A Mága-jelenség

Publikálás dátuma
2019.04.21. 19:39

Fotó: Népszava
Tényleg olyan tudású hegedűs-e, hogy a világ legnevesebb hangversenytermeiben játszhat és amit hegedül, megérdemelten találja-e meg útját?
Bejárta a magyar sajtót a hír, ismét hatalmas sikerrel koncertezett Amerikában Mága Zoltán: a négy állomásból álló turné a Carnegie Hallban ért véget április 11-én. A hegedűművész a saját maga alapította Budapesti Gypsy Virtuózok zenekarral turnézott; ez nem újdonság, évek óta megszokhattuk, hogy a világ olyan neves hangversenytermeiben lép fel, mint az említett New York-i, vagy a bécsi Musikvereinssaal, és a város másik híres koncerthelyszíne a Konzerthaus. Ezeket a komolyzene templomainak tartjuk, és a sportcsarnokokban is fellépő művész műsorát ismerve sokakban felmerülhet a kérdés, vajon miként lehet, hogy a klasszikus zeneművek felől nézve sokszor igencsak megkérdőjelezhető minőségű darabokat felvonultató programok e szentélyek színpadaira kerülhetnek, beleértve a Vigadót és a Budapesti Operaházat is.
Emellett komoly magyar állami kitüntetések birtokosa is Mága Zoltán - mindkét oldalról. Bizonyára vannak píszíre – a politikai korrektségre – hajazó, és mindenféle más politikai okai is ennek, de ez nem tárgya írásunknak. A kérdés inkább az, vajon tényleg olyan tudású hegedűs-e, hogy e pódiumokon játszhat és hogy az, amit hegedül, megérdemelten találja-e meg útját az említett helyszínekre.
Amit Mága tesz, az alapjaiban nem más, mint a hagyományos cigányzene új dimenziókba helyezése. A műfaj igazi fénykora a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartott, és tudnivaló, hogy bár a zene magyaros motívumokkal is bőven tarkított, nem azonos sem a magyar, sem a cigány népzenével, de azzal a magyar népzenével sem, amit falusi – nem főállású – cigány muzsikusok szólaltattak meg. Az első ismert, mai értelemben vett cigány hegedűvirtuóz, prímás Czinka Panna volt, aki 1772-ben halt meg, ő alakította ki még fiatal korában a kis cigányzenekarok ma ismert két hegedű, cimbalom, bőgő felállású formáját. Azokban az időkben a klasszikus hegedű elérte fejlettségének maximumát, csak a hangterjedelme és a hangereje növekedett a következő évtizedekben, és kialakult az a vonófajta is, amivel mindent meg lehetett szólaltatni rajta. Paganini, aki az 1700-as évek végén kezdett Olaszországban koncertezni, képes volt egy egész baromfiudvart lejátszani tyúkostul, kakasostul, kutyástul, macskástul, nyikorgó szekerestül. (Aki tudja, hallgassa meg Mágát az interneten, amint Dinicu A pacsirtáját énekelteti hangszerén.) De az ördög hegedűse, ahogy Paganinit nevezték, a klasszikus műveket, köztük saját – a hegedűirodalom technikai csúcsait jelentő - darabjait is játszotta, ámulatba ejtve az egész világot, Liszt Ferencet is. Ő egyébként meg volt róla győződve, hogy az a zene, amit akkoriban a városi cigányzenekarok játszottak, vagyis a verbunkos és a valódi magyar népdalokat valamilyen szinten utánozni próbáló műdalok - a par excellence magyar népzene.
E zenének, amely egészen színvonalas volt, s a zenetörténetben is helye van, komoly szerepe volt a nemzettudat formálásában. Czinka Pannáról Kodály ís írt – megbukott - daljátékot Balázs Béla szövegére 1948-ban. Cigányzenészek a 48-as szabadságharcban is részt vettek, az egyik leghíresebb közülük Sárközi Ferenc, aki Kossuth hadnagya volt – innen Mága zenészeinek huszáros ruhája. De a következő évtizedekben is fontos szerepet játszottak, zenéjükkel őrizték a lángot. A XIX. század második felében a tehetségesebb cigányzenekarok külföldön turnéztak, rendszeresen játszottak Párizs legelőkelőbb szórakozóhelyein, a Riviérán, és a kor nevezetes gyógyfürdő központjaiban is. Eljutottak a walesi herceg és az orosz cár udvarába is. Majd jött Bartók és Kodály, akik feltárták a Kárpát-medence és környéke népei zenéjének valódi természetét, mibenlétét és nagyszerűségét, miközben a cigányzene egyre periférikusabbá vált, forradalmi töltetének elvesztésével üresedni kezdett, kávéházak, mulatók szórakoztatóipari terméke lett. Egyre több könnyed operett és szalonzene-darab szerepelt a zenekarok műsorán, a nóták pedig teljesen elvesztették a népdalokkal való, kezdetben pozitívnak is nevezhető kapcsolatukat. Bár a híres prímásokat csodálták, a komolyzenészek, zenetudósok teljesen elveszették érdeklődésüket cigányzene iránt, ahogy a „könnyűzene” más műfajai iránt is.
Mint látható, Mága egyrészt valóban nem tett mást, mint hogy feltámasztotta egyrészt a régi pozitív hagyományokat - a New York-i koncert interneten látható amatőr felvételén szerepel a Kossuth-nóta is -, emellett előszeretettel játszik könnyed, noha nem teljesen könnyűzenei darabokat, mint Monti Csárdása, a Keresztapa című film zenéje és hasonlók. Másrészt, ami teljesen új, hogy lévén valóban klasszikusan is képzett, technikailag igazán kiváló hegedűs, játszik például Bachot is eredeti formájában hangversenytermi koncertjein, Shlomo Mintz megkérdőjelezhetetlenül klasszikus, világhírű hegedűssel együtt például előszeretettel adja elő Bach d-moll kettősversenyét, de például Bartók Román népi táncok című műve is szerepelt az amerikai turné műsorában. A XX. század közepére szinte teljesen jelentőségét vesztett, csak néhány étteremben továbbélő műfaj, a cigányzene tehát Mága tevékenysége révén újra magasan szárnyal, igen, beleértve a szintén hagyományosan hozzátartozó giccset is, amit show-műsoraiban látványelemként a végletekig hajt.
Hogy valójában reneszánszról van-e szó, vagy csak a hírek szerint egy menedzsernek is kiváló zenész egyedi tündökléséről, aligha tudható egyelőre. Ez függ attól is, mi a hozzáállása Mágához azoknak a kritikusoknak, akik az említett termek klasszikus zenei programjait látogatják. Nem találtam nyomát írásaiknak, tehát illusztris helyszínek és hatalmas közönségsikerek - amelyekről rendre csak píár ízű híradások tudósítanak - ide vagy oda, láthatólag külföldön sem gondolják, hogy ez lenne a klasszikus zene eddig méltatlanul mellőzött, közönségbarát ága, amellyel megújítható a műfaj.
Szerző

