Ahol sikerágazat az egészségügy

Tajvan idén 24 éve vezette be a teljes körű egészségügyi ellátási rendszerét. Az NHI – National Health Insurance, azaz Nemzeti Egészségbiztosítási Rendszer – számos alapvető, magas színvonalú szolgáltatást fed le, a megelőzéstől és a kezelésektől a rehabilitáción át a palliatív ellátásig.
A rendszer a világ egyik legjobb egészségbiztosítási rendszerének számít. Az Economist 2017-es egészségügyi ellátáshoz való hozzáférési listáján világszinten az NHI a 14. helyen áll, míg a Bloomberg Finance egészségügyi hatékonysági index listáján 2018-ban 9. helyezést ért el. 
A tajvani NHI rendszer sikere számos tényezőnek tudható be. Elsőként annak, hogy  egy fizetős modellben a befizetésekhez egyszerre járul hozzá maga a személy, a munkáltató és a kormány. Az extra díjak esetén is azok megállapítása a fizető keresetéhez igazodik, annak függvényében kerül megállapításra. Másodszor annak, hogy az egészségügyi kiadások átláthatósága és kézbentartása érdekében egy olyan fizetési rendszert vezettek be, mely felső határokat szab az állam számára az egészségügyi kiadások tekintetében. Ez a szint 2017-ben a GDP 6,4 százaléka volt – alacsonyabb, mint az OECD átlag. Ugyanebben az évben az NHI adminisztratív költségeit a teljes költségvetés 1 százaléka alatt tartották, ezzel egyidőben a népesség körében a rendszerrel való elégedettségi ráta 86 százalék volt. Harmadszor, az integrált megelőző egészségügyi szolgáltatások és a jól teljesítő területek megtámogatása, ösztönzése magas minőségű ellátást biztosít, és tovább ösztönzi a népegészségi színvonal javítását. Negyedszer, annak érdekében, hogy az egészségügyben az egyenlőtlenségeket csökkentsék, plusztámogatásokat vezettek be a hátrányosabb helyzetben levő csoportok - mint pl. az alacsonyabb keresetűek vagy a munkanélküliek – számára. 
A preventív és elsődleges egészségügyi ellátás biztosítása a legköltséghatékonyabb megközelítés az univerzális egészségügyi ellátás eléréséhez. A tajvani Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium olyan eszközöket fejlesztett, melyek a mesterséges intelligencia és a felhő alapú számítástechnika eszközeit használják az óriási adatbázis kiépítésére, mely anyag az elmúlt 24 évben gyülemlett fel. Például beindították a MediCloud rendszert, hogy az egészségügyi szolgáltatók lekérdezhessék a pácienseik egészségügyi adatait az NHI rendszeréből; a PharmaCloud rendszer pedig a felírható gyógyszerek tekintetében szolgáltat információt az orvosoknak és gyógyszerészeknek.
Tajvan hatalmas tapasztalatot szerzett azon a területen, hogy hogyan lehet kihasználni az információs technológiában megszerzett versenyelőnyt a szolgáltatások színvonalának és a népesség egészségének általános javításában. A WHO Health Workforce 2030 célkitűzéseire válaszul Tajvan számos ösztöndíjat és képzési programot is felkínált tajvani és más országbeli állampolgárok részére az orvoslás, a nővérképzés, a fogorvosképzés, az egészségügyi adminisztráció és közegészségügy területein. 
Ezen időkben, amikor az univerzális egészségügyi ellátás az egyik legsürgetőbb és legfontosabb feladat a világban, Tajvan aktívan felkínálja és szeretné megosztani a megszerzett tapasztalatait az egészségügyi reformok terén. Sajnos politikai akadályok miatt Tajvannak nincs meg a lehetősége, hogy részt vegyen a WHO döntéshozó szervének, a WHA-nak a munkájában, illetve hozzájáruljon ehhez. Az utóbbi két évben a WHO megtagadta a tajvani delegátustól a részvételt a közgyűlés munkájában - annak a delegációnak a részvételét, mely egy demokratikus és békés ország 23 millió polgárát képviselhetné. 
Ennek ellenére Tajvan továbbra is elkötelezett a regionális és globális egészségügyi kooperáció mellett, és szeretné megosztani tapasztalatait, kapacitását és reformjait azokkal az országokkal, amelyeknek erre szükségük van. Tajvan szeretné támogatni, hogy 2030-ra az univerzális egészségügyi ellátás realitássá váljék. 
Mindezen hátráltatások ellenére sürgetjük a WHO-t, hogy adjon pozitív választ Tajvan kérésére, hogy részt vehessen a WHA ülésein és az annak munkájával kapcsolatos technikai megbeszéléseken, mechanizmusokban és tevékenységekben. A WHO-nak a saját irányelvei szerint kell cselekednie, melyben szerepel a befogadás és az univerzális részvétel lehetősége bárki számára.
Szerző
Shih-Chung Chen

Én vagyok én…

Nem mondom, hogy egyik napról a másikra állt elő ez a helyzet, de végül is előállt. A napokban szinte minden bank minden ügyfele levelet kapott a számláját kezelő pénzintézettől, hogy személyesen azonosítsa magát. Amennyiben a vállalkozók, a magánszemélyek a megfelelően kitöltött és aláírt nyilatkozatot június 26-ig nem juttatják el a bankhoz, a bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint köteles megtagadni az érintett ügyfél megbízásainak és ügyleteinek teljesítését.  
Innen nézve korántsem üres figyelmeztetés a dolog, ugyanis egy 2017-es törvény értelmében minden üzleti kapcsolattal rendelkező jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet képviselőjének és magánembernek ismételten nyilatkoznia kell a számla tényleges tulajdonosáról.
Nem is volna ezzel semmi baj, ha ebben a rendelkezésben nem szerepelne egy szócska: „ismételten”.

