rendőr;

Pisztolyával és lányával együtt nyoma veszett egy dunavarsányi exrendőrnek

A 17 éves lány búcsúüzeneteket is hagyott maga után.

Körözést adott ki a rendőrség egy korábban rendőrként dolgozó dunavarsányi férfira és 17 éves lányára, akik szombat este tűntek el otthonukból. A Bors információi szerint a férfi nemrég szerelt le, és azóta biztonsági őrként dolgozott. A lány aggódó nevelőanyja a lapnak elmondta, hogy

férjének fegyvertartási engedélye is van és feltehetően a pisztolyt is magával vitte.

A nő bízik benne, hogy épségben előkerülnek szerettei.

A fiatal lány és apja kapcsolata meglehetősen viharos volt,

a lapnak megszólaló ismerős szerint anyja sokáig tiltotta a lányt a férfitől, ám ő kíváncsiságból felkereste édesapját, majd később hozzá is költözött. Tavaly azonban valamin összevesztek és a lány egy rövid időre újra édesanyjánál lakott, majd visszaköltözött a férfihoz.

A férfi és lánya két kézzel írt búcsúlevelet hagytak hátra, amelyeket a lány írt meg.