MSZP;Ujhelyi István;

2019-04-30 10:29:08

Levette a patkánykormányozós válaszvideót az MSZP

„Mi különbek vagyunk ennél a rezsimnél és féktelen maffiacsaládjánál” – írta Ujhelyi.

Mi nem akarunk hazánk kútmérgezői lenni, nem akarjuk kirúgni magunk alól a rothadt hatalommal szemben meglévő morális mankónkat” – közölte Ujhelyi István a Facebook-oldalán.

Az MSZP EP-kampányfőnöke kiemelte: ezután sem fogják tűrni, hogy hazaárulózzák őket vagy az akasztásukon viccelődjenek a hatalom szereplői és kiszolgálói. „Ha támadnak, mi visszatámadunk” – hangsúlyozta. Ugyanakkor – folytatja Ujhelyi – meghallotta és megértette „közösségünk véleményformálóinak féltő szavait is”.

Mi különbek vagyunk ennél a rezsimnél és féktelen maffiacsaládjánál. Nem is folytatunk patkányozós kampányt. A Fidesz hazug, súlyos pénzekkel meghirdetett kampányára adtunk hangos, karakán és – vállalom – sokkoló választ. Tudom és érzem a visszajelzések tömegéből, hogy sokak elvárása volt az, hogy végre határozottan és egyértelműen kiálljunk magunkért és közösségünkért” –  írta, hozzátéve:

Ujhelyi kiemelte, hogy nem süllyednek le a mocsárba melléjük dagonyázni, de azt sem tűrik, hogy belenyomják őket.

Ujhelyi István hétfőn tette közzé legújabb videóját, ami bevallása szerint dühben fogant. Ujhelyi szerint senki nem sértegeti a Fidesz támogatóit – ilyesmi elfogadhatatlan lenne, bármelyik politikai oldal képviselői követik el. Az MSZP EP-kampány főnöke szerint ráadásul a demokratikus ellenzék politikusainak óvatosan kell viselkedniük, hogy különbek legyenek azoknál, akiket meghaladni akarnak. „De ha a Fidesz így kiprovokálja, hogy Budapest súlyos rágcsálóirtási vészhelyzetén túl is beszéljünk a politikai patkányügyről, akkor bevállalom: nevezzük el a politikai maffiájuk időszakát „patkánykormányzásnak” – mondta Ujhelyi.