díjak;tévé;húsvét;etető;

2019-04-22 08:36:43

Sebes György: Díjesőben

Az elismerés persze mindenkinek fontos és a díjazás jól is esik. Már azoknak, akik kapják. Akik meg – bármilyen okból – lemaradnak, vérmérsékletüknek megfelelően vehetik tudomásul az eredményt. Az viszont sokat elárul egy díjról, hogy miképpen tálalják.

Nemrég nagyszabású gálaest keretében osztották ki a Televíziós Újságírók Díját. Ez immár hatéves múltra tekinthet vissza és – írásban lefektetett – célja, hogy „klasszikus kritikai szempontok alapján emelje ki a legprofesszionálisabb magyar tévés teljesítményeket”. Ez már önmagában is kérdéseket vet fel, hát még az, hogy a mintegy kétszáz vendég jelenlétében zajlott rongyrázós esemény a bulvársajtóban és a különböző portálokon főleg két dolog miatt vált emlékezetessé. Az egyik a műsorvezető személye. Megtudhattuk, hogy Demcsák Zsuzsa nem kevés botránnyal, valamint celebséggel tarkított pályafutásának újabb állomására szép csipkeruhában érkezett és dolga végeztével gyorsan távozott, de – ismét, ki tudja, hányadszor – új életet kezdett. (Jelenleg egyébként már a második Ázsia Expressz színhelyén, valahol a távoli keleten van.) Nem kevésbé jelentős része volt a gálának, hogy az egyik díjazott, Istenes Bence tréningruhában – ha úgy tetszik: jogging öltözékben – érkezett. Mint elmondta, nem volt ideje átöltözni és különben is, így még többen figyeltek fel rá.

Ja, igen: 14 kategóriában kiosztottak díjakat is, mintegy mellékesen, de nagy csinnadrattával. Olyan világhírű médiumok „szakújságírói” szavaztak, mint a 24.hu, a Hír7, az Index comment:com blogja, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a Tvr-hét. Minden kategóriában három jelölt volt – ki tudja, milyen alapon jelölték pont őket – és közülük nyert az egyik. Ugyancsak biztosan nagyon komoly szempontok alapján.

Azt már mindenki döntse el maga, hogy az X-Faktor mennyiben múlta felül a Sztárban sztárt, vagy a Ninja Warrior Hungaryt. Hiszen itt az alma és a körte tipikus összevetéséről van szó, mint még nem egy kategóriában. Az is figyelemre méltó, hogy az RTL Klub öt díjat szerzett meg, de volt egy kategória – a reality -, amelyben csak ennek a csatornának a műsorai versenyeztek (Keresem a családom, Nyerő páros, valamint a győztes Survivor). Ugyancsak vicces, hogy ezúttal a legjobb zsűritagra is lehetett szavazni, itt Majka vitte a pálmát, de nem volt nehéz dolga, mert „ellenfelei” a Sztárban sztár mindig vihogó másik ítésze, Papp Szabi, valamint az X-Faktorban képességei csúcsára jutott mentor, ByeAlex voltak. Érdekes kérdés továbbá, hogy miért jobb színésznő az egyébként valóban kitűnő Kovács Patrícia, mint Ónodi Eszter, vagy Lovas Rozi. Valamint, hogy a tényleg remek Thuróczy Szabolcs miben múlja felül Nagy Ervint. És szinte minden kategóriánál felmerülhetnek hasonló problémák, de tisztában vagyunk vele, az ilyesfajta összehasonlítás és értékelés mindig ízlés dolga. Akire meg többen voksolnak a „szakújságírók” közül, az nyer. Hogy ez a győzelem mennyit ér, az persze más kérdés.

Hiszen végső soron úgyis a nézők ítélkeznek. Az ő kezükben van a távirányító és a kattintásaikkal, a csatorna-váltásokkal szavaznak. Ebből aztán kialakul bizonyos nézettségi sorrend, amivel az élen állók nyilván büszkélkednek, a többiek meg esetleg „bundát” kiáltanak. De azért jól látható, hogy – akár az agymosás közepette is – mely programok vonzzák a közönséget, ergo melyeket lehet megtömni jól fizető hirdetésekkel. Mert a kereskedelmi tévéknél ez lehet a fő szempont. Már vannak olyan sikeres sorozatok, amelyek kb. egy órás játékideje közben háromszor láthat a néző reklám-blokkot. Tíz-tizenkét percenként szakítják tehát meg a filmet, hogy a kereskedők és cégek üzeneteit célba juttassák. Nem mellesleg, a Televíziós Újságírók Díját olyan műsoroknak és személyiségeknek adják, akik jó eséllyel indulnak ebben az etetésben.

Ami egyébként egy pillanatig nem szünetelhet. Az olyan többnapos ünnepek pedig, mint most a húsvét, még fokozottabban ingerlik a csatornákat, hogy – egymással is vetélkedve – magukhoz próbálják láncolni a nézőket. A TV2 nem véletlenül időzítette húsvét hétfőre az Exatlon Hungary című végeérhetetlennek tetsző reality-műsorának végső és döntő adását. Ez este héttől négy órán át tart majd, de közben az RTL Klubon már elkezdődik a hat Oscar-díjjal – méltán – elismert Kaliforniai álom vetítése. Csak tessék nyugodtan megpróbálni választani köztük. És nem ez az egyetlen nap, amikor döntési helyzet alakul ki és netán családi viták is kirobbannak, hogy akkor most melyik programra kapcsoljanak. A sikeres és népszerű filmekkel az immár munkaszüneti nappá avanzsált Nagypéntektől bombázzák a nézőket, akik nyilván képtelenek kikerülni az ezekhez kapcsolódó reklám-tömegnek még egy részét sem. A választék hatalmas és valóban vannak olyan alkotások, amelyeket érdemes akár sokadszorra is megnézni. A saját gyártású programok pedig ilyenkor általában szünetelnek. Hogy aztán az ünnepek után a vezető csatornák újult erővel – és persze új műsorokkal - igyekezzenek legyőzni a többieket és magukhoz édesgetni a sok „jótól” megcsömörlött embereket.

Szüntelen körforgás. Ezen pedig lényegesen nem változtat megannyi díjeső sem.