Szüdi János: Két út, két program és az Orbán-rendszer bűnei

Publikálás dátuma
2019.04.21. 17:46
Nem tudni, hányan élnek így
Fotó: Népszava
Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élethez való jog megillet mindenkit, s meg is mondja, mi jár a tisztességes élethez.
Az Országgyűlés az ellenzék - Jobbik, MSZP, LMP – nagy részének támogatásával elfogadta a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. A történet nagyon tanulságos. Elsőként azért, mert az ellenzék szavazatára nem volt semmi szükség, ugyanis nem minősített többséghez kötött törvényjavaslatról kellett dönteni. Másodszor azért, mert a kormánypárti képviselők szavazataira sem volt szükség. Március 12-én a kormány elfogadta a babaváró támogatásról, a nagycsaládok személygépkocsi-támogatásáról és az otthonteremtési program időszerű módosításáról szóló rendeleteit. Harmadszor azért, mert hangzatos címe ellenére, a törvényjavaslat nem az orbáni családügyi vízió érdemi részéről szólt. A törvényjavaslat mindössze négy paragrafusból állt, az első adómentessé tette a babaváró támogatást, a második állami kezességvállalást biztosított a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz, a harmadik felhatalmazást adott a kezességvállalás részletszabályait megállapító kormányrendelet kiadásához, a negyedik meghatározta, hogy a törvény 2019. július 1-jén lép hatályba.

