Thaiföld;királynő;előléptetés;

2019-05-02 08:58:03

Feleséggé „léptette elő” királyi szeretőjét a thai uralkodó

A korábban tábornokká kinevezett nőről mindenki tudta, hogy a király ágyasa, így most több előjogot is kap.

Feleségül vette saját biztonsági szolgálatának vezetőjét a thaiföldi király: Maha Vadzsiralongkorn ezzel a királynői címet adományozta korábbi szeretőjének – idézi a BBC a királyi ház közleményét.

A meglepetésszerű bejelentés azután történt, hogy a 66 éves Vajdzsiralongkornt a napokban megkoronázták, és szentelt vízzel áldották meg. A frissen koronázott (de posztját 2016 óta betöltő) király szerdán megkérte tábornoki rangban szolgáló szeretője, a 40 éves Szuthida Na Ajudhja kezét – majd ugyanaznap királynővé is tette.

Szudhita a földön fekve várta, míg az uralkodó néhány csepp szentelt víz segítségével királynővé választotta őt - a megalázó póz egyébként bevettnek számíthat az udvarban, hiszen az uralkodó udvaroncai is földre kuporodtak a szertartás közben. 

A nő korábban a kevésbé tiszteletreméltó „királyi szerető” címét viselhette, de most már a királynői előjogokat is élvezheti, a thai uralkodóház pedig szó szerint előléptetésnek nevezte a házassági ceremóniát.