Kende Péter;

2019-04-27 12:20:41

Ezzel a rezsimmel Magyarország elveszett, Kende Péter 1956 után újra emigrál

A jelenlegi rezsim regnálása mellett Magyarország egy elveszett ország, ahol senki sem azt, vagy úgy csinálja, amit más körülmények között szeretne, hanem úgy csinálja, ahogy lehet, ezért újra emigrál Kende Péter történész, a Nagy Imre Társaság elnöke. A Hírklikknek adott interjúban elmondta: alapjában véve európai identitású, ezen belül két országhoz kötődik: ahhoz, amelyben született, és ahhoz, amely befogadta.

Francia hazafiként botránkozott meg Semjén - ahogy ő következetesen nevezi: Semmilyen - Zsolt nyilatkozatán, amiben a miniszterelnök-helyettes arról értekezik, hogy az égő Notre-Dame kifejezi a hitét megtagadó Franciaország tragédiáját. Semjén "nem méltó arra, hogy bármit a szájára vegyen, valamit, aminek értéke van. És ebbe a Notre Dame is beletartozik, ami egy európai ereklye, vagyis hogy jön a Semmilyen Zsolt, ahhoz, hogy ehhez az ereklyéhez hozzászóljon."

Az Orbán által is hirdetett nacionalizmussal kapcsolatban kifejti, hogy ez a fajta hangütés Európának egy kis részére szorult vissza, de éppen oda, amely történelmileg a legsebezhetőbb. Nem is fog eszkalálódni Európában, mert a nacionalisták internacionáléja nonszensz és abszurdum, hiszen az egyik nacionalista nem tud együttműködni a másikkal, két percen belül összevesznek. 

Ezzel együtt Kende biztos abban, hogy Orbánék súlyos károkat fognak okozni Magyarországnak a szomszédsággal vagy akár Nyugat-Európával való viszonyában.