Tények és tanulságok

Miért tanulságos ez a történet? Mindenekelőtt azért, mert ismét bizonyossá vált, nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak van parlamentje. Újólag bizonyossá vált az is, hogy a kormányban egyetlen döntéshozó van, a miniszterelnök, akinek a parancsait „eredeti jogalkotói hatáskörben”, parlamenti felhatalmazás nélkül, kormányrendelet formájában kihirdetik. Nem maradt kétség a tekintetben sem, hogy, a parlament nem több egy díszletnél, a törvényesség látszatának fenntartásához. A parlament tagjai - sokadszor – úgy hoztak döntést, hogy fogalmuk sem volt arról - az előterjesztés nem szólt róla -, milyen kormányzati (orbáni) döntéshez asszisztálnak, mibe kerül, amit megszavaznak, s hol van elrejtve a be nem tervezett kiadások fedezete. Végezetül, beigazolódott – nem először, s feltehetően nem is utoljára -, hogy a kormánypártok soha nem magányosak, mindig számíthatnak az ellenzék színe-javára, amikor populista kérdésekben kell szavazniuk.
Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem gyermekbarát. Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem családbarát. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) nincs átfogó elképzelése a gyermekekről, a családokról. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) csak azok fontosak, akiknek már van mit a tejbe aprítaniuk, s mellesleg elkötelezett Orbán hívők.
A gyermekes háztartások ötöde volt szegény tíz éve, a mai számok hiányoznak
Fotó: Molnár Ádám / Népszava

