Ezt a békát nem tudta lenyelni Recep Tayyip Erdogan török elnök. Hogy Isztambul, Törökország legnépesebb települése, gazdaságának motorja, és nem mellesleg az államfő szülővárosa, politikai karrierjének ugródeszkája az ellenzék kezére jusson? Soha! Inkább az egész eddig felépített, amúgy is recsegő-ropogó demokráciát rombolta le.
Hiszen a demokrácia már csak így működne: még a 16 milliós Isztambulban is dönthet akár egyetlen szavazat. Emlékezhetne rá Erdogan is: 1994-ben maga is cérnavékony többséggel, alig három százalékkal nyert. Az elnöknek persze azzal aligha lett volna baja, ha a kormányzó Fejlődés és Igazságosság Pártjának (AKP) jelöltje, Binali Yildirim végez az élen néhány ezer szavazattal. Akkor a demokrácia bajnokaként tetszelegve hordta volna le mindennek a csalást kiáltó és ismétlést követelő ellenzékieket.
Most kiderült, hogy Erdogan nemcsak nem szokott, de nem is képes veszíteni. Fél, mert tudja, hogy több forog itt kockán, mint egy polgármesteri pozíció. „Ha elveszítjük Isztambult, elveszítjük Törökországot” - figyelmeztetett az egykori főpolgármester, és megijedt saját jóslatától. Megrettent, hogy ha Heródes módjára nem végez még „csecsemőként” Ekrem Imamogluval, a köztársaságiak országszerte is egyre népszerűbb politikusával, talán idővel túl nagyra nő, és ahogyan egykoron ő tette, a város éléről egészen az ország vezetéséig verekszi magát. Ezért aztán elment a falig.
Mikor bedobta az „adut”, hogy a választási bizottság több tagja a 2016-os puccskísérlet kitervelésével vádolt gülenistákhoz köthető - értsd: a gülenisták bankjánál vezettek számlát -, a megválasztott polgármesternek és az országnak is megadta a kegyelemdöfést. A többi már csak formaság.
A török elnök ugyanakkor sarokba szorította magát. Ha a megismételt választásokon az egykori miniszterelnök, Yildirim újra alulmarad, az nemcsak Erdogan hatalmát, de egész Törökországot is megrengetné. Az elnök a harmadik nekifutást és az egész színjátékot megspórolhatja, ha inkább az egészet az elejétől fogva elcsalja.