Del Medico Imre: Druszám

Druszám, Emma néni Anyám barátnője volt. Felmerül a kérdés, hogy nekem, aki az Imre névre hallgatok, hogyan lehetett druszám egy gyengébb nemhez tartozó embertársam. Kiderült, hogy Emma néni sem Emília, sem Emanuéla, hanem Emerica. Ez pedig nem egyéb, mint keresztnevemnek nők számára rendszeresített formája.
Anyám és druszám nagyon jól megértették egymást. Noha magas értelmiségi minőségű, ám más-más társadalmi osztályba tartozó család lányai voltak, ízlésük és nézeteik egyeztek. Életük és sorsuk abban azonos volt, hogy mindketten szerettek volna továbbtanulni. De csak a kötelező alsóbb fokú iskolát végezhették el. Ami a művelődést és a nyelvi ismereteket illeti, abban nem volt hiányuk. De az ő adottságaikkal bíró lánygyermekek csak legalább egy nemzedékkel később léphettek az önmegvalósítás útjára. Anyámnak ez végül sikerült, de csak élete második felében. Erről írtam is 2006-ban megjelent visszaemlékezésemben. Az alábbiakban egykori druszámnak szeretnék emléket állítani.
A Nagy Háború, azaz az első világháború után pár évig Ausztriában élt. Lévén szenvedélyes turista, tagja volt egy osztrák hegymászó egyletnek. Amikor korábbi társországunkban egyre erősebb lett a német nácizmus terjedése, a hegymászó egylet megkövetelte tagjaitól, hogy igazolják árjaságukat: tagjaik ereiben nem folyik zsidó vér. Druszám rövid választ küldött: "Kein Tropfen arisches Blut. Nur turanisches." Egy csepp árja vérem sincs. Csak turáni van.
1939-ben részt vett a lengyel összeomlás után idemenekült lengyel katonák és civilek támogatásában. A német megszállás után budapesti lakásán adott menedéket üldözötteknek. Amikor 1944-ben a gyulavári (Békés megyei) otthonában megjelenő oroszok egyike megállapította, hogy burzsuj, tiltakozott: Nyet burzsuj, grafica. (Nem burzsuj, grófnő.)
Magas, karcsú, idősen is remek alakú volt. Egy 1956 végi nap mesélte, hogy előző este a kijárási tilalom előtt hazaigyekezve a sötét utcán, lépteket hallott maga mögött. Egy férfi szólongatta. Az első működő lámpánál hirtelen megállt, visszafordult - sapkás fiatal követte. Rászólt. Fiatalember, az öreganyja lehetnék! Az ifjú, látva a karvalyarcú öregasszonyt, rohanva menekült.
Druszám a forradalom után kiutazott Amerikában élő lányához és ott halt meg. Azóta nyilván sokat sétálnak Anyámmal az elysiumi mezőkön.

Székely Anna: Ki is a fogyatékos?

