Kamatfixálásra buzdít az MNB

Publikálás dátuma
2019.05.02. 18:48

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A hitelkamatok ugyan még nem indultak növekedésnek, a jegybank és a Magyar Bankszövetség mégis célszerűnek tartaná, ha a lakossági ügyfelek a változó kamatozású jelzáloghiteleket fix kamatozásúra váltanák át. Ennek érdekében a bankok 129 ezer szerződés kapcsán küldenek ki - három ütemben - tájékoztató levelet  a hiteleseknek. Ez mintegy 894 milliárd forintos hitelállományt érint. Freisleben Vilmos, az MNB igazgatója csütörtöki tájékoztatóján azt mondta: július 15-ig az a 15 300 ügyfél kap levelet, akiket a törlesztésük biztonsága szempontjából és pillanatnyi jövedelmi helyzetük alapján a legkockázatosabbnak, szerződésük hátralévő futamideje pedig legalább 15 év. Ezt követően szeptember 30-ig azzal a 35 700 ügyféllel veszik fel a kapcsolatot, akiknek hátralévő futamideje ugyancsak minimum 15 év, de hitelük kevésbé kockázatos. Végül 2020. január 31-ig a legnépesebb, 78 ezer szerződést felölelő  körrel zárul a tájékoztatási kampány.  Az érintett hiteleseknek 30 napjuk van arra, hogy eldöntsék, élnek-e a bank személyre szóló ajánlatával, és áttérnek-e változóról fix kamatozású hitelre. (Függetlenül attól, hogy valaki megkapta-e már a tájékoztató levelet vagy sem, kérheti bankjánál a hitele fixálását, az új szerződés megkötése esetükben azonban nem biztos, hogy belefér a 30 napba. A levél alapján jelentkezők a jelentkezésük időpontjában érvényes kamaton rögzíthetnek, a többiek viszont csak az új szerződés megkötésekor aktuális szinten. Az átváltás senki számára nem kötelező.) Egy népes ügyfélkör azonban nem kap levelet a bankoktól: létszámukról és  hitelállományuk nagyságáról később ígértek adatokat. Ezen adósok jelzáloghitelének futamideje nem éri el a 10 évet, de nem értesítik a  90 napon túli késedelemmel rendelkezőket sem, mivel velük amúgy is kapcsolatban vannak.  A rögzített kamatú hitelek aránya az új szerződéseknél teljesnek mondható: eléri a 96,5 százalékot, szemben az egy évvel ezelőtti 67,7 százalékkal.  A változó kamatozásról a fixre való áttérés azonban növeli a havi törlesztőrészletet.  Az MNB számítása szerint egy mintaügyletnél havi 2700 forintnyit többlet-törlesztőrészlet bevállalásával 5 évre rögzíthető a befizetés összege. Viszont, ha  emelkednek a változó kamatok, akkor az ügyfél a fixálással jól járhat.  Az ajánlás nem minősül hitelkiváltásnak: az adósok számára szerződésmódosítással teszik lehetővé a fix kamatperiódusra váltást, így például előtörlesztési díj felszámítása nem nevezhető indokolható költségnek. Közjegyző bevonására azonban sor kerülhet, amelynek költsége az ügyfelet terhelheti.
Szerző

