Kósza kábelek okozhattak tüzet a Notre Dame-ban

Publikálás dátuma
2019.04.24. 16:56

Fotó: CHRISTOPHE PETIT TESSON / AFP
A székesegyház padlásán olyan elektromos kábelek futottak, amiknek semmi keresni valójuk nem volt ott. A lift szerkezete is rövidzárlatos lehetett - ezt sem zárják ki a szakértők.
Több tényező is okozhatta a Notre Dame-t részben elpusztító, elemi erejű tüzet – írja a Blikk, a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap értesüléseit idézve. A Blikk emlékeztetet rá: a katasztrófa okait vizsgáló szakértők úgy vélik, baleset történt, és azokat a tényezőket tanulmányozzák, amelyek együttesen hozzájárultak a tűzvészhez. Valószínűsítik, hogy a huszártorony állványzata liftjeinek elektromos szerkezetében keletkezett rövidzárlat állhat a pusztítás hátterében. Marc Eskenazi, az állványozással megbízott cég szóvivője szerint szerint viszont a szerkezetekkel "nem volt semmi gond".
"Egyébként is messze voltak a huszártoronytól, már pedig azt már megállapították, hogy a tűz az építmény belső részéből indult" - hangsúlyozta a szóvivő. "A liftek sem lehetnek a tűzvész okozói" - tette hozzá. 
A székesegyház vezetői a Le Canard enchainének ugyanakkor elismerték, hogy a templom padlásán - annak ellenére, hogy ezt tiltják a biztonsági előírások - voltak olyan elektromos kábelek, amelyekben keletkezhetett rövidzárlat.

A huszártoronyban három harang lakott, amiket elektromos üzemmódban kongattak 2012-es felújításuk óta. A tűzvész napján a harangok reggel 8, majd 9 órakor és a déli mise előtt megkondultak, majd délután 6 óra 4 perckor is, 12 perccel azelőtt, hogy a füstjelző először riasztott.  A több mint 850 éves gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület a legjelentősebb európai turistalátványosság, évente 13 millióan keresik fel.
Szerző

Trump katonákat küld a határhoz, mert menekültáradatot lát

Publikálás dátuma
2019.04.24. 16:54

Fotó: GUILLERMO ARIAS / AFP
Húszezer fős migránskaraván közeledik Mexikóban az amerikai határhoz, közölte Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, és kilátásba helyezte, hogy újabb katonákat küld a határhoz.
"Egy nagyon nagy karaván, több mint húszezer ember indult el Mexikón keresztül. Mexikóban ugyan csökkent a létszámuk, de továbbra is menetelnek. Mexikónak fel kell tartóztatnia őket, vagy kénytelenek leszünk lezárni azt a határszakaszt és bevetni a katonaságot" - fogalmazott a mikroblog-bejegyzésben az amerikai elnök. Később egy újabb Twitter-üzenetben azt állította, hogy a mexikói hadsereg segíti az emberkereskedőket, ezért mindenképpen újabb amerikai katonákat küld a határhoz. "Mexikói katonák közelmúltban fegyvert fogtak Nemzeti Gárdánk tagjaira, valószínűleg megtévesztő taktikából a határnál lévő kábítószer-kereskedők érdekében. De jobb, ha ez nem történik meg ismét. Most azonnal felfegyverzett katonákat küldünk a határhoz. Mexikó alig tesz valamit a féken tartásuk és a visszaküldésük érdekében" - írta Trump, aki üzenetében a felfegyverzett szót nagybetűkkel nyomatékosította. A napokban valóban előfordult, hogy mexikói katonák a texasi Clint városkánál a határ mentén, de már amerikai területen amerikai katonákat állítottak meg, és az egyikük fegyverét el is vették. A mexikóiak később arra hivatkoztak, nem tudták, hogy már az Egyesült Államok területén járnak. Az amerikai határőrség nyilvánosságra hozott egy videofelvételt is, amelyen az látszik, mintha felfegyverzett emberek segítenének át a határon egy asszonyt. 
Szerző

Még a bolygó másik oldaláról is érkeznek Ferenc pápa csíksomlyói miséjére

Publikálás dátuma
2019.04.24. 16:21

Fotó: Mohai Balázs / MTI
110 ezren regisztráltak, hogy a biztonsági zónából hallhassák az egyházfő szavait, de a szervezők arra biztatják a híveket, regisztráció nélkül is induljanak el nyugodtan.
Több mint 110 ezren regisztráltak Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére, hogy így részt vehessenek a misén az úgynevezett biztonsági területen, ahova csak a szervezők által megküldött ingyenes belépőjeggyel lehet bejutni. Nagy részük Romániából érkezik, de Magyarországról és a Kárpát-medence más országaiból is jönnek majd vendégek - közölték szerdán a szervezők. A gyulafehérvári érsekség által a pápalátogatásra létrehozott Pontifex.ro oldal szerint április 22-én járt le a regisztrálás határideje. A regisztrációs kérelmek feldolgozása körülbelül még másfél hétig tart.
A legtöbb zarándok, több mint 75 ezer személy csoporttal érkezik, az egyénileg, illetve családosan regisztrálók száma mintegy 34 600 fő. A jelentkezők közt van 362 pap, diakónus és kispap, 161 szerzetesnő és szerzetes, továbbá 95 beteg, mozgáskorlátozott személy.
A zarándokok jelentős része, csaknem 84 ezer személy romániai, köztük lesz mintegy 1300 csángó is. Több mint 25 ezren Magyarországról mennek, de érkeznek majd a Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról. Részvételi szándékot jeleztek távoli országokból is, így például regisztráltak Pakisztánból, Ruandából, Dél-Afrikából, Ausztráliából, Izraelből, Kanadából és Namíbiából is.
A szervezők által szerdán Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón - amelyről a Maszol.ro hírportál számolt be - Oláh Zoltán kanonok arra buzdította a nem regisztrált híveket, hogy jöjjenek ők is a csíksomlyói hegynyeregbe, hiszen a biztonsági zónán kívül is lesz hely, ahonnan lehet követni a szentmisét.
A római katolikus egyházfő május 31. és június 2. között érkezik Romániába, ahol Bukarest mellett Csíksomlyóra, Jászvásárra és Balázsfalvára is ellátogat.