Publikálás dátuma
2019.04.28. 09:23

Fotó: KAGYEMO-HÁZ
Már a szülésnél tudtam, hogy baj van. Nem sírt fel. Olyan volt, mint egy lila paca. Nem fért ki a szülőcsatornán és megfulladt. Veszélyeztetett terhes voltam és nem szülhettem volna természetes módon a gerincem miatt. De a kórházban azt mondták, hogy igenis, szüljek csak úgy. Az orvosi műhiba után újraélesztették a babát, átvitték a gyermekklinikára, ahol lélegeztetőre kapcsolták és hűtötték, igyekeztek a kis testének a létért való küzdelmét a minimálisra csökkenteni. Aztán pár nap múlva közölték az orvosok, hogy az MR kimutatta, a kisfiam a szülésnél nagy fokú agykárosodást szenvedett, vegetatív állapotban fogja leélni az életét. Na nem. Ebből nem kérek! Mások megölik, elhagyják a gyereküket, nekem meg… Ezt nem akarhatod, Istenem! Huszonéves vagyok, mit kezdjek egy fogyatékos gyerekkel?
Ha nem állnak mellettem a szüleim, a testvérem, nem tudom, hogy’ lettem volna képes túlélni azt a kétségbeesést. Ferkó édesapját viszont nem érdekelte a gyerek, a szülei sem törődtek vele, így aztán két év múlva el is hagytam őt, mert akkor már tudtam, hogy ölni tudnék ezért a húsgombócért.
Hamar kiderült, hogy nem tud önállóan mozogni, beszélni, a látása minimális, ismeretlen ingerek időnként epilepsziás rohamot váltanak ki nála, olyankor rángatózik és nyög vagy kiabál. De, amikor nyugalomban feküdt, egyszerűen muszáj volt puszilgatni őszibarack bőrét. És egy dögönyözés, gyöngéd becézgetés hatására mosoly derengett fel az arcán. Istenem, hiszen egy érző lény fekszik itt előttem tehetetlenül és esdekel a szeretet után!
A szeretet pedig nem jelentheti azt, hogy elfekvőbe dugom a sérült gyerekemet. De hát akkor mit tegyek? Van-e mód arra, hogy ami képesség van benne, az ne sorvadjon el, sőt, ki lehessen hozni belőle a maximumot? Azt persze el kellett fogadnom, hogy az alapállapoton nem tudok változtatni. De akkor legyen az élete, amely nem tudom meddig tart, egy boldog élet! És a családdal együtt különféle orvosokkal, kezelésekkel próbálkoztunk, neurológussal, gyógypedagógussal, mozgásterapeutával. Persze, ha boldog életet akartam a számára, nagyon óvatosan kellett adagolni mondjuk a kar- vagy lábnyújtást, mert láthatóan szenvedett közben, nyögött a fájdalomtól. De fejlődött! Már képes volt felemelni a fejét és hosszú évek keserves gyakorlatai után, ha behelyeztem egy gurulós járókeretbe, lassan csúsztatta előre a lábait.
Huszonnégy órás szolgálat. Hogyan dolgozzak mellette? Idén januártól sok toporzékolás után végre felemelték valamelyest az otthonápolási díjat, de így is kilencvenezer forint körül kapok kézhez. Ha nem dolgozom, ha nem veszek részt teljes erőbedobással a családi vállalkozásban, akkor hogyan teremtsük elő azt az irdatlan mennyiségű pénzt, amit Ferkó állapota felemészt? Mert bár a kerekesszéket háromévente ingyen felírja az orvos, az egyéb fejlesztő és védő eszközök nehezen szerezhetők be, horribilis összegekért. Egy gurulós járókeret kilencszázezer forint körül van és egy speciális injekció is negyvenezer forintba kerül, amit persze nem támogat az állam, esetleg alkalmi egyéni méltányosságért lehet folyamodni.
Próbáljuk meg közösségbe vinni! A Vakok Intézetébe jártunk óvodába, a korai fejlesztést is ott kezdtük. Remek intézmény, ott nagyszerű ellátást kapott, de egy idő után abba kellett hagynunk, mert Fefe nem bírta a minden reggeli másfél órás utazgatást a dugóban Budapestre.
Magyarországon, ha fogyatékos gyereked van, meg ne próbálj kistelepülésen lakni, ha pedig szegény vagy és még autód sincsen, esélytelen megfelelő intézményt találni. Mert egy kerekesszékes gyereket semmilyen tömegközlekedési eszközzel nem lehet szállítani, hiszen sem a távolsági busznál, sem a vonatnál nincs az akadálymentesítés megoldva.
Több intézményt megpróbáltunk, de valahogy másra vágytunk. Volt, ahol idegesen, rosszul bántak az ilyen gyerekekkel, azt az ellenségemnek sem kívánnám. Az élethelyzet úgy hozta, hogy itthon maradtunk, minden ellátás nélkül. Azért, hogy mégis foglalkozzon vele szakember, a legközelebbi EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények) gyömrői iskolájába vittük, amelyről azonban hamar kiderült, hogy nincs felkészülve a halmozottan súlyos fogyatékossággal küzdő gyerekek gondozására, főképpen az enyhén vagy közepesen sérült gyerekekkel foglalkoznak.
A kapkodó etetésektől, ivástól folyamatosan félrenyelt, fertőzéseket kapott, nem tudtunk kilábalni a tüdőgyulladásból, végül át kellett térni a szondás táplálásra. Kiderült, hogy a fogyatékkal élőket befogadó mai magyar intézményhálózat káoszos, a színvonal esetleges, személyre szabott gondoskodásról nemigen lehet beszélni. És láttuk, a környék más településein élő, sérült gyermekeket nevelő családok ugyanígy kínlódnak. Fojtogatott a tehetetlenség!
És akkor jött az ötlet: ha nincs a súlyosan sérült gyerekek számára megfelelő intézmény, hát, hozzunk létre egyet! Megmondom őszintén, ha akkor valaki felvilágosít, hogy micsoda kálvária lesz ez és mennyi hajtépés vár ránk, hát inkább fogom a családomat és irány Bora Bora… De megcsináltuk! 2017-ben létrehoztuk a Kacifántos Gyerekeink Mosolyáért Alapítványt, aztán kérvények, kalapozás. Végül kaptunk a maglódi önkormányzattól egy évek óta üresen álló, teljesen lepusztult parasztházat, egy volt kocsmaépületet egy évre azzal a feltétellel, hogy ha sikerül helyreállítanunk - amiben ők persze nem szeretnének részt venni - és egy éven át a céljainknak megfelelő tevékenységet folytatunk benne, akkor esetleg meg lehet hosszabbítani az ingyenes bérletet. Közadakozásból, ismerősök felajánlásaiból és a saját pénzünkből sikerült szakemberhez, építőanyaghoz és mindenféle berendezéshez hozzájutnunk. Sok jó ember segített. Aztán százféle engedélyt kellett beszerezni a Katasztrófavédelemtől az ÁNTSZ-ig, míg végül nemrégen megnyílhatott a KAGYEMO-Ház. Az idegenek véleménye szerint is szuper, kedves mesevilág napközi, rengeteg játékkal. Két odaadó pedagógiai asszisztens foglalkozik a környékről érkező sérült gyerekekkel, akik érezhetően boldogok itt. Néhányszor egy héten mozgásterapeuta jön, az EGYMI által küldött nyugdíjas gyógypedagógus sajnos csak korlátozott óraszámban foglalkoztatható. Több gyereket is el tudnánk látni a jó körülmények között, ha fel tudnánk venni még több szakembert.
Beadtuk a kérelmünket az EMMI-be, hogy fogadjanak be minket, mint hivatalos szociális intézményt. Persze nem jönnek ki terepszemlére, majd egyszer összeül egy bizottság és dönt. Ez így megy nálunk: írja le, küldje át, és sehol senkit nem érdekel, hogy valójában mi van. Remélem, jókedvükben lesznek…
Ha befogadnak minket, akkor a gyerekek után normatív ellátást kapunk. És akkor jöhet több fejlesztő pedagógus, gyógytornász. Akkor már a napközi fedezheti a bérüket és nem kell kuncsorognunk a speciális iskolánál és a tankerületnél. Nem küldözgethetnek minket ilyen-olyan szakvéleményért távoli helyekre és nem passzolgathatják át egymásnak a döntéseket. Hiszen az oktalan központosítás miatt a döntések ma már olyan messze esnek attól, ahol a dolgok történnek és felmerülnek az igények, és ezt remekül kihasználja mindenki. A kutyafáját, nem segélyt vagy szívességet kérek, csak a törvények betartását és emberi érzéseket…
De még mindig sokan áskálódnak ellenünk. Több hivatali alkalmazott is, például. Persze lehet, hogy azért, mert személy szerint engem utálnak, vagy az édesapámat, mert „annak a Paku Andreának meg a Paku Tamásnak olyan nagy a szája”. De muszáj, hogy nagy legyen, különben nem érünk el semmit. Csak néznek, mintha azt mondanák: szégyelld magad, hiszen fogyis a gyereked. Mégis, mit képzelsz magadról?

