Perel Szél Bernadett, hogy kiderítse a fóti gyermekváros államtitokká tett sorsát

Publikálás dátuma
2019.04.24. 15:06

Fotó: Népszava
Az elrendelt 10 éves titkosítás már csak azért is abszurdnak tűnik, mert a gyerekek átszállítása után mindenképpen "megismerhető válik", hova is kell átmenniük.
Hiába próbált márciusban adatigényléssel konkrétumokat megtudni a fóti Károlyi István Gyermekközpont tervezett megszüntetéséről Szél Bernadett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elutasította az adatok kiadását. Mint kiderült:
a Gyermekközponttal kapcsolatos dokumentumokat tíz évre titkosították.

Szél már akkor jelezte, ezt nem fogadja el, és pert indít az Emmi ellen. Szerdán a Magyar Helsinki Bizottság adta hírül közleményében: jogi segítségével bírósághoz fordult a független országgyűlési képviselő.
A gyerekek már nem is a kastélyban, hanem ezekben a különálló épületekben laknak
Fotó: Népszava
Mint írják, miután a kormány februárban kész tényként jelentette be az intézmény felszámolását, Fülöp Attila szociális államtitkár arról beszélt, hogy a „nagy létszámú tömegintézmények” felszámolása, a településközponttól messze lévő, leromlott állapotú otthonok kitagolása áll a döntés hátterében. Csakhogy Fót esetében erről szó sincs: a gyermekközpont a város közepén található, és a gyerekeket sem a kastélyban, hanem több külön álló, korszerű, kis létszámú lakóotthonban helyezték el benne, ráadásul a parkban, aminek zöld, megnyugtató környezete ideálisnak mondható.
Tömegről sincs szó Fóton. Ott a háromból az egyik gyermekotthonban súlyos pszichés problémákkal küzdő gyereket ápolnak, mintegy 20 főt. Egy másikban vannak a tartósan beteg és sérült gyerekek, 24-en. És vannak még a felnőtt kísérő nélkül érkező menedékkérő és menekült gyerekek is, pillanatnyilag 6-an. Szó sincs tehát tömegekről. Viszont ezeknek a gyerekeknek nagy hozzáértésre és stabil viszonyokra van szükségük, és Fóton ezt eddig biztosították is nekik, írják.
Az államtitkár azt is megígérte, hogy a gyerekek a mostaniaknál jobb körülmények közé kerülnek. Ennek nyoma sem látszik.

Szél Bernadett
Fotó: Tóth Gergő
A beteg és sérült gyerekeket valószínűleg Kalocsára és Zalaegerszegre vihetik át, de éppenséggel ezek az intézmények vannak túlzsúfolva, és a gyerekeknek ma is hosszan kell várakozniuk, hogy felvegyék oda őket. A menekült gyerekeket a hírek szerint az aszódi javítóintézet hátsó kertjébe kerülnének, ahol még semmilyen felújítás nem kezdődött el.
A Helsinki szerint már csak azért is abszurdnak tűnik a 10 éves titkosítás, mert a gyerekek átszállítása után mindenképpen "megismerhető válik", hova is kell átmenniük. Az érintettek közül egyébként többen attól tartanak, a kormánynak – és a hozzá közel álló üzleti körnek – csak a kastélyra fáj a foga.
Szerző

Orbán: Magyarország erősíteni akarja kapcsolatait a keleti országokkal

Publikálás dátuma
2019.04.24. 12:28

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
A miniszterelnök Kazahsztánban beszélt arról, hogy Magyarország a jelenlegi, megváltozott helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket.
Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete, de Magyarország ebben az új helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket, amelyeket a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akar kihasználni – mondta Orbán Viktor szerdán Kazahsztánban. A kormányfő hivatalos látogatást tett Kazahsztánban, ahol Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel folytatott megbeszélést, majd közösen tettek sajtónyilatkozatot. Orbán kiemelte: 
a kapcsolatok erősítése a keleti, közép-ázsiai országokkal „nekünk könnyen megy”,

mert történelmi gyökereink a közép-ázsiai térségben élő népekhez kötnek minket, ezért a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tételének megvan a kulturális talapzata. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hangsúlyozta: Magyarország fontos partner Kazahsztán számára az EU-ban és a közép-európai térségben, a két országot politikai, gazdasági érdekek és történelmi gyökerek is összekötik.
Szerző
Témák
Kazahsztán

Kormányrendelet biztosítja műemlék épületek engedély nélküli bontását, hogy elférjen a készülő Trianon-árok

Publikálás dátuma
2019.04.24. 12:24

Fotó: Steindl Imre Program
Emellett csökkentik a zöldterületet és visszavágják a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság hatókörét a V. kerületben, és csúsztatják a Néprajzi Múzeum kiköltöztetését is.
Szinte minden szabályt elsöpört a kormány, hogy a két hete bejelentett budapesti Trianon-árok elkészülhessen, és közben nem csak hogy a Vértanúk teréről szinte teljesen eltűnnek a fák, de még az Agrárminisztérium műemlék épületét is meg kell bontani - írja a hvg.hu.
A Kossuth térre nyíló Alkotmány utcába szánt, és várhatóan a tüntetések szervezőinek igen komoly fejtörést okozó, emellett 5 milliárd forint közpénzt elégető Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének kiásását egy új kormányrendelet egyengeti. Azt már korábban kimondták, hogy
  • nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,
  • nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni,
  • nincs helye országkép- és településképvédelmi szempontú előzetes véleményezésnek,
  • nem kérhető ki a Műemléki Tanácsadó Testület szakértői véleménye,
  • közterület-alakítási terv készítésének és alkalmazásának sincs helye,
  • és építészeti-műszaki tervpályázati eljárást sem kell lefolytatni.
Ehhez most hozzátették, hogy ugyancsak nem kell alkalmazni az építtetői fedezetkezeléssel kapcsolatos rendelkezéseket. Továbbá,
a szomszédos Agrárminisztérium műemlék épületének "részleges bontása – a műemléki értékek figyelembevételével, továbbá a településképi arculat helyreállításának kötelezettsége mellett – engedély nélkül végezhető".

Eltörölték azt a szabályt is, amely szerint az V. kerületi kormányhivatal által folytatott építéshatósági eljárásokról, üzletportálokról, plakátokról, kereskedelmi és vendéglátó tevékenységről kötelező volt konzultálni a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottsággal.
Az új rendelettel emellett a Vértanúk terén, az eltávolított Nagy Imre emlékmű helyére szánt, eredetileg Horthy Miklós jelenlétében avatott, erősen vitatott régi-új szobor körül a kötelező minimális zöldfelület arányát 15 százalékról 4,5 százalékra csökkentették. Meghosszabbították a Néprajzi Múzeum kiköltöztetésének határidejét is, 2020. június 30-ra.
Szerző
Frissítve: 2019.04.24. 12:32