Az ifjúságról, a családról

A parlament utoljára 2009-ben tárgyalt előterjesztést az ifjúság helyzetéről és megsejtve a jövőt elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló határozatot. Talán ennek az elnevezésnek köszönhető, hogy ez az országgyűlési határozat még ma is hatályban van, sőt végrehajtásához 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban kormányzati cselekvési tervek is készültek. Ez nem jelenti azt, hogy a stratégia helyzetelemzésében feltárt problémák megszüntetésére megszülettek volna a szükséges döntések. A közel tíz esztendős problémahalmaz többsége ma is helytálló.
Az akkori helyzetértékelés szerint „Magyarországon, a 20 éven aluli eltartottak közel egyötöde, 420 ezer fiatal él a szegénységi küszöb alatt. A létminimum alatt élő fiatalok aránya ennek közel kétszerese (850 ezer). A 0-15 év közöttiek 25,2 százaléka, a 16-24 év közöttiek 18,3 százaléka szegény. A gyermekes háztartások 20,5 százaléka szegény.” A kormányzati válasz kézenfekvő, a Központi Statisztikai Hivatal felhagyott a létminimum számításával.
A Policy Agenda 2018. júniusában közzétett számításai szerint Magyarország lakosságának egyharmada él a létminimum szintje alatt. Az oktatás teljesítménye alapján érthető, miért nincs kedve a parlamentnek szembesülnie a tényekkel. Mit mond az oktatásról a helyzetértékelés? „A szakiskolákban kiemelkedően magas a lemorzsolódók aránya (20-25 százalék). (…) Az OECD által végzett PISA-vizsgálat szerint a magyarországi 15 éves tanulók ötöde alapvető olvasási készségekkel sem rendelkezik. 57 ország eredményeit figyelembe véve a magyar diákok átlaga a szövegértés-szövegalkotás tekintetében a 23. és 30. pozíció közötti tartományban található.” A hvg.hu 2016. decemberében a 2015-ben elvégzett mérések eredményeiről közöl tájékoztatót: „a 2012-ben mért PISA-kutatáshoz képest jelentős a magyar tanulók visszaesése: természettudományokból 494 pontról 477 pontra, olvasás-szövegértésből 488 pontról 470 pontra esett vissza, míg matematikából tartottuk a három évvel ezelőtti 477 pontos szintet.” Az Európai Bizottság által készített – Oktatási és Képzési Figyelő 2017 című – jelentés szerint az oktatást elhagyó 18-24 évesek aránya 2016-ban az uniós 10,7 százalékos rátát meghaladva 12,4 százalékra “sikeredett”. 2016-ban az olvasás terén alulteljesítők aránya 27,5 százalék volt, szemben a 19 százalékos uniós aránnyal.
Kevés időszerűbb kérdés van annál, miképpen alakult a gyermekek, a gyermekes családok helyzete az említett stratégia elfogadása óta. Jó lenne tisztázni, hány család, hány gyermek él lakásnak nem nevezhető – konyha, WC, víz nélküli – kalyibában. Jó lenne tisztázni, hány gyermeknél számít ünnepi vacsorának a zsíros kenyér. Jó lenne tisztázni, hány szülőtől vonták meg a családi pótlékot, mert cipő és ruha hiányában gyermeke hiányzott az óvodából. Jó lenne tisztázni, hogy 2013. július 1-jétől (ekkor léptek hatályba az ezt megengedő büntetőjogi szabályok) hány 12-14 éves gyermeket ítéltek szabadságelvonásra. Jó lenne tisztázni, hány tizenéves vett részt – iskolába járás helyett - közmunkában. Száz és száz kérdést fel lehet, fel kell még tenni, ahhoz, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba.

Két külön program

Egy szó, mint száz, kellene egy program, amely világossá teszi, hogy Magyarországon a tisztességes élethez való jog megillet mindenkit, s meg is mondja, mi jár a tisztességes élethez. Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élethez való jog feltételeinek a megteremtése megelőz minden más programot. Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élet feltételeinek megteremtése becsületbeli közügy, amelynek megvalósításához közös erőfeszítésre, s minél tehetősebb valaki, annál nagyobb áldozatvállalásra van szükség. Egy program, amelynek végrehajtásához hozzárendelik a szükséges költségvetési fedezetet is.
Orbán Viktor viszont már közölte a nyilvánossággal, mi a fontos számára. Meghirdette saját programját: állítsuk meg a bevándorlókat. Ehhez kéri a nép támogatását.
Hol tartunk? Íme, egy korántsem teljes leltár: álproblémákon rágódunk. Álmegoldásoknak örvendünk. Álparlamentarizmussal álcázzák a diktatúrát. A kollaborálás bevett gyakorlattá vált. A félelem kézzelfogható és jogos: van kitől. A jobboldal oszlopos képviselője örvendezik nemzetünk – Horthy által visszaadott - önbecsülésén. Érezni még az égett hús orrfacsaró illatát, amit ránk hagytak a krematórium kéményein közel hetven éve eltávozó zsidó és cigány honfitársaink.
Mi jöhet még? Íme, egy korántsem kibontott vízió: megküzdünk a bevándorlókkal vagy elkészítjük a tisztességes élethez való jog megvalósításának programját. Ez két külön út. Ez két külön program. A választók döntenek. A választók nem hülyék, állítják a baloldal rangos képviselői. Mit mond a történész ötven év múlva?

