Túlélők reflektorfényben: hogy időben kiderüljön, ha baj van

Publikálás dátuma
2019.05.12. 09:55

A világ Trónok harca-lázban ég – ami most jól jön a stroke vagy agysérülés utáni rehabilitációra szoruló betegeknek is, hiszen a sorozat egyik sztárja, a kétszeres agyvérzéstúlélő Emilia Clarke épp értük kampányol. Magyarországon Szentesi Éva író igyekszik elérni, hogy a nők tudatosabbak legyenek, időben kiderüljön, ha baj van, és így kevesebben haljanak meg méhnyakrák miatt.
„Mikor már úgy tűnt, minden gyerekkori álmom valóra válik, majdnem elvesztettem a józan eszem és az életem” – így kezdi vallomását Emilia Clarke brit színésznő, a Trónok harca sárkánylovagló Dae­nerys Targaryenje, kétszeres agyvérzéstúlélő. A New Yorkerben megjelent őszinte vallomásban beszél arról, hogy 2011-ben két agyi aneurizmával (verőértágulat) is meg kellett küzdenie. „Emlékszem a sziréna hangjára, a mentőre, arra, hogy valaki azt mondja, gyenge a pulzusom… Később kiderült: életveszélyes stroke-ot kaptam, elszakadt egy aneurizma. Akkor végezték el az első agyműtétet. Huszonnégy éves voltam” – írja Emilia Clarke. A színésznő a műtét után elviselhetetlen fájdalommal ébredt, nem tudta a saját nevét, és rettegett az affázia (beszédzavar) állandósulása miatt. Végül felépült, de a haláltól való félelem, a fájdalmak megmaradtak. 2013-ban újabb műtétekre volt szüksége egy másik aneurizma miatt, ám akkor – az első, sikertelen beavatkozás után – már egy komolyabb, koponyán keresztüli agyműtét várt rá. Ezután még nehezebb volt a rehabilitáció. „Voltak napok, amikor nem akartam élni” – emlékszik vissza a színésznő. Évekkel a történtek után úgy döntött, ideje megtörni a csendet, ezért kampányt indított, hogy az agysérültek és ­stroke-osok a kórház elhagyása után is megfelelő támogatást kapjanak.

A stroke nem válogat

„Nem mindenki képes arra, hogy teljesen felépüljön, de úgy gondolom, mindenkinek elérhetővé kell tenni a legjobb mentális és fizikai rehabilitációt, hogy önmagához képest a lehető legjobb gyógyulási eredményt érje el” – írja a brit színésznő az általa alapított jótékonysági szervezet, a SameYou honlapján. A szervezet célja, hogy a kórház elhagyása után a fiatal felnőttek azonnali rehabilitációt kaphassanak, elősegítsék a szakápolóképzés fejlesztését és támogassák a klinikai kutatásokat. A Trónok harca sztárja okosan használja ki a sorozat népszerűségét: az adományozók között játékot hirdetett, a nyertes barátaival és vele nézheti meg a sorozat záró epizódját, és természetesen a szállásáról is gondoskodnak. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzt gyűjtöttek össze, de az biztos, hogy a betegek hálásak minden segítségért. „Bárkinek a fejében lehet egy vele született aneurizma, ami kezdetben kisebb mértékű. Minél jobban kitágul, annál veszélyesebb. Az egy centiméteres aneurizmák esetében már komoly kockázata van az agyvérzésnek, ilyenkor katéteres elzárással kell kezelni a beteget” – mondja Szapáry László, a Magyar Stroke Társaság elnöke, egyetemi docens. De nem csak aneurizma okozhat panaszokat. A szakember megjegyezte: a 45 év alatti korosztályban gyakori, hogy fiatalkori betegség miatt kap valaki stroke-ot, például azért, mert alvadékonyabb a vére. Magyarországon évente 30 ezer stroke-os beteget kell kezelni, és meglehetősen visszafogott otthoni segítséget kapnak az állami szociális ellátástól, akik túl vannak a kórházi rehabilitáción. Akiknek az állapota már nem javítható, rosszak a hosszú távú túlélési esélyeik. Általában a belgyógyászati osztályokra kerülnek és az egyéb szövődményekbe, például tüdőgyulladásba vagy valamilyen kórházi fertőzésbe halnak bele. Emiatt is magas a stroke halálozási aránya az országban. Dénes Zoltán, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet agysérültekkel foglalkozó osztályának vezetője sok fiatalt kezel, évente 50-60 negyven év alatti, zömében közlekedési balesetben megsérült felnőttet látnak el az osztályon. „A baleseti agysérültek vagy a stroke utáni betegek rehabilitációja eltérhet a fiatalabbak és idősebbek esetében. A rehabilitáció célja egy idősebb embernél, hogy önállóan el tudja látni magát, járóképessé váljon. Egy fiatal esetében az is fontos, hogy munkaképes lesz-e, és ha igen, akkor vissza tud-e térni korábbi munkájához, vagy védett munkakörben lesz alkalmazható, esetleg segítségre szorul. Egy agyi érkatasztrófa esetén súlyos tünetek alakulhatnak ki, mint a féloldali bénulás, a felépülés több hónapig, fél évig is eltarthat, de a tünetek akár egy életre megmaradhatnak. Ilyenkor is fontos a megfelelő rehabilitáció”– mondja Dénes Zoltán, aki szerint maradandó fogyatékosság esetén nehéz helyzetbe kerülhet a család, ráadásul a fiatal stroke-osok rehabilitáció utáni segítésével kevés szervezet foglalkozik. Nem csak külföldön igyekszenek színészek és médiaszemélyiségek ismertségüket egy-egy betegcsoport segítésére használni. Szentesi Éva író, újságíró, rákellenes aktivista, kétszeres méhnyakráktúlélő szinte az első diagnózistól kezdve nyíltan és kendőzetlenül őszintén beszélt a betegségéről. Az elmúlt hat évben számtalan előadást tartott, több tízezren követik a közösségi médiában, és folyamatosan próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a méhnyakrák egy lassú lefolyású, igenis jól kezelhető daganat – már ha időben felismerik. Sokaknál azonban túl későn derül ki, és a kezelés ellenére Magyarországon évente 500 nőt veszít el a családjuk a betegség miatt.  

