Dizájnerfajták kegyetlen trendje

Publikálás dátuma
2019.05.05. 10:59

Fotó: Image Press Agency / AFP/NurPhoto
Tányérszemek, golyófej és tömött bunda – a cukiságmérő kiakad és már kattintunk is, mikor felbukkan a hírfolyamban egy újabb skót lógófülű macska. Miközben olvadozunk a gyönyörűségtől, nem árt emlékeznünk arra, hogy szép lassan egy szenvedéssel és nyomorúsággal teli iparág épül fel abból a célból, hogy mi, emberek egy kicsit jól érezzük magunkat.
Maru cica Japánból az internet állócsillaga: az elmúlt tíz évben összesen 380 millióan nézték meg a videóit, és rendszerint 20 millióan kíváncsiak egy-egy új epizódra, amiben az állat bepréseli magát egy kartondobozba vagy épp dorombol, mert a gazdája extrapuha fogkefével fésülgeti a kajla fülecskéje tövét. De hasonlóan népszerűek Taylor Swift Olivia Benson és Meredith Grey névre keresztelt skót macskái is, akik a hasukat mutatva tudnak ember módra ülni, és az arcukon méla undorral tűrik, hogy az amerikai énekesnő dédelgesse őket vagy híres vendégei mellé pakolja a kanapéra. De a közösségi oldalain alaposan dokumentálja a skót cicája életét a brit énekes Ed Sheeran vagy a Grace klinikából ismert színész, Patrick Dempsey is.  

Lógó fül és gyenge porc

Ahogy egy órát vagy táskát is könnyedén el lehet adni egy Instagram-sztoriba rejtett termékmegjelenítés után, úgy a szuperédes bagolyfejű cicák, nyomott orrú mopszok és a bongyor plüsskutya-kinézetű labradoodlek iránt is megugrik a kereslet egy-egy jól irányzott poszt után. A dizájnerfajták fel­ívelő trendje: így nevezik a cukisághajhász közösségi média hatását az állattenyésztésre. Ám minőségi különbség van aközött, ha valaki a közösségi média befolyásos hangadóit, az influenszereket követve beruház egy hordhatatlannak bizonyuló magas sarkúba és aközött, hogy külseje ­miatt megvesz egy élőlényt, ami aztán évekig szenved a genetikai adottságai miatt. A lógófülűek ősanyját, Susie-t az 1960-as években szúrta ki egy skóciai pajtában a helyi gazdálkodó és állatbolond Willam Ross. Annyira megtetszett neki a cicamama, hogy elkérte az egyik kiscicát, és egy genetikus segítségével tenyészprogramot indított. Az 1970-es évekre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a fajtának súlyos genetikai problémái vannak. A porcgyengeséget okozó génmutáció ugyanis nemcsak a kedves külsőt biztosító fület érinti, hanem a teljes testet is, és már egészen fiatal korban kialakuló ízületi gyulladást és hatalmas fájdalmakat okozhat az állatnak. Az állatorvosok és tenyésztők véleménye megoszlik a kérdésben. Sokan állítják, hogy ki lehet szűrni a genetikai problémákat, ha a hajtott fülű egyedeket kizárólag brit vagy amerikai rövid szőrű macskával pároztatják. A brit szakmabelieket azonban nem igazán győzi meg ez az érvelés. A skóciai macskaszövetség pél­dául­ nem engedi az állatokat törzs­könyvezni, és ha a brit parlament nem lett volna az elmúlt két évben a Brexittel elfoglalva, akkor valószínűleg már átment volna a törvényhozáson az a javaslat, amelyik több dizájnerfajtát is betilt. Belgiumban viszont a brüsszeli régió parlamentje néhány hete fogadott el egy törvényt, amelyben bizonyos macskafajtákkal, köztük a skót lógófülűvel is megteszi ezt. Utóbbi esetében a génmutáció okozta fájdalmakkal indokolta az állat-egészségügyért felelős államtitkár, Bianca Debaets a döntést. A tilalom a hibrid, azaz nagymacskák és házimacskák keresztezéséből létrejött fajtákat is érinti, mivel ők a szakértők szerint túl vadak és veszélyesek lehetnek a társadalomra. Ezentúl a brüsszeli régióban nem lehet majd a brit lógófülű, a szavanna és a bengáli macskákat megvásárolni, akinek pedig már van ilyen cicája, annak külön engedélyt kell kérnie a tartására, amelyet orvosi vizsgálathoz kötnek. A törvényben érintett szavanna és bengáli fajták az afrikai szervál és a házimacska, illetve a bengáli leopárdmacska és a házimacska keresztezéséből jöttek létre. Az állatok valóban csodálatosan festenek egzotikus bundájukkal, de annál vadabbak, minél közelebb állnak az öröklési rendben vadmacskafelmenőjükhöz. A különlegességük miatt a hibrid fajták ára is igen magas: az USA-ban körülbelül 10 ezer dollárba kerülnek, és bizonyos társadalmi körökben státusszimbólumnak számítanak. Egy magyar hirdetőportálon a múlt hónapban 3,15 millió forintért kínáltak szavanna cicát. Bár a tenyésztők állítják, hogy a macska gyermekbarát és nyugodt, a vevőnek azzal is tisztában kell lennie, hogy az állatnak hatalmas a mozgásigénye, és akár három méter magasra is felugrik helyből. Úgyhogy ha nem játszanak vele mindennap jó hosszan, és nem szerelik fel a házat ugrálópolcokkal és egyéb kellékekkel, a kecses státusszimbólum könnyűszerrel szétkapja majd a biedermeier ülőgarnitúrát vagy a szomszéd tyúkját.

