Légi csata

A misztikában a 77-es szám az igazi mesterszám, amely a kreatív gondolkodást jellemzi. Ha volt is ilyen képességük az Orbán-kormányoknak - amiről egyáltalán nem vagyunk meggyőződve -, akkor mára minden bizonnyal már cserben is hagyta őket. Pontosan ennyi pontból álló követeléslistával fenyegették meg ugyanis a Budapest Airport (BA) Zrt. külföldi tulajdonosait, hogy teremtsenek rendet a Ferihegyen, és - Fürjes Balázs államtitkár szavaival - „a lehető legnyersebb formában egyértelművé tették”, hogy ha ez nem történik meg, akkor komoly szankciókra számíthatnak.  
Látszólag a fő célpontok azok a várakozó helyiségek, amelyekben - csökkenő számban - a fapados légitársaságok utasai tartózkodni kénytelenek. Ezek a cégek a repülőtér forgalmának több mint felét adják, és nem véletlen, hogy a kormányzati kommunikáció bugyrából a Budapest népszerűsítésére szánt másfél milliárd forint nagy részét a fedélzeti kiadványaikban költik el hirdetésekre. De a kormánykörök folyamatosan belekötnek a BA Zrt. működésébe. Figyelmen kívül hagyják, hogy a cég a következő öt évben hozzávetőleg 224 milliárd forintot szán a légikikötő fejlesztésére. Új terminál is épül. A szankciók meglebegtetése így teljesen felesleges.
A NER is a hét fő bűn legundorítóbbjába esik, abba, amelyet mások  javai, jóléte vagy hírneve vált ki. Ferihegyet  - 13 millió utas véleménye alapján Kelet-Európa legjobbját - Orbánék visszavennék, de a privatizációs szerződés értelmében 2080-ig ezt nem tehetik meg. 840 milliárd forintjuk pedig nincs arra, hogy megvásárolják, így vágyálom Gulyás Gergely miniszternek az az óhaja, hogy „annak örülnénk, ha olyan tulajdonosa lenne a reptérnek, aki fontosnak tartja a reptér fejlesztését, és akinek az a célja, hogy a magyar reptér versenytársa legyen, vagy még ki is tűnjön a régiós repterek közül, de ennek nyomát nem látjuk a jelenlegi tulajdonosnál.” 
Nem mondta ki, de a hírek szerint Mészáros Lőrincre gondolt. A kormány régóta azon mesterkedik, hogy a CEU-recept alapján a BA Zrt. üzemeltetőit is elüldözze. A harc folytatódik.
Szerző
Bonta Miklós

Misszió

A Baranya megyei Matty községhez tartozó Keselyősfapusztán élők hulladékszállítás nélkül maradtak. Egyszerűbben: tőlük nem viszik el a szemetet. Annyira rosszak az utak ugyanis, hogy kukásautó oda nem hajlandó bemenni. Az ATV tudósítása szerint a helyiek régóta próbálják rendezni a helyzetet, de látható – és szagolható – módon ez mindmáig nem sikerült.
Közben, ahogyan arról a Népszava beszámolt, a Miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül átutalt 250 millió forintot a torontói magyar reformátusoknak, hozzájárulva egy helyi missziós központ létrehozásához. Korábban a Magyar Nemzet közölte, hogy a magyar kormány összesen félmilliárdos támogatásra tett ígéretet. A mostani 250 millió ennek félmilliárdnak a második tétele.
Torontó tudvalevőleg Kanadában van. Jelenlegi ismereteink szerint Kanada jóval tehetősebb vidéke a glóbusznak, mint Magyarország. Abból azonban, hogy a magyar kormány szükségét érezte százmilliókkal kisegíteni az ottani magyar reformátusokat, arra következtethetünk: Kanada kevéssé tartja feladatának, hogy költségvetési pénzesővel öntözze az egyházi veteményeket.
Nem baj, majd mi megoldjuk. Ahogyan mexikói templomok újjáépítésére is csurrant-cseppent kétmilliárd magyar forint.
A baranyai Keselyősfapuszta lakóinak legalább alkalmuk adódik elmerengeni a dolgok folyásán, ha már egyszer hiába várják a soha meg nem érkező kukásautót. Nyilván nem szeretnének cserélni a kanadaiakkal semmiképpen, hisz arrafelé még egy vacak missziós központ felépítését sem fizeti az állam. De azért mégiscsak jó lenne, ha tőlük viszont elvinnék a szemetet.
Érdemes lenne megkeresniük a Miniszterelnökséget. Ha kérésüket netán elutasítanák azzal, hogy útfelújításra a kormánynak nincs kerete, második körben már lehet kicsit trükközni. Mondják azt: templomra kell!
Szerző
Czene Gábor

