Óriási csalódás az egészségügyi bérígéret, lépnek az érdekvédők

Publikálás dátuma
2019.04.23. 06:00
Kásler Miklós vázolta fel a terveket
Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Elszomorító, megdöbbentő, nem tudjuk értelmezni - így reagáltak a kormány döntésére.
Elkeseredettek, ezért soron kívüli egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi kormányzattal az ágazati érdekvédők. Magyarázatot várnak arra is, hogy mi történt a múltheti kabinetülésen azokkal a bértábla-javaslataikkal, amelyeket a megelőző ágazati egyeztetéseken még a kormányzat képviselői is támogattak. Mind a szakdolgozók, mind az orvosok mind az egészségügyben a gazdasági, műszaki területen dolgozók béremelésére több variációs javaslat készült. Ezt a reprezentatív szakszervezet MSZ-EDDSZ által vezetett tárgyalásokon a kormányzat is támogatta. A kabinet ülését követő tájékoztatón azonban már csak a szakdolgozók négylépcsős béremelése került szóba. - Elszomorító, megdöbbentő – kommentálta lapunknak Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt, hogy a kormány nem döntött az orvosok, és a műszakiak bérének emeléséről. Hozzátette: hosszú hónapok óta egyeztettek a tárcával, ezért is érthetetlen, és óriási elkeseredést okoz az, ami történt, illetve nem történt meg. A kormányszóvivő szerint az ápolók és a szakdolgozók bére idén júliustól 8 százalékkal, jövőre 14 százalékkal, 2021-ben 20 százalékkal, 2022-ben pedig újabb 30 százalékkal nő. Ismertetése szerint a béremelés idén 35 milliárd, jövőre 146 milliárd, 2021-ben 233 milliárd és 2022-ben 423 milliárd forint kiadást jelent a költségvetésnek. - Nem tudjuk értelmezni a bejelentést – mondta lapunknak Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Szerinte az idei évre bejelentett 8 százalékos emelésről már korábban döntött a kormány, abban csak annyi az újdonság, hogy a kifizetését előrehozták novemberről júliusra. Hozzátette: „de nem tudjuk, hogyan értelmezzük a felhasználandó összeget sem. A kormányszóvivő 35 milliárdot mondott, mint a 2019-re szánt bérfejlesztési összeget, ám ez sokkal nagyobb keret, mint amennyire a bejelentett béremeléshez szükség van. Annak a havi költsége, 2,4-2,6 milliárd forint, azaz az év végéig összesen 12,5 milliárd lenne. Kérdésünkre Balogh Zoltán arról is beszélt, hogy az ágazati érdekegyeztetésen három bértábla javaslat beterjesztéséről döntöttek. Bár azok különböző koncepciók szerint készültek, ha bármelyik is megvalósult volna közülük, akkor idén júliustól 25 százalékkel emelkedne a szakdolgozók bére. A ciklusból hátralévő két és fél év végére pedig összességében ugyanúgy 76 százalékkal keresnének többet az érintettek, mint ahogyan azt a kormányszóvivő ígérte. Így például a ciklus végére egy OKJ-s végzettségű kezdő ápoló jelenlegi bére 192 ezer forintról 330 ezerre, a diplomás nővéré 237 ezerről 409 ezerre nőne. Balogh Zoltán szerint az általuk benyújtott – a periódus elején nagyobb ütemben emelő - javaslatot az is indokolta, hogy a januári garantált bérminimum korrekciókkal a bértábla alsó része „összecsúszott”. Azaz, a kezdő is épp annyit kaphat, mint a már több éve pályán lévő. Azért is javasolták, hogy most egy nagyobb arányú emelést adjon a kormány, hogy ezt a bérfeszültséget meg tudják szüntetni. Ha most júliusban csak a már bejelentett nyolc százalékos emelés lesz, akkor körülbelül 4-5 ezer embernek attól még nem lesz több pénze a borítékban. Ők mindössze papíron kapnak majd egy új besorolást.  
Szerző
Frissítve: 2019.04.23. 06:39

Orbán majdnem minden megtakarított forintját a Fideszre költötte

Publikálás dátuma
2019.04.22. 20:25

Fotó: Népszava
Legalábbis ez derül ki, ha a kormánypárt pénzügyi kimutatását és a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát egymás mellé teszi valaki.
Orbán Viktor 1 032 421 forintot adományozott tavaly a pártjának, szúrta ki a Fidesz 2018. évi pénzügyi kimutatásában a 24.hu. Ez az összeg közel annyi, mint a miniszterelnök összes megtakarítása, amely a 2019-es adóbevallása szerint 1 millió 395 ezer forint. Így már csak az a kérdés: vajon miből fizeti ki a miniszterelnök az OTP magánrepülőjét - amivel ha utazott, azt mindig kifizette Csányi Sándor szerint -, hogyha majdnem teljes vagyonát pártjára költi.
A kimutatás szerint tavaly forintra pontosan 2 milliárd 426 millió 316 ezer 698 forint bevétele volt a kormánypártnak, és ebből 1,5 milliárd központi költségvetésből származó támogatás, 407 millió adomány, 301 millió egyéb támogatás és 176 millió tagdíj.
2,3 milliárdot még tavaly el is költött a Fidesz. A legtöbbet, 1,6 milliárdot "politikai tevékenység kiadása" címszó alatt költötték a dokumentum szerint. A második legkomolyabb tétel a "működési kiadások", ami 428 milliót emésztett fel.
Szerző
Frissítve: 2019.04.22. 20:52

A tervezettnél 7000 millió forinttal dolgozik drágábban Mészáros Lőrinc cége a Tisza-Túr tározón

Publikálás dátuma
2019.04.22. 16:55

Fotó: Népszava
Mielőtt elnyerte a közbeszerzést a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt., még csak 19 milliárddal számoltak annak kiírói.
A becsült 19 milliárd forint helyett 25 milliárd 974 millió forintért tervezheti és építheti meg a Tisza-Túr tározót a felcsúti Mészáros és Mészáros Kft. a nyíregyházi Ke-Víz 21 Építőipari Zrt.-vel - számol be egy újabb, a felcsúti milliárdos nevéhez kötődő közbeszerzési drágulásról az uniós közlöny alapján a Napi.hu.
A projekt általános célkitűzése a szükséges árvízvédelmi biztonság megteremtése a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán kialakított árapasztó tározó létesítésével. A közel 26 milliárd forintos beruházás az európai uniós finanszírozású Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával valósul meg.
A munkákba Mészáros Lőrinc érdekeltsége alvállalkozóként bevonja a Duna Aszfalt Kft.-t, a Kötiviép'B Kft.-t, a Hazai Építőgép Társulás Kft.-t, a Békés Drén Kft.-t, a Viziterv Consult Kft.-t és az Aqua Duplex Kft.-t.
Szerző
Frissítve: 2019.04.22. 17:33