Ujhelyi és Jávor elszámoltatná a jelenlegi EP-képviselőket

Publikálás dátuma
2019.05.09. 14:51

Fotó: Elyxandro Cegarra / AFP
Az MSZP-Párbeszéd szövetség szerint a választók érdeke, hogy megtudhassák, ki milyen eredményeket ért el.
Közös, nyilvános fórum megszervezését kezdeményezte Ujhelyi István és Jávor Benedek annak érdekében, hogy minden jelenlegi EP-képviselő el tudjon számolni az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben végzett munkájával, írja közleményében az MSZP-Párbeszéd szövetség.
Mind a 21 jelenlegi magyar EP-képviselőnek ki kellene állnia és elmondania, hogy milyen munkát végeztek az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben

– jelentette ki Ujhelyi és Jávor szerdán egy beszélgetésen. A „Hatvan Perc" elnevezésű, Fiala János által moderált élő adás során a két politikus azt hangsúlyozta: a magyar választóknak joga van tudni, hogy képviselőik milyen eredményeket értek el, ezért kezdeményezték a fórumot.
A közösségi oldalon közvetített beszélgetés során elhangzott még az MSZP-Párbeszéd képviselői részéről, hogy Orbán Viktor elmúlt hetekben tett lépései és nyilatkozatai alapján egyértelműen kijelenthető: a Fidesz Európa ellenségei közé ül be a következő uniós ciklusban. Ujhelyi István és Jávor Benedek is úgy látja, miután az Európai Néppárt vezetői kimondták: nem kérnek Orbánból, világosan eldőlt, hogy elváltak a magyar miniszterelnök és az Európa-párti erők útjai. Hozzátették: ez azért súlyos probléma, mert a következő félévben dől el, hogyan néz ki majd az Európai Unió hétéves költségvetése.
Szerző

Két hétre lezárják a budapesti Keleti pályaudvart

Publikálás dátuma
2019.05.09. 14:50

Fotó: Népszava
6 fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is.
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.
A Keleti pályaudvar 2,1 milliárd forintba kerülő karbantartását a MÁV saját forrásból biztosítja. Az utascsarnokban óriási, ledes tájékoztatót helyeznek, kicserélik az aszfaltot, a használaton kívüli bódékat és pavilonokat elbontják, 1200 méteren ágyazatot, 700 méteren sínt cserélnek, és a közlekedésbiztonságot javító munkákat végeznek.
A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint. 6 fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek Déli pályaudvaron fordulnak, egyes nemzetközi vonatok pedig a szintén a Déli pályaudvarról és a Kelenföldi állomásra érkeznek. A pécsi vonal IC-i Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek. A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon a Keleti karbantartásától függetlenül módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Rákos és Hatvan között végzett pályafelújítás miatt, az IC pótlóbuszok változatlanul Budapest Verseny utca és Hatvan között járnak, azonban az eddig a Keletibe közlekedő gyors és sebesvonatok helyett buszok viszik az utasokat a Budapest Stadion autóbuszpályudvarról Hatvanig. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon a szolnoki zónázó és a naponta közlekedő sülysápi vonatok Kelenföldig közlekednek, a munkanapokon járó sülysápi, nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kőbánya-felső állomáson fordulnak, viszont a naponta reggel közlekedő szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak. A békéscsabai IC-k és gyorsvonatok a Nyugatiba érkeznek - hívta fel a figyelmet a MÁV-Start igazgatója. A Budapest és Záhony között közlekedő sebes vonatok csak Szolnok és Záhony között járnak, Szolnokon át lehet szállni a Nyugati pályaudvar és Békéscsaba között járó távolsági vonatokra.
A Keleti pályaudvar bezárása alatt Piliscsaba és Pécel között kísérleti jelleggel a Budapest körvasúton is járnak majd a vonatok, ezen a szakaszok Üröm és Rákoscsaba között Budapest bérlettel is fel lehet szállni.
A BKK a 37 és a 37/a villamosokon a Sörgyár és Blaha Lujza tér megállók között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezek a villamosok és a 4-es metró sűrűbben közlekedik majd. A Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztárban árulnak majd belföldi jegyeket is a nemzetközi vasúti jegyek mellett, melyek egyébként az interneten és a vonatinfó alkalmazáson is megvehetők.

Ne reménykedjenek az érettségizők, az Oktatási Hivatal szerint semmi baj nem volt a matek írásbelivel

Publikálás dátuma
2019.05.09. 12:29
Illusztráció
Fotó: Népszava
A matematika írásbeli érettségiket összeállító bizottság álláspontja szerint a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt - közölte az Oktatási Hivatal. A keddi matematikavizsga után diákok az érettségi feladatsor túlzott nehézsége miatt petíciót indítottak, amelyben kezdeményezték a pontszámok csökkentését. A petíciót több tízezren írták alá. Az Oktatási Hivatal a kezdeményezésre reagálva kiemelte: az érettségi feladatlapok kidolgozása minden vizsgatárgyból a tételkészítő bizottság feladata és felelőssége. A bizottságokban tapasztalt, gyakorlott szaktanárok, valamint szakmai lektorok gondoskodnak a feladatsorok minőségéről, valamint arról, hogy azok a vizsgakövetelményeknek és a korábbi évek vizsgáztatási tapasztalatainak megfeleljenek - mutattak rá, hozzátéve: a tételkészítő bizottság álláspontja alapján a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt, megoldásukhoz nem kellett a középszinten elvárhatónál több tudás. A matematika középszintű érettségi vizsgát - az emelt szintű vizsgát választók kivételével - szinte mindenkinek teljesítenie kell, aki érettségi bizonyítványt kíván szerezni. Kitértek arra is, hogy a jegyek átlaga az elmúlt években egyenletes és stabil volt, és "egyelőre nem rendelkezünk információval arról, hogy az eredmények gyengébbek lettek-e". A vizsga folyamatába való beavatkozásra csak akkor van lehetőség, ha a vizsga biztonságos, jogszerű lebonyolítását veszélyeztető körülmény merül fel, ilyenre azonban nem került sor - írták.
Szerző
Frissítve: 2019.05.09. 17:39