Lengyel László: Kis bögre tavasz

Publikálás dátuma
2019.04.27. 19:45
MARABU RAJZA
Európa: Munkácsy Mihály, Marc Chagall, Pablo Picasso és Constantin Brâncuşi Párizsban. Európa: a németül író prágai zsidó, Franz Kafka és a japán származású, angol nyelvű Nobel-díjas Kazuo Ishiguro. Nem nehéz mindezt elfelejteni, és a migráció kérdésére egyszerűsíteni azt a nagy kihívást, hogy a határok nélküli Európának külön népekből, nemzetekből, etnikumokból kellene állnia ezután is. 
Markó Béla idézte ezt fejünkre nemrég. Kis bögrényi, európai tavasz a Kárpát-medencei télben. Náluk is, nálunk is fagyott rendszerek. A 2019-es évben nemcsak több jelentős választásra kerül sor, hanem az EU költségvetésének elfogadására, az európai tisztségviselők megválasztására. Világosan látszik, hogy se európai, se nemzetállami szintű politikai mestertervek nem léteznek. Alkalmi, improvizációs politikák, bizonytalan helyzetű politikusok és törékeny koalíciók csapnak össze egymással, politikusi elszántsággal, szakértői tudással és választói akarattal alátámasztott, hosszabb távú stratégiák helyett. Káosz van a rendben, vagy a káosz rendje uralkodik. De a mélyben négy nagy szerkezet mozog: a nemzeti; a demokráciateremtő vagy -romboló; a gazdasági és társadalmi modernizáló; valamint a korrupciós maffiaállami és korrupcióellenes szerkezeti mozgás.

