„Tudod, hogy hívják a fákat az erdőtűzben? (…) Üzemanyagnak. És tudod, hogy hívják azokat a fákat, amiket nem vágtak ki, mire áthalad ott a tűz? (…) Az álló halottak.”
Richard Ford, a világszerte ismert amerikai szerző, számos kitüntetést elnyert már, sőt, az Independence Day című 1995-ös regénye megkapta a Pulitzer és a PEN/Faulkner-díjat is, ezzel pedig az első olyan mű lett, amely mind a két rangos amerikai elismerést bezsebelte. Szerzeményeit a nyelvi minimalizmus, a szereplők hiteles ábrázolásának megragadására és a mögöttes tartalmak, belső monológok elhagyására való törekvései miatt, a „dirty realism” azaz „piszkos realizmus” irányzatába sorolják.
A magyarul Berta Ádám fordításában megjelent, Vadon című, 1960-ban, a montanai Great Falls városkában játszódó, a háromfős Brinson család életének egy rövid epizódját, a 16 éves Joe szemszögéből elbeszélő regényét, a kamasz fiú, szülei iránt érzett intenzív érzelmeiből fakadó elfogult elbeszélésmódja teszi igazán egyedülállóvá. Egy hajdan boldog, de immár széthulló félben lévő házasság bukásának, egy még félig gyerek fiú ártatlansága elvesztésének, és felnőtté válásának apránként kibontakozó, ám töretlenül a drámai végkifejlet felé tartó története ez, melynek hátterében az emberi érzelmek összetett rétegzettsége, kifürkészhetetlensége lapul. Sallangmentes, erőteljes elbeszélése egy hétköznapi, egyszerű történetnek, aminek, már felütésében megsejthetjük a végzetes szikrát, azaz a „happy end” elmaradását. Az életmáglyán mind megégetjük magunkat. A kérdés csak az, ki marad állva a pusztító lángjátékban.
