Lendülete, jó ritmusa van a Fővárosi Nagycirkusz új műsorának, nem akasztják meg a számok közötti átrendezések, konferanszié szövegek, az attrakciók szinte egymásba hömpölyögnek. A Repülőcirkusz című produkció visszavarázsol bennünket az 1920-30-as évek, a klasszikus cirkusz világába.
Ha úgy tetszik, retró program. Most - amikor a cirkusz a társművészetektől is sok mindent elcsenve igyekszik temérdek új dolgot kitalálni, hogy versenyre kelljen a filmek látványvilágával, hatásosságával - nincsenek kivetítések, váratlan hangeffektusok, örökösen vibráló lézerfények, nincs semmi extravagancia, és manapság tán ez számít igazi vagányságnak.
A rendező Kristóf Krisztián, aki amúgy a nálunk épp a mozikban látható Tim Burton által rendezett, bájos repülőelefántról szóló Dumbó című film cirkuszi szakértője volt. Ebben a filmben is a békebeli cirkusz világát idézik meg, persze igencsak felturbózott látvánnyal. A Fővárosi Nagycirkuszban nincs ennyi hatáselem, bár a világítás, a zenei hangszerelés, a gördülékenység modern. Hiszen valaha természetes volt, hogy a konferanszié minden számot külön-külön bemond, fel is dicséri, netán világszámnak titulálja azt, ami közel sem az, és közben ki-berámolják a rekvizitumokat, amivel gyakran túlzottan is sok idő eltelik. Ezúttal ilyen nincs, pikk-pakk megy minden, még ki se mentek az előző artisták, már bent vannak a következők, másodpercnyi üresjárat sincs, véletlenül sem hagyják lankadni a figyelmet.
A középpontban a világklasszis olasz bohóc, Natalino Giovanni Huesca, művésznevén Fumagalli áll, aki bátyjával, Darisszal lép fel. Együtt szerezték meg az első helyezést, az Arany Bohócdíjat 2015-ben a cirkuszok olimpiáján, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is. Édesapjuk Fellini Bohócok című filmjében is szerepelt. Régi idők manézsbeli vicceit csinálják, amelyek még a commedia dell'arte-ből erednek. Van egymás kifigurázása, vízzel leöntése, szájjal spriccelése, adódnak kaján, nyelvöltögető tréfák. Olykor kicsit a közönséget is piszkálják, nem mindenki ússza meg egészen szárazon, de a nagyérdeműt buzdításra is használják, hangorkánszerű ovációra, tapsra, a különböző szektorokat is versenyeztetve.
Lehetne azt mondani, hogy elavult, ócska, régi trükkök. És bizonyos szempontból tényleg azok. De hát nem mindegy hogyan csinálják. Egy fenékbe billentés lehet vacak ripacséria, és lehet költői, művészi, akár könnyeztető. Ők, mint két rosszcsont kölyök, hihetetlenül beleélik magukat közös játékaikba, úgy tudnak örülni, hogy boldogságuknak szinte nincs határa, és úgy képesek elkámpicsorodni, mintha azon nyomban itt lenne a világvége. Jókora szakmai tudás, tehetség birtokában, széles érzelmi skálán mozognak, és ettől bennünk is sok mindent megmozgatnak. Nevetünk, sőt röhögünk, ahogy belefér, de drámai csendek is adódnak. Mivel annyira beleéljük magunkat abba, amit csinálnak - hiszen remek a két figura, improvizatív, ugyanakkor minden pillanatában mégis kidolgozott a játék -, hogy akár tragikusnak tarthatunk mi is egy elhasalást, fenékre huppanást, hogy aztán hamarosan megint erőteljesen hahotázzunk. Nagy művészeket látunk. Amikor a Nemzeti Színház színészóriása, Gobbi Hilda a Korona Cukrászdában tartott estjén azt mondta, ha tehetségesebb lett volna, bohócnak megy, és mi ezen nevettünk, ránk szólt, hogy ő ezt igencsak komolyan gondolja. Most tanulmányozható, hogy mire is gondolhatott.
