Trump;Orbán;magyar-amerikai kapcsolatok;

2019-05-03 08:04:06

Zsák a foltját

Tizennyolc hosszú éve vár Orbán Viktor a fehér házi meghívóra. 2001-ben emlékezetes módon még levelet is írt, amelyben reményét fejezte ki, hogy személyes látogatására hamarosan sor kerül. 2010-ben Martonyi János külügyminiszter Washingtonban nyilatkozott bizakodóan a lehetőségről. De George W. Bush és Barack Obama kétszer két négyéves mandátuma során az amerikaiak nem voltak kíváncsiak Orbánra. Sőt Donald Trump is csak elnöki ciklusának második felében szakít időt az  európai szélsőjobb egyik önjelölt vezetőjére, miután a térségből már mindenkivel találkozott. 

A helyzet azonban a jelek szerint megérett arra, hogy Trump vállalja az előre garantálható rossz sajtót, és megjutalmazza a magyar kormányfőt, aki számára ez kétségtelenül siker. A fehér házi kvaterka cechét természetesen a magyar adófizetők állják: a Honvédség a hírek szerint amerikai fegyvereket vesz, illetve Orbán alternatív - és persze a jelenleginél drágább - energiabeszerzés irányában kötelezi el az országot. Az amerikaiak azt is szeretnék elérni, hogy a magyar kormány kezelje távolságtartóbban Moszkvát és Pekinget, továbbá hagyja abba a NATO és Ukrajna kapcsolatépítésének akadályozását. A jogállamiság, a bírói függetlenség vagy a sajtószabadság kérdése fel sem merül, ez az amerikai kormány nem foglalkozik ilyen elhanyagolható apróságokkal.

A színfalak mögött régóta folyt a huzavona, mit kell Orbánnak nyíltan vállalnia, és mi az, amire elég a zárt ajtó mögött rábólintani. A megállapodásban alighanem kulcsszerepe volt a mindkét féllel kiváló viszonyt ápoló izraeli miniszterelnöknek. A hírek szerint Benjamin Netanjahu személyesen járt közben Trumpnál a magyar kormányfő érdekében, ami finoman szólva is pikáns. Főleg annak fényében, hogy Orbán személyes washingtoni reputációja 2001-ben a nyíltan antiszemita Csurka Istvánnal való összejátszása kapcsán romlott meg: nem volt hajlandó elhatárolódni a MIÉP-vezértől, amikor az Amerikára kente az al-Kaida terrortámadásának felelősségét. Az sem segített, hogy a Sorsok Háza projektet kifogásolta az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma - most ebben is előrelépést kell felmutatni, feltehetően még a látogatás előtt.

Amerika, bár magát gyakran állítja be idealistának, valójában végtelenül pragmatikus ország. A tipikus kérdés így hangzik: Mit tettél értem - az utóbbi időben? Nem sokat számítanak sem a régi érdemek, sem a régi sérelmek. Ha úgy tetszik, Orbán most tiszta lappal indul, és Trumpnál elég egyszerű bevágódni, csak hízelegni kell. Márpedig a miniszterelnök nagy hízelgő, Kazahsztánban, Oroszországban, a Zöld-foki Szigeteken, Törökországban, Szaúd-Arábiában és Kínában is rendre megtalálja, mit vagy kit kell dicsőítenie. 

Trump imádja a diktátorokat, legyen szó az önkezével gyilkoló fülöp-szigeteki Dutertéről, vagy az ilyesmit inkább másra bízó Putyinról és Kim Dzsung-unról. Akárcsak Orbánnak, neki is csak azokkal gyűlik meg a baja, akik szerint fontos a demokrácia, a parlamentarizmus, a fékek és ellensúlyok rendszerének erősítése. Ettől most egyiküknek sem kell tartania.