Nemzetegyesítés és nemzetállam-építés

Az elhúzódó gazdasági recesszió és a menekültválság hatására bekövetkező nemzeti hullámmal visszatértünk a kilencvenes évek elejére, a föderációk felbomlásának és az új nemzetállamok születésének idejére. Valakikkel és valamikkel, a migránsokkal és az EU-val szemben teremtsünk egységes nemzetet, építsünk szuverén nemzetállamot. Vegyük kezünkbe sorsunk intézését, védjük meg magunkat, mert más nem véd meg. Az állam a többségi nemzet állama: nemzeti állam. Központosítsunk és összpontosítsunk a nemzeti államba minden politikai akaratot, szuverén jogot, hogy eloszthassa és újra oszthassa a jövedelmeket és szolgáltatásokat, dönthessen arról, hogy kit enged be és kit nem. A nemzetegyesítés feladata megelőz minden más feladatot.
A nemzet egyesítése három korlátba ütközik. Mi történik akkor, ha az állam területén olyan nemzeti kisebbség él, amely ugyancsak saját nemzetisége egyesítésére törekszik, független nemzetállamot, vagy legalább ilyen-olyan autonómiát akar? Egy liberális demokráciában léteznek jogai a nemzeti kisebbségeknek, de meddig terjedhetnek ezek? Katalóniától Székelyföldig folyik erről a vita. A második korlát az államon belüli, regionális-területi jövedelmi, vagyoni, egészségügyi, oktatási, szociális, sőt, demográfiai egyenlőtlenség. Se a nemzetállamoknak, se az EU-nak nem sikerült csökkenteni a térbeli egyenlőtlenséget, a felzárkózási esélykülönbségeket: a brit államban nő a különbség London és a vidék között és ezen a Brexit nem segít, ahogy Orbán nemzetegyesítése se csökkenti az egyenlőtlenséget Budapest, Nyugat-Dunántúl és Északkelet-Magyarország között. Az európai globalizáció viszont összemérhetővé teszi az eltérő életesélyeket, ami részben tartós elvándorláshoz, részben társadalmi mozgalmakhoz vezet.
A nemzetegyesítési kísérletek fölbomlaszthatják az európai, félig kész föderációt, ahogy a nemzeti önrendelkezés az I. világháború után a soknemzetiségű birodalmakat, vagy a rendszerváltások a hidegháború után a föderációkat. Ha a három modell, a nyugat-európai nagyhatalmi brit, a dél-európai középhatalmi olasz és a kelet-európai kicsiny magyar nemzetállam-építési kísérlet sikerül, és a többiek követik őket, Európának vége. De az ötszázmilliós egységes piac, az évtizedek alatt kiépült európai intézmények erősebbnek látszanak.

