Jobbik-Konzervatívok;LMP;ellenzéki összefogás;

2019-05-02 08:51:58

Az LMP és a Jobbik szavazói is összefogást akarnak – a pártoknak ez még nem esett le

Még a két, különutas ellenzéki párt szimpatizánsai is örülnek a Budapesten formálódó együttműködésnek, amiből egyelőre kimaradnak – derül ki a Závecz Research felméréséből.

Az ellenzéki szavazók nagyon is díjazzák azt, ha a pártjaik összefognak a Fidesz ellen. A Závecz Research kutatás szerint még a budapesti együttműködésből kimaradó LMP-s és jobbikos szavazók is lelkesek - írja az Index, Závecz Research friss adatsorát bemutatva.

A lap emlékeztet: április elején jelentette be az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd, hogy közös polgármesterjelöltekben állapodtak meg Budapesten, és mindenhol egy jelöltet indítanak a Fidesz ellen. Az LMP ugyan részt vett a tárgyalásokon, de nem állapodott meg a többiekkel, a Jobbik részvételének szükségességéről nincs konszenzus.

A megegyezés bejelentése után nem sokkal közös közleményt adott ki a Jobbik és az LMP, illetve a Sétáló Budapest kampányfőnöke (Puzsér Róbertet ők jelölik főpolgármesternek). Eszerint „ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését” – írták. Majd azóta is folyamatosan támadták a megállapodást. 

A  Závecz Research április 15-25 között készített telefonos kutatást 1000 fős országos mintán, hogy megtudja a választók véleményét is a (fél)összefogásról.

Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum megállapodást kötöttek Budapesten, ennek értelmében minden kerületben csak egy, közösen támogatott polgármester-jelöltet állítanak a fideszes jelölt ellen. Ön ezzel egyetért?– szólt a kérdés. Az Index által elkért adatsor szerint az ellenzéki pártok szavazói jellemzően díjazzák ezt a megegyezést. A következő arányban értenek egyet az adott párt szavazói:

• MSZP: 84%

• DK: 96%

• Momentum: 91%

• Jobbik 67%

• LMP: 94%

• Bizonytalan: 58%

• Összes ellenzéki szavazó: 71%

 Megjegyezendő, hogy a többi válaszadó sem feltétlenül ellenzi a megállapodást: a bizonytalanok 24, az összes ellenzéki szavazó mindössze 17 százaléka fejezte ki egyet nem értését (a többiek nem tudom-mal válaszoltak).

Az MSZP-sek és DK-sok álláspontja nem meglepő, ezek a pártok régóta szorgalmazzák az összefogást. Bár a Momentum felől érkeztek olyan hangok, hogy belső megosztottság van azzal kapcsolatban, helyes lépés volt-e összefogni, a szavazóik többsége támogatja az összefogást.

Érdekesebb az LMP és a Jobbik esete, amely pártok ugyebár támadják a megállapodást. 

A fideszes szavazók véleménye azért nem szerepel az adatsorban, mert ebben az esetben az ő véleményük kevésbé releváns.