„Ennyire fiatalon nem lehetek rákos”

„Én ugyan rendszeresen jártam szűrésre, de az orvosom félrediagnosztizált, hiába mentem el nőgyógyászhoz – az akkor már egyébként is előrehaladott állapotomat –, nem vette észre. Méhszájsebként diagnosztizálta a tumort, és azt kezelte. Sokan kérdezték, hogy miért nem pereltem be vagy írtam le nyilvánosan a nevét. Valójában akkor nem volt időm sem energiám másra, mint hogy a betegséggel harcoljak és a gyógyulásra koncentráljak” – meséli Szentesi Éva. A kemoterápiát már a diagnózis másnapján elkezdték, ő pedig akkor írta az első bejegyzését a rákról. „Őszintén meglepett a diagnózis, arra gondoltam egyfolytában, hogy ennyire fiatalon nem lehetek rákos. Elkezdtem sorstársakat keresni, és megdöbbentem azon, mennyien vagyunk. Az járt a fejemben, hogy valami hibádzik ebben a rendszerben, ha ilyen sokan és ennyire fiatalon megbetegszenek. Az első bejegyzések célja emiatt tisztán a figyelemfelkeltés volt” – emlékszik vissza Éva. Mára nemcsak a méhnyakrákra, hanem annak egyik gyakori kiváltó okára, a humán papilloma vírusra (HPV) is próbálja felhívni a figyelmet. Ez a szexuális úton terjedő betegség gyakran tünetmentes, és sokan évekig nem is tudják, hogy fertőzöttek. Több típusa is felelős a méhnyakrák kialakulásáért, de okolható a végbél-, a hímvessző- és a fej-nyaki rákok kialakulásáért is. Létezik ellene oltás, ez azonban messze nem véd minden magas kockázatú fajta ellen, ezért is fontos a szűrése, ami nem térítésmentes az állami ellátás keretein belül sem, általában 8000 forintot kell fizetni a vizsgálatért. Pedig a HPV-t jelenleg nem lehet gyógyszerrel kezelni, az immunrendszernek kell legyőznie a vírust, ami akár évekbe is telhet. 