Darwin forog a sírjában

A közösségi média hatására egyre népszerűbbé kezdenek válni az úgynevezett teáscsészekutyák is, amelyek az egyébként is kicsi fajták – például a yorki vagy pomerániai – miniatürizált változatai. A tenyésztők a legkisebb és leggyengébb egyedeket választják ki arra, hogy a genetikai állományukat továbbörökítsék, ami szöges ellentétben áll az evolúció logikájával és komoly egészségügyi kockázatokat rejt. De az internetre kitett fotón remekül néznek ki, ahogy a nagy népszerűségnek örvendő nyomott orrú fajták is. A cukiságot hajhászó vevők nyomására a tenyésztők az olyan mopszokat, francia buldogokat és perzsa cicákat részesítik előnyben, amiknek majdnem teljesen lapos az arcuk profilból. A bájos külső azonban komoly légzési nehézségeket és állandóan gyulladt szemeket takarhat. Egy, a brit állatorvosok körében végzett felmérésből kiderült, hogy a doktorok tapasztalatai szerint a gazdák mintegy fele a kinézet alapján választ magának házikedvencet anélkül, hogy tisztában lenne az egészségügyi kockázatokkal. Ráadásul tízből mindössze egy gazdi veszi önállóan észre a kutyája légzési nehézsé­geit – a többieket az orvosnak kell erre figyelmeztetnie. A kockázatot tovább növeli, hogy nem kell különösebben nagy anyagi áldozatot hoznia annak, aki minden celebek ősanyja, Paris Hilton (képünkön) mintájára szeretne lájkokat szerezni pici kutyás képeivel. A magyar internet ugyanis tele van olyan hirdetésekkel, amelyek körülbelül 60 ezer forintért kínálnak divatos kiskedvenceket. De ezek mögött a legtöbb esetben szaporítók állnak, akik a genetika leg­alapvetőbb törvényeit – pél­dául nem pároztatni szülőt a kölykével – sem tartják be, nemhogy ügyelnének az egészséges génállomány tovább­örökítésére. Így néhány mézeshét után csak a vakszerencsén múlik, hogy nem kell majd az összeg többszörösét otthagyni az állatorvosnál.

