Szijjártó vadul védi Törökországot az EU ellenében

Publikálás dátuma
2019.04.24. 13:49

Fotó: HELMUT FOHRINGER / AFP
Még azzal sincs gondja, hogy a NATO-tag Törökország orosz légvédelmi rakétarendszert vásárol.
Kritikus hangvételű interjút adott a török Anadolu hírügynökség tudósítójának New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kritikusat, de korántsem Törökországgal, sokkal inkább az Európai Unióval és a NATO-val szemben. A befagyott török uniós csatlakozással kapcsolatban például úgy vélte, hogy az Európai Bizottság viselkedése elfogadhatatlan, nem fair, és tisztességtelen. Hozzátette, mivel biztosra vehető, hogy néhány tagállam megvétózná Törökország csatlakozását, szerencsésebb lenne egyfajta stratégiai szövetségben gondolkodni. Azt is egyértelművé tette, hogy hazánk támogatja a törökök uniós vízumkötelezettségének eltörlését. Az uniós bírálatokra reagálva védelmébe vette a törököket, mondván Magyarország is gyakran néz szembe igazságtalan előítéletekkel, és szerinte egyébként sem lehet egyszerre kritizálni valakit és elvárni, hogy megvédjen. Nem szalasztott el odaszúrni Kínával és Oroszországgal kapcsolatban sem. Szerinte ugyanis az unió ezzel kapcsolatban is képmutató, hiszen miközben minket vádolnak túl közeli kapcsolatokkal ezzel a két országgal, más köt velük eurómilliárdos üzleteket. Szijjártó Péternek azzal sem volt gondja, hogy a NATO-tag Törökország orosz S-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol. Ellenkezőleg, szerinte néhány országnak rossz szokása, hogy az egész világon meg akarják mondani mindenkinek, mit csináljanak, de saját fegyverkezésükről csak a törököknek van joga dönteni. A külügyminiszter azt egyértelműen ellenezte, hogy az Iszlám Állam Szíriában és Irakban elfogott uniós állampolgárságú terroristái visszatérjenek a kontinensre.       
Szerző
Frissítve: 2019.04.24. 13:58

Árhullám és sárlavina végzett 51 emberrel Dél-Afrikában

Publikálás dátuma
2019.04.24. 13:44

Fotó: RAJESH JANTILAL / AFP
Az ítéletidő napok óta tart, és még nem ért a végéhez, mindenkit el kellhet költöztetni a veszélyeztetett helyekről.
Heves esőzés előzte meg a hirtelen áradást, ami a szerdai adatok szerint már 51 ember életét követelte a Dél-afrikai Köztársaság Durban nevű városában, írja a BBC. Cyril Ramaphosa elnök közleménye szerint további ezernél is több ember vesztette el otthonát, illetve kényszerült elmenekülni az érintett régióból.
Míg a károk felmérése véget sem ért, de máris újabb áradásokra és szélviharokra lehet számítani az ország déli és keleti területein. Nomusa Dube-Ncube tartományi miniszter azt is kilátásba helyezte, hogy mindenkit el kellhet költöztetni a veszélyeztetett területekről
Szerző

Razziázott a kínai rendőrség: 221 őrizetes, 303 lefoglalt fegyver és 30 ezer lefoglalt lőszer

Publikálás dátuma
2019.04.24. 13:14
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Online fegyverkereskedő-hálózatot számoltak fel, többségében szögbelövőkből barkácsolták a gyilkos eszközöket.
Illegális online fegyverkereskedelem gyanúja miatt 221 embert vettek őrizetbe, továbbá 303 fegyvert és mintegy 30 ezer lőszert foglaltak le a rendőrök az észak-kínai Hopej tartományban - közölte a tartomány közbiztonsági hivatala szerdán.
A rendőrség tájékoztatása szerint a fegyverek nagy részét szögbelövőkből alakították át.

A tavaly október óta tartó nyomozás keretében az ország több különböző részén tevékenykedő online fegyverkereskedő-hálózatot tártak fel a hopeji rendőrök, ezért Hopej több mint 600 rendőrt küldött különféle helyszínekre a banda kézre kerítésére - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A rendőrök összesen 1563 gyanúsított ellen folytattak nyomozást, és végül 221 embert vettek őrizetbe. A kínai törvények szerint magánemberek tulajdonában nem lehet lőfegyver. A távol-keleti országban a fegyverrel és robbanószerrel kapcsolatos bűncselekményeket szigorúan büntetik.