Szerző

Tokaj jelképe mindannak, ami ma Magyarországon történik - és ez nagyon-nagyon szomorú

Publikálás dátuma
2019.04.21. 13:56

Fotó: Shutterstock
A tokajira az egész országimázst fel lehetne fűzni, ehelyett...
Tokaj városkájában sétálgatni olyasmi érzés, mintha az ember az újpesti bőrgyár hátsó falánál recskázna még egyet egy esős novemberi délutánon, mielőtt fölköti magát. Annyi élet pezseg az utcákon, mint egy mediterrán fürdőhelyen, ahol egymást érik a jobbnál jobb Michelin-csillagos éttermek, borbárok, pompás wellness szállodák és olcsó panziók, este tízkor lendülnek neki a baba- és a fagylaltos kocsik, bongyor hajú lányok robognak a Vespákon színes banánszoknyákban, mindenhonnan élőzene csendül fel és hajnali kettőig kavarog a boldog nép. Ja, nem.
Igazából úgy érzed, épp’ atomtámadás után vagyunk és te vagy az egyetlen túlélő. És ezzel Tokaj jelképe mindannak, ami itt és most történik. Eszenciája mintegy a rész az egésznek (az eszencia az aszúszemekből a kádban önsúlyától kipréselődő színlé). Mer’ azt bátran ki lehet jelenteni, hogy tényleg a tokaji a világ legjobb bora, ez nem vitás. (Anyalapomnál, a BORIGO magazinban 10 év alatt kétszer adtunk 100 pontot - márpedig 100 pontot nem ad az ember, mert az olyan, mint az istenlátás, létező fenomén nem lehet száz pontos -, mindkétszer aszúnak: Szepsy és a Lapis 2006-os hatputtonyosának).
Miénk a világ legjobb bora, amit nem tudtunk világcsodává és -szenzációvá emelni, a bort el tudjuk készíteni (vagy kéttucatnyi olyan kisebb-nagyobb, modern pincészet van, ahol tökéletes tokaji készül), de se körülötte a kontextust (szállodák, éttermek, turizmus), se az eladást (marketing és értékesítés) nem igazán tudtuk felemelni az elmúlt bő negyedszázadban, márpedig a jó bor az, ami el van adva és ki van fizetve. Veszteséges pincék, eladatlan készletek, röhejes árak (kannás aszúk fillérekért), noha a tokajira az egész országimázst fel lehetne fűzni, mézédes Magyarország, ha az államállatnak erről lenne víziója, nem a voksokért a határokon kívül épített futball-stadionokról. És kézbe venné a piacépítést és a marketinget, a kutatást és az oktatást. Ha nem pénzt osztogatna a rokoni és baráti borászatoknak, hanem az eladást támogatná, akkor ki lehetne mozdulni ebből a lefagyottságból. Eltelt egy generációnyi idő a bolsi világ összeomlása óta és nincs még egy borvidék, ahol ilyen sötét és szegény utcácskák vennék körül a világ legjobb borát készítő pincészetek világító szigeteit; egy meglehet, szélsőséges vélemény szerint hiába áramlott vagy 100 milliárd forint magántőke és tengernyi fejlesztési pénz a térségbe a rendszerváltás óta, a Tokaj-hegyaljai borvidék tkp. ma már nem is létezik. És a megosztásra épülő politika pont ellenkező irányba hat, mint kéne: a sikerhez közösség és kooperáció kellene, nem a hatalom alapjának képzelt megosztás fokozása, a tisztogatás és a gyűlöletkampányok…
Volt szerencsém egy olyan bort kóstolhatni, ami miatt érdemes foglalkozni a borral. Ez Demeter Zoltán 2017-es Anett-je, egy istenbizonyíték sárga-muskotály, intenzív illatában a női princípium virág-, kajszi és pézsmaillatú lényege, a mézédes korty valószínűtlenül finom. Ilyen villámcsapásszerű, látomásos borélményem csak Szepsy küvéje és egy Banfi Chianti kóstolásakor volt. Demeter nem mellesleg a brit Decanterben 2006-os Eszter nevű borával 96 pontot ért el, ami világszenzáció, amivel tele kéne lennie a magyar médiának, igazi büszkeségre okot adó teljesítmény: Demeter for president. Jobban járnánk…
Szerző
Témák
bor Tokaj