PDSZ-elnök: jogszerű lesz a sztrájk

Publikálás dátuma
2019.05.08. 15:07

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Szűcs Tamás a másik tanári érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által kiküldött levélre reagált, amelyben egyetlen pedagógust sem buzdítanak arra, hogy egy „jogellenes megmozdulásban” vegyenek részt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csak jogszerű sztrájk megtartását vállalja – nyilatkozta lapunknak Szűcs Tamás, a PDSZ Országos Választmányának elnöke, reagálva a másik tanári érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által kiküldött levélre, amelyben a PDSZ május 29-ére meghirdetett egynapos ágazati sztrájkjáról azt írták: tagságukat és semmilyen más pedagógust sem buzdítanak arra, hogy egy „jogellenes megmozdulásban” vegyenek részt. A PSZ szerint ugyanis szinte lehetetlen egy hónap leforgása alatt jogszerű sztrájkot szervezni. Szűcs Tamás lapunknak elmondta: már elkezdték az egyeztetéseket a munkáltatókkal, jövő hét hétfőre várják a megállapodásokat a sztrájk idején szükséges elégséges szolgáltatásokról. Ahol nem tudnak megállapodni, ott a bíróságnak kell öt napon belül döntenie az elégséges szolgáltatásokról. Szűcs Tamás emlékeztetett: 2016 áprilisában ennél rövidebb idő alatt is lehetett jogszerű sztrájkot szervezni. „Vadsztrájkot” a PDSZ nem vállal, ezt bizonyítja, hogy a közszféra dolgozóinak márciusi munkabeszüntetéséhez hirdetett szolidaritási sztrájk esetében sem vállalták ennek kockázatát. Éppen ezért a PDSZ szerint a PSZ állásfoglalása, melyben már előre jogellenesnek nevezték a május végi megmozdulást, akadályozza a sikeres sztrájk megvalósítását és a PDSZ rossz hírét kelti. – Mi csupán arról szerettük volna tájékoztatni a tagságunkat, hogy a májusi megmozdulás a PDSZ önálló akciója, és aggodalmunkat fejeztük ki azzal kapcsolatban, lehet-e ilyen rövid idő alatt jogszerű sztrájkot szervezni – erről már Szabó Zsuzsa PSZ-elnök beszélt lapunknak. Elismerte, a levél jogellenességre utaló része szerencsétlen szóhasználat volt. Ugyanakkor kitart amellett, hogy egy országos sztrájk megszervezésére sokkal több idő kell, mert például ha nem csatlakoznak elegen, az a sztrájkot, mint a szakszervezetek legerősebb fegyverét teheti komolytalanná. A PSZ azért sem tudja támogatni a PDSZ felhívását, mert az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) tagjaként – aminek egyébként a PDSZ is tagja – abban állapodtak meg, minden lépésről közösen döntenek. – Ugyanakkor a sztrájkbizottság szabályait, határozatait nem sérti, ha az egyik tag önálló akcióba kezd – mondta megkeresésünkre az OKSZ ügyvivője, Földiák András. Hozzátette: minden kezdeményezéssel szolidárisak, ami a közszolgálati ügyek érdekében történik. A PDSZ azt kéri, bátran csatlakozzanak minél többen a sztrájkhoz. 
Szerző

Minden jót kívánt Orbán Viktor a kilakoltatás előtt álló, kilencgyerekes családnak

Publikálás dátuma
2019.05.08. 14:54

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs
A családbarát kormányzás újabb példáját mutatta be a miniszterelnök és hivatala.
Április 30-án lejárt a téli hónapokra hozott kilakoltatási moratórium, így a Magyar Hang által már bemutatott bemutatott kilencgyerekes zsámboki család közvetlen közel került ahhoz, hogy otthon nélkül maradjon. Ami azt is jelenti, hogy a gyámügy elvehet nyolc gyereket. A kilencedik nyáron lesz 19 éves. Mint a lap ismerteti előzményeket, az anya, Fazekas-Simon Krisztina nyolc gyereke az első férjétől van, aki rendszeresen bántalmazta őket, és akitől elszöktek, ám végül mégis ugyanitt, Zsámbokon kötöttek ki, lakhatási okok miatt. A telken két ház áll, a hátsót az alkoholista első férjjel együtt építették hitelből, ez itt az anyósé volt. Ezen a házon jelzálog van, tehát most mindkettőt árverezik. Mindkét ház százszázalékos tulajdonosa a volt férj, Krisztina adóstárs. A volt férjnek nincsen bejelentett munkahelye, sem a részleteket, sem a gyerektartást nem fizette. A sors fintoraként részben ezért árverezik el a házat a család feje fölül: hogy a befolyt összegből kifizessék az elmaradt gyerektartást.