Amíg beteg volt, nem irigyelték

„Egy kutatócsoport öt éven keresztül dolgozott egy, a nők számára otthon is elvégezhető (10 ezer forintba kerülő – szerk.), részben magyar fejlesztésű HPV-teszten, most velük készítünk egy rákedukációs kampányt. Vannak, akik nem is tudnak a betegségről, ezért fiataloknak is tartok előadásokat a témákban. Sokan szeretik azt hangoztatni, hogy a mai gyerekeket nem érdekli semmi, de ez nem igaz, csak meg kell találni hozzájuk a hangot. Márpedig, ha rájuk tudunk hatni, akkor később kevesebb lesz a beteg. Ahhoz, hogy elérjük őket egyenesebben és nyersebben kell felhívni a figyelmet arra, hogy ez igenis egy népbetegség, a világon a negyedik vezető halálok” – mondja. Sokan támadják Szentesi Évát amiatt, hogy „túl sokat beszél a betegségéről”. Ezzel kapcsolatban azt mondja: „mindenkinek joga van nem olvasni. Aki nem ezt teszi, az valószínűleg úgy érzi, arra a pár pillanatra több lesz attól, ha beszól. Amíg beteg voltam persze nem voltak ilyen hangok, ha valaki elesett, nincs mit irigyelni rajta. De ha meg­gyógyul, és elkezdenek figyelni rá az emberek, az már kiválthat irigységet. Ezekkel pedig nem foglalkozom. Megyek előre, csinálom a dolgom, és segítek, akinek tudok” – szögezi le az író, aki mára már tünetmentes, aktívan sportol és mindent megtesz azért, hogy másoknak is legyen esélye a túlélésre.

Amerikában sok híresség évtizedek óta nyíltan beszél az állapotáról, és ezzel is igyekszik felhívni a figyelmet egy-egy súlyos, akár gyógyíthatatlan betegségre. Michael J. Fox, a Vissza a jövőbe sztárja például közel harminc éve él a Parkinson-kór árnyékában. Alapítványt hozott létre, mely a betegséget kutatja és a különböző terápiákat vizsgálja. Lady Gaga énekes- és színésznő is őszintén és nyíltan beszélt betegségéről, a fybormialgiáról, a központi idegrendszert érintő betegségről, amit nehéz diagnosztizálni, mivel könnyen összekeverhető más betegségekkel, de állandó fájdalmat okoz, és gyógyíthatatlan.

Szerző

Heti abszurd: A Túró Rudi DNS-e

Azt mondja egy kormánykritikus értelmiségi (nem a köz)rádióban, hogy nem esik pánikba. Várjuk ki, mit szavaz majd a parlament az Akadémiáról (na, mit?), várjuk ki, mit tesz a Petőfi Irodalmi Múzeum­mal mint új hatalmi kultúrközponttal a kormány (vajon mit?), mi­után totális hatalmat szerzett a politikai életben, a gazdaságban, a médiapiacon, s most éppen a kultúrában készül erre. Mintha az utóbbi kilenc évben mást sem tettünk volna, mint hogy kivártunk. Mintha nem azt suttogtuk volna magunkban, hogy pokolba a hisztivel, ezt már csak nem tehetik meg. Aztán megtették. Megtettek minden elképzelhetetlent, mert ami egy demokratikus rendszerben lehetetlen, az az orbáni illiberális–kereszténydemokratában nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlenül szükségszerű. Minél mélyebbre hatol a társadalom totális átalakításában az autoriter logika, annál kevésbé ismeri fel a közönség a sok „kis” megszokott hazugság mögött a totális hazug­ságot, mert napról napra kiszolgáltatottabb rabja a hatalom rendszerének. Nincs kedve derülni annak, aki kicsit is magasba szállva tekint le erre a kilenc évre, a magánnyugdíjpénztárak kifosztásától a devizahitelesek sarcáig, a 2015-ös budapesti humanitárius válsághelyzet európai hazugságától az Akadémia autonómiájának felszámolásáig, az Erős Európát! 2010-es jelszavától a „brüsszeli szatócsboltig”, ahonnan csak a pénztárgép kilibbenő csilingelése érdekelte a mai Karmelita kolostort. (Ez is abszurd.) Nincs kedvünk derülni, annyi itt a fonák, hogy fel sem tűnik a tenyeres. Hozzászoktunk. A hajdani Lúdas Matyi hasábjairól „hülyeség!” felkiáltással alighanem kidobták volna, mondjuk a Túró Rudit ebédként egy MOL-kútnál majszoló kormányfő fényképét, amely bejárta a netet, s amely a „népbarát miniszterelnök” képét volt tán hivatott erősíteni, ha egyszer a közönség nagy része még mindig az aszketikus életet élő vezéren nosztalgiázik. Nesztek, hát itt van a posztmodern aszkéta, aki miután elvtársával, Salvini olasz belügyminiszterrel megtekintette az Európát védő nyúlfarknyi gyodát, s a röszkei magaslesről távcsővel megleste a migránsok nyomait, hazafelé, Szatymazon, konvojával letapadt egy Túró Rudi erejéig. S ha bokros teendői nem szólítják a Karmelita kolostorba, tán még ma is ott nézegeti magában elmélyülten a sztaniol pöttyeit. Atyaúristen, mekkorát tévedünk, ha úgy gondoljuk, ilyen egyszerű a kép! Mert közben Bernard-Henri Lévy francia filozófus, akit a közelmúltban szó szerint kávéval megetetett a miniszterelnök, budapesti látogatása után a Le Point-ban leírta beszélgetését Orbán Viktorral. Lévy persze ugyanabban a kórban szenved, amiben Európa jó része, hogy mielőtt megszelídítené az Európát marcangoló illiberális vadat, előbb megpróbál szót érteni vele. Hogy ez abszurd várakozás, tudhatjuk onnan, amit Lévy közzétesz. Hogy a kormányfő azt mondta magáról: „Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az euró­paiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.” Na most, tessék a két képet egymásra vetíteni, s megpillantani ­Európa DNS-ét, amint a maga rögvalóságában egy benzinkútnál Túró Rudit majszolva őrzi a földrészt. Az értelmiségi erre azt mondja a rádióban: a kormányfő eszét vesztette. Akinek kedve van derülni, hát tegye. Nekünk nincs.
Szerző
Témák
Heti abszurd