A Mol rájár a stratégiai készleteinkre

Publikálás dátuma
2019.05.02. 18:36

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Miközben a Barátság-olajvezetékbe került orosz szennyezés miatt a Mol a stratégiai készleteinkből vásárol, Fehéroroszország már jó minőségű naftát kap. A kőolajból többek között kátyúmentes utakat biztosító gumibitumen készül.
A Mol 150 ezer tonna nyersolaj lefoglalásával megkezdte az ország biztonsági tartalékainak felhasználását – közölte a Népszavával zalaegerszegi gumibitumen-gyáruk alapkő-letétele után Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója. Mint emlékezetes: az Európát ellátó Barátság-vezeték orosz kiindulópontján az olajba került, a finomítókat károsító szennyeződés miatt a múlt héten a vevő államok északról délre haladva sorra tagadták meg a csőben lévő nyersanyag átvételét. A Mol pénteken függesztette fel a szállítmányok fogadását, miután a felettünk lévő ukrán szakaszon már elzárták a csapokat. Így Magyarországot nem érte el a problémás adag. Kedden az illetékes Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ország összesen 560 ezer tonna olaj-vésztartalékából 400 ezer tonnát felszabadított, vagyis felajánlott a Mol-nak piaci árú megvásárlásra. Hernádi Zsolt csütörtöki közlése szerint jelenleg a finomított kőolaj mintegy 20 százalékát szerzik be a Szlovákiát és Magyarországot a horvát Omisalj kikötőjével összekapcsoló Adria-vezetéken keresztül. Az esetleges kártérítést firtató kérdésünkre úgy fogalmazott: habár eme, déli betáplálási útvonal elméletileg mind a két állam – egyaránt Mol-tulajdonú – finomítóját teljes egészében el tudná látni tengeren szállított nyersanyaggal, a mostani egy rendkívüli helyzet, ami belátható időn belül megoldódhat, így az nem teszi szükségessé beszerzési útvonalaik alapvető átrendezését. Kedden éppenséggel Budapesten fogadtak el rendezési ütemtervet az érintett államok képviselői, akik a fennakadás elhárítását május közepére tették. A Dunai Finomító naponta mintegy 20 ezer tonna nyersolaj feldolgozására képes, amit változatlanul az Adria felől, saját kereskedelmi készleteikből és hazai kitermelésből biztosítanak. Így becslése szerint a kormány által felszabadított stratégiai tartalékból most lehívott 150 ezer tonna kitart az ügy rendezésére ígért május közepi időpontig. Szakértők felhívják a figyelmet: bár Magyarország közel negyed százada tart biztonsági készletet, abból mindeddig nem történt válsághelyzeti vételezés. Sokak szerint a Mol most sem kényszerült erre rá, amiben számíthatott a tárolást végző Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség által megállapított "piaci ár" is. Hernádi Zsolt ennek kapcsán kiemelte a stratégiai olaj- és gáztartalékolás fontosságát, még akkor is, ha netán hosszú ideig nem vételezünk ténylegesen is e készletekből. A Belnaftahim fehérorosz olajfeldolgozó és -szállító vállalat tegnapi közleménye szerint ugyanakkor Fehéroroszországba már ismét minőségi kőolaj érkezik a Barátság vezetéken Oroszországból - idézte az MTI a RIA Novosztyi orosz hírügynökséget. A klórral szennyezett adagot az orosz szakaszon az ucsénai tározókba ürítették. (Szakértők szerint a leválasztott mennyiségek fokozatosan a tiszta szállítmányokhoz keverve már feldolgozhatók.) A szállítás a szükséges műveletek és mintavételek után az orosz Transznyefty és a fehérorosz Gomeltransznyefty képviselője jelenlétében újraindult az ukrán Mozir irányába - írták. A Magyarország ellátását is döntően biztosító Barátság kőolaj-vezetékben április 19-én szerves klórvegyület-szennyeződést észleltek. Emiatt több európai állam, így a lengyelek, németek, ukránok, szlovákok, magyarok és a balti köztársaságok a múlt héten felfüggesztették a csövön érkező olaj átvételét. Az orosz olajszállításokért felelős Transznyefty képviselője múlt pénteken arról tájékoztatott, hogy az oda nem illő anyag az olajat kisebb termelőktől begyűjtő Szamaranyefty-Terminal nevű magánvállalat felügyelte mérőállomáson kerültek a vezetékbe. A cég viszont azt közölte, hogy a létesítmény már nem áll a tulajdonában. Mindenesetre az orosz hatóságok az ügyben büntetőeljárását indítottak.

Kevesebb kátyú

Új, évi 20 ezer tonna úgynevezett gumibitument gyártó üzem alapkövét tette le csütörtök délelőtt a Mol zalaegerszegi telepén Varga Mihály pénzügyminiszter, Balaicz Zoltán, a város kormánypárti polgármestere, Vigh László, a térség fideszes parlamenti képviselje, valamint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. A gyár hárommilliárdos költségének negyedét az állam állja. A gumibitumen a veszprémi központú Pannon Egyetem és a Mol saját európai szabadalma - tudtuk meg Holló András tanszékvezetőtől. A termék a kőolajfinomítási maradékanyagokból helyben előállított, hagyományos bitumen és használtgumiabroncs-őrlemény keveréke. Az ebből készült útfelszín nem annyival drágább, mint az elterjedtebb úgynevezett modifikált bitumen, de legalább olyan tartós. Ez pedig hosszú kátyúmentes időszakot biztosít. Hernádi Zsolt kiemelte a beruházás környezetvédelmi jelentőségét: az új üzem évi félmillió használt gumiabroncsot vesz fel, ami a Magyarországon keletkező mennyiség közel tizede. Ebből évi 200 kilométer kétszer egy sávos főútra vagy 600 kilométer kétszer egy sávos útra húzható új felső réteg. Az egykor finomítóként üzemelő zalai telephelyen 2005-ben már átadtak egy évi 5 ezer tonna legyártására alkalmas gumibitumen-egységet, aminek terméke több hazai útszakaszba is bekerült.