Mert akinek már volt bármiféle banki kapcsolata, az jól tudja, hogy a számla megnyitásakor alaposan igazolnia kellett magát.
Néhány éve még meg volt kötve a pénzintézetek keze, ha szigorúan tartották volna magukat a jogszabályhoz, nem lett volna szabad másolatot készíteniük az ügyfeleik igazolványairól. De megtették. Egyszer vállalkozóként magam is megpróbáltam tiltakozni az igazolványaim lemásolása ellen, de a tisztviselő megvonta a vállát, ha nem engedem, úgy is jó, de akkor menjek másik bankhoz, náluk ez a szabály. Pedig akkoriban még nem is volt annyira kíváncsi az állam a személyes adatainkra, mint mostanában.
Nem vonom kétségbe, a világ azóta nagyot fordult. Abban az időben szerte e hazában nem akadt egyetlen olyan mesterember sem annak az egyszerű parasztgyereknek a barátai között, akinek több száz vállalkozás lett volna a tulajdonában, s akitől ha megkérdezték a cégei számát, a buksiját kellett volna vakarnia. Arra sem volt példa, hogy valaki a vagyonbevallásában megfeledkezett volna egy-egy milliárdocskáról. Szívesen megnézném, ahogyan az ilyenek több száz cégük és a milliárdos magánvagyonuk esetében hogyan tesznek személyesen „vallomást” a bankjukban. Arra is kíváncsi volnék, hogyan nyilatkoznak majd azok, akik odakint dugják el a vagyonukat, vagy idehaza rejtik el ilyen-olyan magántőke-alapokban. 
Az élelmesebbek mindig megtalálják a módját, aligha akadnak fenn az állam hálóján azok, akiknek fenn kéne akadniuk, viszont alaposan megkeserítik a kisemberek életét. Több százezer hazánkfia keresi „migránsként” a kenyerét Európa számos országában, s ha nem szaladnak haza íziben igazolni magukat, hiába küldözgetik majd a pénzt a családjuknak, vagy a lakáshitelük törlesztésére, a bankjuk befagyasztja a számlájukat. Az itthon maradt feleségek, férjek, szülők nem mehetnek be helyettük kitölteni az értelmetlen kérdésekről szóló nyomtatványt, mert ezt csak személyesen teheti meg a számla tulajdonosa.
Ok, legyen. Ismételten igazolom magam, hadd lássák, hogy én vagyok én. Közben mormolom magamban a gyerekrigmust: ha én vagyok én, az állam a „te”, ki a nagyobb hülye, én vagy te?
Szerző
Somfai Péter

Europexit

Keitel marsall, a német hadsereg főparancsnoka 1945. május 9-ére virradóra, néhány perccel éjfél után, Berlin egyik külvárosában, a Zsukov marsall főhadiszállásának berendezett villában aláírta a kapituláció okiratát. Napra pontosan öt évvel később Robert Schuman francia külügyminiszter  olyan politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely elképzelhetetlenné teszi a kontinens országai közötti háborút. Így válhatott idővel május 9. a nácik fölött aratott győzelem évfordulójából minden évben megrendezett Európa-nappá, az európai béke és egység ünnepévé. 
Ma már alig akad valaki az élők sorában, aki érett fejjel élte át Európa újjászületését a háborús romokból; akinek nem érettségi tétel, hanem személyes sors, tapasztalat az akkori újrakezdés.
Hosszú évtizedeken át közmegegyezés volt abban, hogy az európai projekt egyre szorosabb együttműködést, egyre mélyebb integrációt jelent. A haladás persze nem volt egyenletes és szakadatlan. Aki a Lajtától keletre jóval a rendszerváltás előtt is látott tévéhíradót, az emlékezhet arra, hogy a kommentátorok időnként a tenyerüket dörzsölve lelkendeztek: most sem nem sikerült előre lépni a Közös Piac tanácskozásán az egységesítés felé. Számukra is egyértelmű volt, hogy az összehangolás a siker, a széthúzás a kudarc. Aztán valahogy mégis csak előbbre jutott Európa, néha aprókat, néha nagyobbakat lépve. 
Most egyáltalán nem axióma az, hogy összefogva többre jutunk. Egyre harsányabban szónokolnak azok, akik szerint a nemzetállamoknak vissza kell venniük az alkalmatlan Brüsszelnek ostoba módon átadott jogaik közül számosat. Azokat a károkat is nehéz lesz enyhíteni, amelyek a brit kilépésből, a Brexitből következnek majd. De az mind semmi egy Europexithez, vagyis ahhoz képest, ha Európa fordít hátat önmagának.