Európai morgolódások

Az EU egyik alapító atyja, a francia Jean Monnet megint morgolódhatna, mint tette élete végén, amikor azon töprengett, nem a gazdasággal kellett volna kezdeni Európa egyesítését, hanem a közös, összetartó kulturális, szellemi örökséggel. Morgolódhatna, ha olvasná az amerikai Politico európai kiadásában Hans Kundnani, a brit királyi külügyi intézet egyik vezető elemzőjének dolgozatát, amely azon tépelődik: léteznek-e egyáltalán az úgynevezett európai értékek? Kundnani tagad: az egyik ilyen volna a demokrácia, holott az unióval szemben éppen az a fő bírálat, hogy nem demokratikus. Brüsszel – folytatja a szerző – az európai értékekre hivatkozik, amikor keményen fellép Lengyelország és Magyarország ellen a jogállamiság megsértése miatt, ám az EU maga is ezt tette, amikor az eurozóna pénzügyi szabályait vagy a kötelező menekültkvótát próbálta erőltetni. 
Ami az európai értékrendszert – általánosan - illeti, az még ma is szinte megfoghatatlan, a demokrácia csak az egyik konkrét szelete. Az uniós érdekpolitika ütközik az értékalapú elvekkel. Azzal a keserű tanulsággal, hogy nem lehet értékalapú politikáról beszélni, ha a politikai rendszer arca még csökevényesen, a nemzetállami pártérdekek logikája szerint rajzolódik ki az Európai Parlamentben és a vezető intézményekben. Ha az európai közösséget nem a jövő - milyen Európát akarunk? -, hanem a múlt felől tekintjük. Lehet, hogy ebben sokakat zavar a német-francia dominancia, de - erejükön túl - ma e két hatalom képviseli markánsan a földrész jövőjét, a mélyen integrált  - és értékalapú - Unió akaratát. 
Zavarja, de egyben leegyszerűsíti a képet, hogy az értékrend alapja ugyanaz a zsidó-keresztény politikai-kulturális örökség, amit a közösséget támadó autoriter, nacionalista erők szavakban oly erővel védenek, de amelynek egységes egészét a nemzetállami szuverenitásra hivatkozva darabolnák fel, ami elkerülhetetlenül a történelmi  ellentétek kiéleződéséhez, a közösségnek nem alárendelt államok dominancia-akarásához, egy keresztény-fundamentalista alakulathoz vezet. 
Állítjuk: létezik közös európai értékrend, amely – az autoriterek által megtagadott – európai felvilágosodásra épül, azzal a kulturális és politikai örökséggel, amely egyelőre csak oda jutott, ami az Európai Unió ma. Ez a politikai rendszer nem maga a tökély, a brüsszeli apparátus sok hibát elkövetett. Ám képtelenség az óhajok tökéletességét számon kérni egy kiforratlan formájú közösség gyakorlatától. A jövőre nézve ma a legnagyobb veszélynek azt a nacionalizmust tartjuk, amely képtelen meglátni a kulturális és politikai nemzetállamok közösségnek alárendelt szuverén létét. 
Meglehet, a közös európai értékrendszer ma olyan még, mint az az égitest, amelyet nem látunk a maga határozott kontúrjaival, de érzékelünk, mert rajta élünk. Ám ha a politikai-gazdasági rendszert el akarjuk mélyíteni, akkor meg is kell fogalmazni a közös értékrendet, amelyet össze kell hangolni az érdekrenddel is. Ha nem sikerül meggyőzni 500 millió európait, akkor a földrész jövőjét vesztve a múltba zuhan.
Szerző
Friss Róbert