Utcai vegyes

Ironikus módon a puszta jóindulat vezérelte az ausztrál Wally Conront, mikor az 1980-as évek elején létrehozta az első dizájnerkutyát, a lab­radoodle-t. Egy vak asszony kereste meg a neves állattenyésztőt azzal, hogy szeretne egy segítő kutyát, amelynek a szőre hipoallergén, így az erősen allergiás férje is megtűri. A labrador és az uszkár – avagy pudli – házasságából származó labradoodle végül nem vált be segítőkutyaként, viszont elképesztően aranyosan nézett ki, így hamarosan egyre többen kezdték el tenyészteni – pontosabban az egészségügyi szempontokat semmibe véve szaporítani. Conront annyira megviselte a történet, hogy teljesen visszavonult az állattenyésztéstől, és nem hajlandó labradoodle-t tartani. „Frankensteint hoztam létre” – nyilatkozta többször olyan dokumentumfilmekben és írásokban, amelyek a dizájnerszaporítás veszélyeire hívják fel a figyelmet. Mindenkit a saját fegyverével a legkönnyebb legyőzni, így a dizájnerfajták egészségtelen tenyésztése ellen is a közösségi médiá­ban lehet felvenni a harcot. A brit állatorvos-szövetség tavaly év elején indította el a #breedtobreath (#tenyésszhogylélegezhessen) kampányt, ahol különböző videókkal és képekkel mutatták be a túlságosan nyomott orrú állatok szenvedéseit. Az idők szelét megérezve Taylor Swift pedig éppen a héten jelentette be, hogy a skót macskái mellé egy harmadikat is örökbe fogadott. Stílusosan az új videoklipjében veszi át a kölyköt, és a dal marketingkampányában magyarázza, hogyan szeretett bele a forgatáson a menhelyről hozott kis lénybe. A Benjamin Button névre keresztelt keverék kiscica különleges kinézetét már jó pár Insta-fotó is mutatja, amelyen a gazdi és kedvence is szédületesen néznek ki. Az állatbarát üzenet pedig egészen világos: ha egészséges és érdekes külsejű kiskedvencre vágyik valaki, hozzon el egy utcai vegyes cicát vagy kutyát a menhelyről. A jótékonyság szexi.
Szerző
Frissítve: 2019.05.05. 11:01

Heti abszurd: Kulturált jó napot!

Patkányozni csúnya dolog – mondják az emberek. A Fidesztől nem túl távoli Nézőpont Intézet kérdezte őket, és 78 százalékuk kifejezetten elítélte a szocialista Bangónét, aki azt találta mondani egy televíziós interjúban, hogy sok a patkány Magyarországon. (És nem a fővárosi patkányhelyzetről volt szó az említett interjúban, hanem úgy általában a politikáról.) A Nézőpont által megkutatott közvélemény egyébként 54 százalékban „egyenesen felháborítónak” és elfogadhatatlannak tartja a politikus szóhasználatát, 43 százalék szerint pedig Bangónénak minden tisztségéről le kéne mondania. Mondjuk nem emlékszem, hogy a Nézőpont kérdezgette volna a választókat Kövér László, Németh Szilárd vagy Bayer Zsolt egy-egy jobban sikerült cigányozása, zsidózása vagy véglényezése kapcsán, de nem kétséges, hogy a patkányozás kiverte a biztosítékot. Nagy mázlink van amúgy a magyar politikai közélettel, mert a patkányozáson kívül szinte alig történik valami említésre méltó: kultúremberek diskurálnak fontos kérdésekről, értő publikum előtt. Itt volt mindjárt a szocialisták városligeti majálisa, ahol a több száz fős hallgatóság között megjelent egy Bede Zsolt nevű Fidesz-aktivista és szóváltásba keveredett a pódiumon éppen szereplő Ujhelyi Istvánnal. Az elegáns, visszafogott stílusáról ismert fiatalember, a Vadhajtások nevű portál szerkesztője onnan lehet emlékezetes, hogy nemrég focilabdával megrúgta a DK egyik aláírásgyűjtő sátrát, korábban pedig egy kormányellenes tüntetésről ellopott egy Orbán Viktort ábrázoló bábut, a feje helyére Ujhelyi István portréját ragasztotta, aztán fejjel lefelé fellógatta a II. János Pál – leánykori nevén Köztársaság – téren. A rendőrség nyomozott az ügyben (az utóbbi 63 évben nemigen akasztottak fejjel lefelé a fővárosban), de nem találta meg a tettest. Aki pedig nem lehet egy Arsène Lupin, tekintve, hogy az említett majálison egy perc alatt megtört Ujhelyi keresztkérdéseinek súlya alatt, és bevallotta, hogy ő volt. Egészen pontosan azzal érvelt, hogy 2013-ban egy szoci rendezvényen rugdalták a miniszterelnök fejét, és ő ennek ellensúlyozására találta ki az akasztást. Azonkívül, hogy elszólta magát, Bede egyetlen valamire való vetélkedőben sem érte volna meg a következő fordulót, mivel hogy az elhíresült dopemanes, Orbán-fejrugdosós demonstráció a Szolidaritás rendezvénye volt, még 2013-ban, a szociknak, pláne Ujhelyinek ahhoz semmi közük nem volt. Bede végül megtört az érvek súlya alatt, és faszszopó kommunisták kiáltással távozott. Az okos érvek ütköztetése egyébként sem áll távol a majálisozó politikusainktól. A Hajógyári-szigeten például a Jobbikból kivált Toroczkai Mi Hazánk László jelentette be, hogy ha ők nincsenek, 2022-ben csak a Fidesz és a Gyurcsány közül lehet majd választani, és ha Gyurcsány nyer, akkor jönnek a gendersemleges óvodák, ahol a lányokra fiú-, a fiúkra pedig lányruhát kényszerítenek. És hogy a történet megfelelően keretes legyen, a héten kiderült, hova lesznek az IKEA plüsspatkányai. Évek óta foglalkoztatott a kérdés (hasonlóan a plüssbrokkoli, a sárgarépa és a -karfiol ügyéhez), de most, a hazai patkányozás tetőpontján végre lehullott a lepel. Pokorni Zoltán vásárolta fel őket, hogy aztán egy jól sikerült lakossági fórum tetőpontjaként ossza szét a rászorulók között. Hogy a XII. kerület polgármestere mit akart üzenni a plüsspatkányokkal Novák Katalin, Gulyás Gergely és Győri Enikő kerületi fellépésén, csak találgatni lehet, de a politikai közhangulatnak és a svéd bútorgyár eladási statisztikáinak mindenképpen jót tehet.
Szerző