Egy hónapjuk van rá, hogy megoldást találjanak

Május 5-ig lehetett licitálni a házra (házakra), a kikiáltási ár 7,5 millió forint volt. Ezt az összeget hárman is le akarták tenni, de mindhárman kicsúsztak az időből, „most éppen áll a bál, mert azt állítják, hogy határidőn belül voltak, holott nem” – mondta hetilapnak az anya. Egyébként egyik jelentkező sem ígért rá a meghirdetett összegre, ami nekik nagyon jó üzlet lett volna, a hitelező banknak azonban nem, mert az ingatlanok legalább a dupláját érik, ráadásul a visszafizetendő adósság 20 millió forint. Mindezzel a család egy hónap haladékot kapott, a házat akkor próbálják meg újból elárverezni 

Ha az árverés végül sikeres lesz, akkor a végrehajtó értesíti a gyámügyet, hogy a gyerekek veszélyeztetettsége fennáll. Addigra tehát megoldást kell találnia a családnak.

Miniszterelnök úr segíteni nem tud, de minden jót kíván

Az édesanya végső elkeseredésében két hónapja levelet írt Orbán Viktornak. Kedden (május 7.) érkezett meg a válasz. „Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk” – írták. Ezután felhívták az édesanya figyelmét arra, hogy a vonatkozó „kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik.” A folytatásban javaslatok következnek, többek közt olyasmik, hogy Krisztina konzultáljon a volt férjével, kérjen önkormányzati bérlakást/ingatlant. Ezt Krisztináék megtették, azonban nem kaptak ilyen lakást/házat, mert nincsen az önkormányzatnak.

A miniszterelnöki levél így zárul: „Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”

A Magyar Hang újságírója levélben kereste meg Zsámbok polgármesterét március 12-én a család támogatásának lehetőségeiről érdeklődve, Holló Ilona azonban – bár olvasta a levelet – azóta sem válaszolt, állítja a lap.
Szerző
Frissítve: 2019.05.08. 15:41

Távozik Kásler fejlesztésért felelős helyettes államtitkára

Publikálás dátuma
2019.05.08. 14:19

Fotó: okkfehervar.hu
Ismét hullanak a fejek Kásler Miklós körül, a Népszava információi szerint június elsejével felmentik Fábián Károly helyettes államtitkárt. Úgy tudjuk, a miniszter addig is kényszer szabadságra küldte a mostanáig bizalmi embereként számon tartott munkatársát. A magánszférában dolgozó urológus-onkológus szakembert tavaly októberben bízta meg a miniszterelnök Kásler Miklós javaslatára az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkári feladattal. Az addig javarészt a magánszférában dolgozó orvos, közigazgatási tapasztalatok nélkül, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár távozása idején került a tárcához. Ám, hogy pontosan mit csinált azóta, arról egyik forrásunk sem tudott konkrétumokat mondani. Fábián Károly a közfeladatai mellett is orvosként maradt a magánszférában is, honlapján továbbra is hirdette a magánrendelését. Fábián Károly távozása meglepetést okozott az ágazatban, hiszen, a miniszter egyik bizalmas, közeli munkatársának számított. Kásler Miklós alig egy éves minisztersége alatt tucatnyi embert menesztett. Hivatalba lépésével az egészségpolitikát szinte azonnal lefejezte: távoznia kellett Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnak s vele a helyettes államtitkárainak is. Továbbá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatójának, Pozsgay Csillának, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat vezetőjének, Dexler Donátnak, az Országos Tisztifőorvosnak, Szentes Tamásnak is. Ez utóbbi posztról azóta már menesztette az általa kinevezett Kovács Attilát is. Az egészségügyért felelős államtitkári poszton is volt már csere, a politikába Káslerrel együtt érkező Nagy Anikónak is távoznia kellett, valamint a vele együtt munkába álló helyettes-államtitkárainak is. Így Nagy Szilárd, fül-orr-gégésznek, és Fábián Attilának is, aki a Soproni Egyetem dékáni székét cserélte annak idején a kormányzati feladatra. Április elején a miniszter azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta Dávid Gyula, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház főigazgatójának jogviszonyát is. Az elmúlt napokban pedig Kásler Miklós már nem hosszabbította meg Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Programért (EBP) felelős miniszteri biztos április 30-án lejárt megbízatását sem. Azóta lényegében szakmai vezető nélkül maradt ez a terület is.  
Szerző
Frissítve: 2019.05.08. 15:30