszatérjen Jemenbe. „A börtön minden borzalma ellenére nagyon sokat adott nekem: barátokat szereztem, rengeteget tanultam vallásilag, és még a szerelem is megtalált. Az egyik rabtársammal olyan szoros barátságot kötöttünk, hogy megkérdezte, nem venném-e el a húgát? Szabadulásom után aztán találkoztam is a lánnyal és a családdal, és valóban eljegyeztem” – fejezi be happy enddel filmbeillő történetét.

Trump újra vétózott

Donald Trump amerikai elnök megvétózta a kongresszus döntését, amely véget vetett volna az Egyesült Államok katonai támogatásának a Szaúd-Arábia vezette koalíciónak Jemenben. Az elnöki vétó eltörléséhez kétharmados többség kellene a kongresszusban. Az Egyesült Államok elsősorban tanácsadással, hírszerzéssel, korábban légi utántöltéssel segítette a koalíciót, de amerikai bakancsok nincsenek Jemenben. A háború egyes becslések szerint már legalább 56 ezer életet követelt. Az országban a lakosság 80 százaléka segélyre szorul, rengetegen éheznek és kolerajárvány tombol. 

Szerző
Frissítve: 2019.04.18. 13:04