A liberális demokrácia új formái vagy autokrácia

Az európai politikai térben három erő mozog. A hagyományos pártok és politikusok bejáratott rendszerei; a "tömegdemokratikus" illiberalizmus és/vagy autokrácia új formái, illetve az új, liberális demokrata mozgalmak. A válság hatására a hagyományos pártrendszerek megroppantak. A merkeli újítás a hagyományos középerők, tartós, kormányzói nagykoalíciója nemzetközi és európai szinten a szélsőséges erőkkel szemben. Ennek a politikai szerkezetnek fő eleme a kormányzóképesség stabilitása. Nincs mesterterv arra, hogy merre, csak arra, hogyan kormányzunk. A szélsőségek elleni fő kifogás: nem tudnak kormányozni.
Az illiberális kísérlet visszatérés a II. világháború előtti tömegdemokrácia korába, amikor az egyszerű többséggel szemben nem létezett a kisebbséget védő politikai és jogi korlát. A nép dönt, a régi politikai, jogi, kulturális elitek kussolnak, mert mindent elrontottak: rosszul kezelték az euró- és a migránsválságot. Nem alkalmasak a nemzetek és a társadalmak vezetésére. Gyors, hatékony, a nemzeti többség által követelt politikát kell és lehet folytatni. Minden szavazgatás nélkül lezárjuk a határainkat és kikötőinket! Összerakjuk a nép követelte költségvetésünket! Ha akarunk bent maradunk, ha akarunk kiválunk az Európai Unióból! Minden tőlünk függ, csak akarjunk! Egyesítsük a népi elégedetleneket, a szuveréneket!
Mind a bevett pártokkal, mind az autokrata kísérletekkel szemben megjelentek a liberális demokrata mozgalmak egy új közép egyesítésére. Ezzel próbálkozik Macron Franciaországban, ez választotta Čaputovát elnökké Szlovákiában. De európai szinten sem az illiberálisok, sem az "újliberálisok" nem törtek át: marad a hagyományos erők nagykoalíciója. Honnan lesz itt politikai és jogi reform? Az illiberális rendszerek polgárainak öntudatra ébredése? Az EU-elit reformja és az Unió demokratizálása? Ki tudja.

Gazdasági és társadalmi modernizáció

Az európai Nagy Recesszió megmutatta, hogy nemzetállami szinten nincs, csak európai nagyságrendben lehetséges gazdasági és társadalmi modernizáció. De ennek tervei mindig a tervezőasztalon maradnak. A hozzáértők tudják, a maastrichti kritériumok alkalmatlanok a tisztánlátásra és a szabályozásra, de nincs erő, amely új kritériumokat határozna meg. A centrum és a periféria országai közötti kiéleződő viszony egyértelművé tette, hogy az egységes piac versenyképessége és az integráció kormányzása elkerülhetetlenné tette a társadalmi konvergencia, vagyis a társadalmi felzárkózás kritériumainak meghatározását és számonkérését.
Az egyik lehetőség a fejlettek, a társadalmi és gazdasági kritériumokat folyamatosan teljesítő kulcsországok szorosabb integrációja, s a fejletlenebbek, a periféria leszakítása. Az európai globális versenyképességhez szükséges tőke, munkaerő, tudás megkötése, európai nagyvállalatok és pénzintézetek a centrumban, a piaci befolyás megőrzése a periférián. Ki az integrációellenes britekkel, az alkalmatlan dél- és kelet-európaiakkal, összpontosítsuk erőinket a nyugati Európa-erődre. Ott a közös pénz, költségvetés, adósság, parlament, határ. Használjuk a piac nagyságának előnyét, de szüntessük meg a fejletlenek lehúzó intézményi hátrányát. A határ a csatorna partján és a Lajtánál van. A kis-Európa Macron-terve többé-kevésbé ebben gondolkodik. (Mint amikor az 1860-as évek elején az amerikai Észak számos képviselője azt hirdette: hagyjuk a Délt, nincs mit kezdenünk velük!)
A sokat támadott Merkel szeretné megőrizni az egységes nagy-Európát, békében és konszenzusos módon. Látta, mennyire nehezen ment a német egység megteremtése, de nem gondolja, hogy nem kellett volna Németországot egyesíteni. Bent akarja tartani Nagy-Britanniát a játékban, éppúgy mint a szélre húzó Itáliát és Ausztriát, Magyarországot és Lengyelországot. De így minden lassan és áldozatokkal megy végbe. Nem elégedettek a fejlettek, akik nem akarnak áldozni a fejletlenekre, és gyűlölködnek a fejletlenek: nem leszünk német, európai gyarmat. Egyre több és sokszor piszkos az alku. Együttélés az illiberálisokkal és az autokratákkal, korruptakkal és rasszistákkal: nincsenek rossz népek, csak rossz vezetők. Hagyjuk, hogy a népek magukra találjanak, maguk vegyék észre, hogy melyek az érdekeik és értékeik. Nagy rendszereket gyakorlatias pragmatizmussal kormányzunk.
Egy Macron-Merkel vegyes rendszer lesz. Ha szerencsénk van, akkor nem az előnytelen, hanem az előnyös oldalak találkoznak majd. De mikor volt nekünk szerencsénk?

Korrupció és korrupcióellenes mozgalmak

Egy reggel fölébrednek és megtudják, hogy miniszterelnökük a leggazdagabb ember a világon. Örülnek vagy búsulnak? Nem tudom. Én már most se örülök.
Frissítve: 2019.04.27. 20:51