Szerző

Csányi: Mészáros Lőrinc is szeret dolgozni

Publikálás dátuma
2019.05.02. 13:43
Csányi Sándor
Fotó: Népszava
„Nincs közöttünk feszültség, még ha sokan próbálnak is ilyet szítani” – hangsúlyozta az MLSZ elnöke.
„Mindenki válságot vár. Viszont a többség azt gondolja, hogy ha lesz is válság, az nem lesz olyan súlyos, mint a 2008-as” – mondta Csányi Sándor az Indexnek adott interjújábanAz OTP-vezér szerint a magyar makrogazdaság most sokkal jobb állapotban van és a devizahitelek megszűnése, valamint a konzervatívabb hitelezési szabályok miatt a bankszektor növekedése is egészségesebb.

Jó a viszonyuk

Csányi kérdésre válaszolva arról is beszélt: jó a személyes viszonya Mészáros Lőrinccel, és az OTP viszonya is jó a Mészáros-cégekkel, amelyek közül néhányat valóban finanszíroznak.
„Abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek a cégek stabil ügyfeleink legyenek és szerencsére azok is. A felcsúti foci, és most nem az elsőosztályú csapatra, hanem az utánpótlás-piramisra gondolok, jól van felépítve. Bízom benne, hogy onnét még jönnek ki nemzetközileg elismert játékosok is”

– jelentette ki.

Mint mondta, nem érdekli, hogy melyikük az első a listán, és a mostani vagyonánál kevesebbel is boldog lenne.
„Mészáros Lőrinc is szeret dolgozni, én is szeretek dolgozni, nincs közöttünk feszültség, még ha sokan próbálnak is ilyet szítani”

– mondta Csányi.

„Csak kerékpárról fogok nyilatkozni”

Arra a felvetésre, hogy nagy visszhangot váltott ki, amikor arról beszélt az RTL Klubnak, Orbán Viktor mindig személyesen fizeti a repülőjét, Csányi közölte:
„elhatároztam, hogy mostantól csak kerékpárról fogok nyilatkozni, nem szeretnék ezzel foglalkozni.”

Majd hozzátette:
„nyilván nem arra gondoltam, hogy jön a kasszához, sorszámot húz és fizet.”

Hangsúlyozta, hogy az OTP tulajdonában álló Air Invest Kft. birtokol egy repülőt, amit hasznosít a piacon. A korábbi magyar kormányok is rendszeresen igénybe vették a repülőt és a használati díjat kifizették. Amikor azt mondta, hogy „személyesen”, fel sem merült benne, hogy „a magyar újságírók krémje ezt úgy értelmezi, hogy a miniszterelnök bejön és személyesen fizet”.
„Rosszul fogalmaztam, de a lényeg az, hogy a közös utazásokból ráeső részt mindig kiszámláztuk és átutalták. Az idézett beszélgetésben pedig szó sem esett azokról az esetekről, amikor a Kormány hivatalos célra vette igénybe a repülőt, ilyenkor – természetesen – a Miniszterelnökség utazásszervezője az Air Invest Kft. megrendelője”

– tette hozzá.

Csányi mindemellett arról is beszélt, hogy
  • a stadionkérdés nem az MLSZ kompetenciája, de „a miniszterelnök személye és futballszeretete miatt a foci megközelítése mindig kap egy politikai színezetet, és emiatt nem korrekten, hanem gyakran egyoldalúan mutatják be a felmerülő kiadásokat, azok társadalmi hasznosságát”,
  • még egy szlovén bankvásárlást tervez mostanában a sokat akviráló OTP, utána egy időre megáll,
  • az OTP vezetésére olyan ember jöhet csak szóba, aki megfelelő képzettséggel, szakmai – lehetőleg részben nemzetközi – tapasztalattal, nyelvtudással és a szükséges személyes tulajdonságokkal is rendelkezik.
Szerző
Frissítve: 2019.05.02. 18:09