"Mindennap megkérdezték: képezhetnek vagy halálra verjenek inkább?"

Publikálás dátuma
2019.05.05. 08:08

Nővére mentette meg a halálra kínzástól. Húsz éve történt, azóta nincs kapcsolatuk. Aram Rawfot hét évvel érkezése után majdnem hazaküldték, de sokan kiálltak érte. Tíz évig volt menedékkérő, ma már büszke brit.
Brodstaire-ben sokan szeretnének élni. Az Egyesült Királyság délkeleti városában csupán 25 ezren laknak, de a jó idő beköszöntével ez a szám megugrik a turistáktól. Egy tengerparti hotel menedzserhelyettesének lenni irigylésre méltó. Aram is élvezi, hogy 8 éve itt dolgozhat. A beszélgetésünk kezdetén, a strandon sétálva elárulja a biztos üzlet titkát. A fagyiba csokirudat kell tenni és azt mondani a vásárlónak, hogy ingyen van. Ettől a vendég visszajön, és ez a fontos: a visszatérés. Így működik a hotel is, szinte mindig tele van. Onnan lehet tudni, hogy a városban nemcsak turisták vannak, hogy minden harmadik ember köszön neki, kezet ráz vele, a hogyléte felől érdeklődik. Amar egyértelműen központi ember. A legtöbb helyi is a hotelből ismeri, de vannak, akik a politikai szereplései révén. A kurd származású Aram tizenhét évet töltött Irakban, húszat Angliában. „Háborúban születtem” – mondja. Az 1980-ban kezdődött iraki–iráni háború már két éve tartott, amikor világra jött. 

