Handó Tünde;

2019-05-08 16:52:36

Az Országos Bírói Tanács Handó Tünde felmentését kezdeményezi - az Országos Bírói Hivatal balítéletről beszél

Az OBT egy év alatt nyolc törvénysértésről jelzett Handó hivatala felé, érdemi lépés azonban egyik ügyben sem történt.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai ülésén elfogadott határozatával kezdeményezi Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) vezetőjének felmentését – írja az Index. Az OBT egy év alatt nyolc törvénysértésről jelzett Handó hivatala felé, érdemi lépés azonban egyik ügyben sem történt.   

„Az OBT az elmúlt időszakban több alkalommal is vizsgálta az OBH elnökére vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesítését. Kifogásolta az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát, és az előterjesztések benyújtásának megtagadását.

- írta közleményében az OBT.

A folytatásban az OBT jelentését elküldik az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának, ahol majd meghallgathatják Handót és az OBT elnökét is. Ezek után a parlamentnek szavaznia kell majd a bizottság előterjesztéséről, kétharmados döntésre van szükség Handó menesztéséhez, ami a Fidesz kétharmadának tükrében nem tűnik valószínűnek.

Az OBH elnöke maradéktalanul betartja a törvényeket, az OBT az, amelyik törvénytelenül működik - kommentálta az OBT állításait az OBH. És egyből meg is kérdőjelezte a Handó-kritikus szervezet jogszerű működését. , ugyanis egyrészt "vitatott legitimitásúnak" titulálja az OBT-t, másrészt az állítja, a bírói tanács "forradalmárságukat hangsúlyozó tagjai továbbra is alaptalanul vádaskodnak" az OBH elnökével szemben. "A mai napon eddigi tevékenységük megkoronázásaként egy valótlan állításoktól és tárgyi tévedésektől hemzsegő balítéletet" mondtak az OBH elnökének működéséről", deklraálta az OBH.

Az Igazságügyi Minisztérium közleményében azt írta, hogy az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát minél hamarabb fel kell oldani. A végrehajtó hatalomnak a két szerv között kialakult alkotmányos vitában semmilyen szerepe nincs. Az igazságszolgáltatás függetlensége a demokratikus jogállam működésének egyik alappillére, amit a kormány mindenkor tiszteletben tart - tették hozzá.

Az IM emlékeztetett arra, hogy az alapvető jogok biztosa, észlelve, "hogy két, élesen eltérő álláspont alakult ki az OBT alkotmányos működésének kérdésében, és ez a jogbiztonságot veszélyeztető értelmezési bizonytalanságot eredményezett", indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, és az Alaptörvény értelmezését kérte.

Hozzáfűzték: a minisztérium "sajnálatosnak tartja, hogy az OBT az érintettek közötti alkotmányos párbeszéd lehetőségeit nem kimerítve, az Alkotmánybíróság döntését megelőzően hozta meg határozatát".