Leginkább attól Repülőcirkusz a műsor címe, hogy fellép benne egy német férfi, Daniel Golla, aki szintén olyan, mint egy pajkos kölyök. Nyolcéves korában kezdett el szenvedélyesen modellrepülők reptetésével foglalkozni. Az azóta eltelt húsz évben abszolút tökélyre fejlesztette az általa barkácsolt modellekkel bemutatott műsorát. Két kis gép szárnyal, jön akár egészen közel hozzánk, forog, pörög, piruettezik, vagy éppen sebesen hasítja a levegőt, miközben földöntúli boldogság tükröződik a távirányítót kezelő Golla arcán, hogy ezt csinálhatja.
A Dumbóban szereplő német kutyaszám most jelen van Budapesten is. Jana és Joschi Posna ugyanolyan szeretettel néznek az amúgy a lakásukban velük együtt élő pudlijaikra, mint Golla a repülőire. Van köztük egészen pici, meg már-már borjúnyi méretű; viháncolnak, rohangásznak, ugrabugrálnak a porondon, tulajdonképpen nem csinálnak semmi különöset, ennél sokkal, de sokkal nagyobb kunsztokat láthattunk már kutyáktól. De kedvesek, játékosak, hasonlóan létezhetnek a manézsban, mint otthon. Ez az egyetlen állatprodukció, a klasszikus cirkuszban nyilvánvalóan több volt.
Nem csinál sosem látott attrakciókat a kupola tetejéről lelógó csilláron az Ukrajnából érkezett Lena Dolinskaya sem, de esztétikusan, látványosan tornázik a légben. Az Oroszországi Trio Arabey lányai közül a felső, legalábbis a premieren, rendszeresen megingott, nem tartotta ki a pózt a gúlaszámban, ami így egyáltalán nem volt megfelelően kidolgozott, kiforrott. Abszolút ellentétben a parádés, oroszországi illetőségű Trio Dandy rúdprodukcióval, amiben laza könnyedséggel, pazar eleganciával megugrott, gyönyörűségesen üzembiztos rúdra érkezésekkel kivitelezett, hármas szaltókat is megcsodálhatunk.
Csupán egy magyar szám van, a Trio Sárközi. Szintén elegánsak, lehengerlően jókedvűek, szélsebesen dobálják buzogányaikat, karikáikat, akár úgy is, hogy egymás hegyére-hátára állnak. Jó a ritmusérzékük, lendületesek. És ezen mit sem változtat, hogy a legutolsó kunsztot elrontják, sok karika landol a földön. De aztán másodjára megcsinálják. Ennyi belefér, így még nagyobb az üdvrivalgás.
Ami nagy a Mongol Cirkusz Társulat artistáinak mindkét produkciója esetében is. Bámulatos variációkban, formációkban ugrálnak át köteleket. Másik produkciójuk, a program zárószáma, még jelentősebb. Hatalmas golyókon lavírozva, tehát anélkül, hogy biztos talaj lenne a lábuk alatt, tornáznak, repülve a társuk vállára érkeznek, könnyedén, és ismét elegánsan, ami akár az egész program egyik kulcsszava lehet.
A Szakál László vezette, a szokásos magas pulpitusról testközelbe telepített zenekar erőteljesen, a fellépőkkel együtt lélegezve szól. Polyák Eszter jelmeztervező még a jegyszedőnőket is olyan toalettekbe öltöztette, hogy rögvest mehetnének benne charlestonozni. De fantáziadús ruhát kapott az egyik bohócszámból is oroszlánrészt vállaló Maka Gyula porondmester, Gábor Anita énekesnő, és a Szabó Réka koreográfiájával fejlődőképesnek mutatkozó tánckar is.
A Repülőcirkusz profi módon megvalósított, pergő, élvezetes műsor.