Kiképzés vagy halál

Arra emlékszik, hogy a tanteremben plafonig voltak felpakolva a homokzsákok, órák után pedig az óvóhelyre kellett mennie, ha enni akart. Az ENSZ-nek köszönhetően az iskolában mindent megkaptak, háromszori étkezést, ingyen tankönyveket, akkoriban az egyetem és az egészségügy is ingyen volt. 1988-ban vége lett a háborúnak, de 1991-ben Szaddám Huszein az iraki kisebbségeket is célba vette. „Felmentünk a hegyekbe, gyakorlatilag az egész város. Mindent hátrahagytunk, csak egy kis ételt vittünk. Nem tudtuk, hova megyünk, csak azt, hogy ha a katonák megtalálnak, kivégeznek. Féltünk, hogy vegyi fegyverrel ölnek meg bennünket, mint ’88-ban több ezer embert. Fájdalmas volt. Tízévesen játszanom kellett volna, ehelyett azt kellett számolnom, hány lépést tudok még megtenni.” Amar nagyon hálás egy görög fotósnak és Diana hercegnőnek, aki látva a képeket, adományt küldött nekik. „Helikopterről dobáltak kenyeret. Nem futottam, nem volt esélyem a tömegben. De volt, hogy direkt nekem dobták.” A repülési tilalom bevezetésekor a többség hazament. Kemény élet volt, nem volt semmijük, a katonák kifosztottak a házaktól a boltokon át a kórházig mindent. Tizenhét évesen élete legkegyetlenebb hónapjai kezdődtek. Iskolából hazafelé menet bevitték egy irodába. „Sosem felejtem el a hosszú hajú, nagy szakállú, pocakos embert, aki azt mondta, kiképeznek öngyilkos merénylőnek. Tiltakoztam. Levittek egy föld alatti, fény nélküli börtönbe. Mindennap megkérdezték: képezhetnek vagy halálra verjenek inkább?” Két hónapot töltött a teljes sötétségben. Minimális ételt kapott, egy vödör volt a vécéje. Ostorral verték és cigarettákat nyomtak a bőrébe. A szélsőséges csoportnak az apja is tagja volt. Ezt ő gyerekként nem tudta. Utóbb sem tudja, hogy kényszerítették vagy választotta.

Menekülés az ismeretlenbe

Amikor már nagyon gyenge volt, meglátogatta a nővére, és csak annyit kért, másnap mondjon igent. „Okos volt, elhittem, hogy jót akar, igent mondtam.” Ekkor azonnal kórházba vitték, hogy a sérüléseit kezeljék és megerősítsék. Pár nap múlva jött a nővére megint. A biztonsági őrnek azt mondta, csak kiviszi az öccsét levegőzni. Kint mutatott egy autót Aramnak, hogy menjen, biztonságban lesz. Iránig vitték, ott átadták valakinek, aki Törökországig fuvarozta, majd ott egy teherautóra tették fel. Kevés száraz ennivalóval, vécézési lehetőség nélkül, elbújva utazott egy hétig. Az autópályán tették ki Angliában. „Fogalmam nem volt, hol vagyok, de azt tudtam, hogy ez a szabadság. Nincs több kínzás, nem erőltethetnek rám semmit.” Doverbe vitték a rendőrök, menedékkérőként ott kapott egy kis pénzt, hogy utazzon 35 kilométerre, Margate-be. „Nehéz arra gondolni, hogy valaki megmentette az életed, de nem tudsz róla semmit.” A Vöröskereszt családkeresőjén keresztül próbálta megtalálni testvérét, de nem sikerült. Azt reméli, módosította a nevét. Aram két hónapig egy egyszerű hotelban élt és angolul tanult. Csak hideg élelmen élt, aztán kiderült, hogy becsapták. „Pénzt kért tőlem a hotel pakisztáni vezetője, de honnan lett volna? Az emberek pénzt csináltak a menekültekből. Ez korrupció. Ilyen is volt.” A tanára azt javasolta, találjon egy konyhás apartmant, ott főzhet. Akkori angoljával nehezen ment a keresés, mert összekeverte a kitchent a chickennel, konyha helyett csirkés lakást keresett. A főzés sem volt könnyű, de ennél csak nehezebb feladatok vártak rá. A lakás mellé csak minimális kupont kapott, ám az csak egy bizonyos boltban volt beváltható, oda pedig vagy másfél óra lehetett az út gyalog, buszra persze nem járt pénz. Két évig nem volt munkája, de nem unatkozott. Angolra járt és mindenféle jótékonysági szervezethez csatlakozott és segített. Ezeken a helyeken a migránsokat készítették fel a brit kultúrára, szabályokra. 2001-re az angolja olyan jó volt, hogy a fordításokban is segített kurd, arab és perzsa nyelveken. Ez már fizetett munka volt. 

