Állami segítség híján virágzik a gondozási feketepiac

A kormány nem lép, miközben az idősotthonokba egyre nehezebb bejutni: a jelentkezők fele hamarabb meghal, mint hogy helyet kapna.

Van, amikor az az adat a legfontosabb egy helyzet jellemzésére, ami nincs. Márpedig azt senki nem tudja Magyarországon, hogy a 65 év feletti korosztály 1,8 millió tagjának milyen szociális vagy egészségügyi segítségre, szolgáltatásra lenne szüksége.

Annak ellenére sem tartja fontosnak a kormány egy ilyen összegzés elkészítését, hogy azt lehet tudni: az idős emberek közt 1,3 millióan élnek valamilyen korlátozottsággal: rosszul mozognak, gyengébben látnak vagy hallanak. Többségük nem igényel folyamatos gondozást, de azt igen, hogy valaki rendszeresen besegítsen a ház körüli teendőkbe.

Miközben nő az átlagéletkor, világszerte egyre több idős demens beteg szorul ápolásra, de Magyarországon arról sincs pontos nyilvántartás, vajon ők hányan lehetnek.

Ez a lesújtó helyzetkép rajzolódott ki a magyar időspolitika gyakorlatáról a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvényén, ahol Gyarmati Andrea szociológus általuk kiadott tanulmányát mutatták be. A Jól-lét Közhasznú Alapítvány munkatársa a fenti adatokhoz azt is hozzátette, hogy állami fenntartású idősek otthonában az utóbbi 8 évben egyetlen új férőhely sem jött létre. Nemcsak ez mutatja a kormány megkülönböztető politikáját, hanem az is, mekkora összeget szán az idős emberekre. A magyar állam jelenleg csak a GDP 0,4 százalékát költi a 65 év fölöttiek ellátására, amivel az európai átlag alatt maradunk, előttünk jár Csehország, de még Szerbia is, míg a svédek 2 százalék fölötti összeget, a norvégok és a dánok pont két százalékot különítenek el erre a célra.

Az adatok csak arra jók, hogy rámutassanak a politika lényegére – terelte más irányba a jelenlévők gondolkodását Talyigás Katalin szociológus, aki szerint a legfontosabb, hogy milyen minőségű életet tudnak élni az idősek. Ebből a szempontból pedig nagyon fontos, hogy ma 93 százalékuk nem jut semmilyen segítséghez, pedig százezrek élnek közülük százezer forint alatti nyugdíjból, amiből nem tudják megfizetni sem a piaci, sem a feketepiaci szolgáltatásokat. Mert az ellátási hiányt sokszor a határon túlról érkező szakképzetlen gondozókkal próbálják kitölteni az idős családtag ápolásának kényszerével szembesülő családok. Ha ki tudják fizetni nekik a 200 ezer forint fölötti elvárt béreket, már a szerencsés kevesek közé tartoznak, de a magánkézben lévő idősotthonok az átlagemberek számára teljesen elérhetetlenek. Elmondása szerint a beszélgetés előtt felhívott egy Pest megyei otthont, ahol egy 35 négyzetméteres, nem örökölhető garzon használatáért 22 milliót kérnek, a havi szolgáltatásokért pedig 300 ezer forintot. Ez azt jelzi, állami kontroll nélkül működik az idősgondozási piac, míg az állami kézben lévő gondozóházakban sokszor áldatlan állapotok uralkodnak.

Adamik Mária családszociológus ezt azzal egészítette ki, hogy az idős cigány emberek sorsával sem akar foglalkozni a kormány. A Demográfiai Kutatóintézet munkatársa, Gál Róbert Iván az állami feladatok közé sorolta az ápolási biztosítás szabályainak kidolgozását is, szerinte ennek bevezetése tudatosabb felkészülésre sarkallná a fiatalabb korosztályokat is.