Orbán Viktor;illiberalizmus;

2019-05-06 09:58:01

Orbán szerint az európai elitnek az a baja, hogy veszélyesnek tartják az embereket lelkesíteni képes vezető személyiségeket

Az osztrák Kleine Zeitungnak fejtette ki nézeteit.

A Budapestre látogató európai szélsőjobbos-populisták sorában ma Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, az FPÖ elnöke következik. Strachét Orbán Viktor is fogadja, ebből az alkalomból készített vele interjút a Kleine Zeitung. A miniszterelnök meg adott, mert a hazai kézivezérelt kormánymédián kívül kizárólag külföldi lapoknak ad néha interjút.

Az interjúban Orbán közölte: Európának át kellene vennie az osztrák modellt, amelyben a jobbközép a jobboldallal működik együtt.  

A miniszterelnök a szabadságpárti alkancellárról szólva kijelentette, hogy kitűnik a "dekadens" európai politikai mezőnyből. Ez a dekadencia abban nyilvánul meg, hogy az elit nem hisz a politikai cselekvés erejében, és "egyszerűen tovább akarnak tekerni, mint eddig, és ellenállnak, ha jön valami új" - tette hozzá.

Ezt amúgy arra a közbevetésre válaszolta, hogy nem az újtól fél a "dekadens" európai elit, hiszen Orbán új kedvencei "régi ruhát hordanak".

 

A miniszterelnök a Fidesz európai néppárti tagságát firtató kérdésre közölte, fennáll a kockázata a végleges szakításnak az európai kereszténydemokratákkal, de ez olyasmi, amit nem akarnak.

A kereszténydemokraták Európában, különösen Németországban szerinte balra tolódnak. Ha ez így megy tovább, és folyamatosan a baloldallal, a szocialistákkal kötnek koalíciót, akkor kompromisszumokat kell vállalniuk, és elveszítik identitásukat, értékeiket. A kereszténydemokratáknak mégiscsak kereszténynek kell lenniük, és a család és a nemzeti identitás vonatkozásában is a keresztény felfogást kell képviselniük - közölte.

"Azokban az új pártokban, amelyek, ahogy önök mondják, a széleken erősödnek, nagy lehetőségeket látok. Ők ugyanis keresztény értékeket képviselnek, noha nem nevezik magukat kereszténydemokratának" - tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszélt az egész Európát átszövő liberális hálózatról, a civil szervezetekből, think tankekből, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból álló hálózatról. Elmondta: ha azok rászállnak egy politikusra, akkor nagyon megnehezítik az életét.

"A jobboldali politikusok egy része éppen ezért mindig ügyel arra, hogy ne váltsa ki ennek a hálózatnak az ellenszenvét. Az ilyen taktikázás miatt tűnt el az európai politikából az a képesség, hogy szívből beszéljenek" - vélekedett.

Orbán Viktor az illiberális demokráciát firtató kérdés kapcsán kifejtette: "Három dolog van, ami a liberálisoktól megkülönböztet. Az első az a meggyőződés, hogy a család alapvető. A család alapja pedig egy férfi, egy nő. És ezt védeni is kell. A liberálisok azt mondják, hogy nem. A család számukra egy hol ilyen, hol olyan társasjáték."

 

Második: a kultúrában azt mondjuk, hogy ugyan minden ország kulturális élete sokszínű, mindenütt van azonban egy vezető kulturális hagyomány. Erre van egy német szó: Leitkultur. Magyarországon ez a keresztény kultúra. A többi kultúrát tiszteljük. De a sajátunknak számunkra kiemelkedő szerepe van, és a mi felelősségünk, hogy ezt megőrizzük. "És a harmadik dolog, ami fontos: a liberális demokraták a bevándorlás mellett vannak. Mi, illiberálisok a bevándorlás ellen vagyunk. 

Az Európa jövőjével kapcsolatos kérdésre a kormányfő arra hívta fel a figyelmet: ha most nem vigyázunk, akkor elválhat egymástól Nyugat- és Közép-Európa sorsa a migráció következményei miatt, hiszen azok a gyerekek - keresztények vagy muzulmánok -, akik most jönnek a világra, 18 év múlva felnőttek lesznek, és a nyugatiak akkorra már nem olyanok lesznek, mint mi. Ezek nem egyszerűen politikai, hanem civilizációs különbségek lesznek - állapította meg a miniszterelnök, aki szerint így nagyon nehéz lesz Európát egyben tartani.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az EU a legnagyobb támogatottságot élvezi Magyarországon, aminek szerinte nem gazdasági, hanem lelki természetű okai vannak.

"Amikor beléptünk az Európai Unióba, mindenki azt gondolta, hogy ismét otthon vagyunk, a családban. Magyarországon ez nagyon erős lelki elköteleződés. (...) A magyarok gyógyíthatatlanul Európa-pártiak" - mondta. Hozzátette: a magyarok ugyanakkor különbséget tesznek Európa és a brüsszeli eurokraták között, és nem kedvelik az EU-t vezető politikusokat, mert úgy érzik, Brüsszel nem adja meg a tiszteletet a nemzetállamoknak; látják, hogy a brüsszeli migrációs politika elpusztítja azt az Európát, amelybe beleszerettek.

Az illegális bevándorlásról kijelentette: az Európai Bizottság és néhány EU-tagállam, a franciák, a németek, a skandinávok, a Benelux-államok kezelni akarják a migrációt, ellentétben a közép-európaiakkal, akik meg akarják állítani. A mi kérdésünk nem az együttélés, hanem, hogy hogyan akadályozzuk meg azt, hogy ez a kérdés egyáltalán kérdéssé váljon - jelentette ki Orbán Viktor.