Bizonytalanság és vetemény

Egy adminisztrációs hiba miatt már hét év eltelt, mire végre behívták interjúra. Nem félt, hiszen a története is elég lett volna a maradásra, de barátai, önkéntes és fordítómunkáiból ráadásul annyi ajánlást gyűjtött össze, hogy biztosra vette: nem küldik haza. A hivatal azonban úgy gondolta, rendes, okos fiú ő, aki újjáépítheti Irakot. A másik indok, ami a visszaküldése mellett szólt, az volt, hogy nincs családja. „Huszonnégy éves voltam. Miért lett volna, ha azt sem tudtam, mi lesz velem? Eszembe sem jutott az érdekházasság.” Háromezer aláírást gyűjtöttek a támogatására, egy közel-keleti szakértő pedig elmondta, hogy ahol ő élt, nagy valószínűséggel, már a repülőtéren megölnék. „Ott a testért testet akarnak. Ha valaki meghalt a családban, akkor a gyilkos családjából ölnek, amíg lehet.” Évek teltek el, amíg megszületett a döntés. Ez testileg és lelkileg is megviselte. Négy évig nem dolgozhatott, nem lehetett tudni, deportálják-e. A barátaitól kapott kertes házban veteményezett és csirkéket tartott. „Sosem tudtam, miből élek és nem mertem kérni semmit.” A mellette kiálló embereknek úgy akarta megköszönni a segítséget, hogy beállt önkéntesnek a St. John Ambulance-hoz. Kilenc éve segít jótékonysági rendezvényeken és fesztiválokon vagy bárhol, ahol szükség van arra a tudásra, amit az életmentésről megtanult. Néhány évvel később kiderült, ő az első menedékkérő, aki önkéntesnek állt a mentősökhöz. Ezért oklevelet is ­kapott. 

Migránsból politikus

2010-ben végre megkapta a menekültstátuszt. Akkoriban ez maximum két év alatt történhetett, ma fél év alatt döntenek. Aram esetében tíz évig tartott. Az újabb munkakeresés sem volt könnyű. Harmincöt interjúja volt, többnyire sikeresek, de menekültként mindig azt a kérdést kapta: legálisan van-e itt? Az említett hotelban épp éjszakai portást kerestek. Ott viszont annyira megtetszett a tízéves önéletrajza, hogy másnap már kávézott az ausztrál tulajjal. A kétnapos munka mellett heti három-négy napot járt iskolába és kilenc hónap alatt három különböző tanfolyamot is elvégzett: kettőt turizmusból, egyet légiutas-kísérésből, amelyet ma már oktat. Aztán – ahogy Angliában a szorgalmas emberek haladnak – ment föl a ranglétrán. Ma a menedzser jobb keze. Pár éve helyi díjat kapott a vendéglátásért. Ő azt mondja, azért, mert „nevetni tudni kell, nem mindenkinek megy”. 2012-ben megkapta a brit állampolgárságot. „Elsőre egy pont hiányzott. Másodikra negyvenkilenc pontom volt az ötvenből. De másodikra is nehéz volt. Szerintem ezeket a kérdéseket sok brit sem tudná megválaszolni.” Most már az Egyesült Királyság az otthona, azt mondja, ő egy büszke brit. Imádja a kiabáló sirályokat és a tenger zaját. Megoldásokat keres a helyi problémákra, munkáspárti színekben indult a helyi választáson. 2017-ben második lett, megelőzve a szélsőjobboldali, migránsellenes párt politikusát. Az idén is indul. Mostanában munka mellett is sokat kampányol, szerinte az oktatásban, a munkahelyteremtésben, az egészségügyben, szociális támogatásban kellene változás és szeretne szociális lakásokat is a városba. Mintha csak tudná, hogy mennyire kétségbe esem az angliai szeméthelyzettől, fölszedi az eldobált, szélben kavargó hulladékot, amerre megyünk. Azt mondja, ez nagyon fontos dolog, sokat kell erről a gyerekeknek tanítani. Nem érzi magát különlegesnek. Szerinte sok menekülttársa is teszi a dolgát, dolgoznak, adóznak, és próbálják visszaadni, amit kaptak. A legfontosabb dolgunk az, hogy éljünk – vallja. Nincs szükség erőltetni egyetlen vallást sem. „Muszlimnak születtem, hiszek Istenben, tisztelek minden vallást. Olvastam a Koránt, a Bibliát, a Tórát. Senki nem ölhet embert pénzért, hatalomért. Isten nem a templomban van, hanem mindenhol, ahol élünk.”
Szerző