B terv nélkül a külhoni magyarság

Publikálás dátuma
2019.05.12. 08:00

Fotó: MTI
Magyarország abban a kényelmes helyzetben van, hogy kulturális, nyelvi integrációs nehézségek nélkül tudja – legalábbis részben – pótolni fogyatkozó, elöregedő népességét. Csakhogy meddig? A szomszédos országok magyar kisebbségei rohamtempóban fogynak, minden választás és népszámlálás jelzi, hogy igen nagy a baj.
A közelgő európai parlamenti választás vízválasztó lehet a Kárpát-medencei, kisebbségi magyarság számára. Első alkalommal történhet meg, hogy egy, az ország 9 százalékát kitevő népcsoport, a szlovákiai magyar közösség parlamenti képviselet nélkül marad. Ezúttal Brüsszelben, de jövőre parlamenti választások lesznek Szlovákiában. És jön majd a következő román, szerb, ukrán parlamenti választás, s az évek óta rezegő léc előbb-utóbb átléphetetlen akadállyá válik az etnikai alapon szerveződő magyar formációk számára. A politikai képviselet hiánya pedig kegyelemdöféssé válhat a természetes fogyás, a helyenként erőltetett, de mindenhol létező természetes asszimiláció, az értelmiségi elvándorlás, az anyaország és a Nyugat agy-, illetve munkaerő-elszívó hatásától amúgy is sújtott kisebbségi magyarság számára. Az 1989-es rendszerváltás után minden, Magyarországgal szomszédos országban etnikai alapon kezdett szerveződni a magyarság, tulajdonképpen az egyetlen, addig használt és ismert modellhez nyúlt vissza, ahhoz, amit Kós Károly indított útnak Trianon után Erdélyben. A sikerek mellett hamar megmutatkoztak a szépséghibák is. Ekkor fogalmazódott meg először a kérdés: felülírhat-e mindent az úgynevezett „megmaradás parancsolata”, indokolja-e azt, hogy demokratikus jogállamban, többpártrendszerben egy közösség önként vállalja az egypártrendszert, annak minden hátulütőjével együtt? Egyre láthatóbban ütötte fel a fejét az igény az ideológiai alapú voksolásra, mégis, mindmáig a kisebbség többsége akkor is „a magyar pártra” szavaz, ha elégedetlen vele, pusztán azért, mert magyar. Ez a többség azonban apad. Növekedett, bár nem látványosan a román, magyar, szerb, ukrán pártokra szavazó magyarok száma, mint ahogy az etnikai alapú képviselettel szembeni elégedetlenkedőké is. Valós alternatíva máig nincs. A többségi (román, szlovák stb.) pártok vagy azért, mert léteznek a magyar képviseletek, amelyek úgyis elszívják a magyar választók zömét, vagy azért, mert nem érdekli őket, vagy mert tényleg ellenségesek, meg sem próbálják felkarolni a nemzeti kisebbségek sajátos problémáit. Most még minden valószínűség szerint bejut az EP-be az RMDSZ, és még egy-két romániai választással is megmérkőzik. Ám ha más tényezővel nem is számolunk, csak a népességfogyással, akkor is belátható távolságba került a vég. Szlovákiában azonban kritikusabb a helyzet. Tovább kellene lépni, de hogyan? Ha 30 év alatt nem sikerült a magyar pártoknak többségi szavazókat szerezniük, ezután sem fognak. Van kiút? Egyáltalán, kell önálló képviselet, vagy be kell tagolódni ideológiai alapon a többségi pártok mellé? Eddig egyetlen, a Kós Károly-i úttól eltérő kísérlet született, ám az is kifulladni látszik. Szlovákiában, a Felvidéken 2009-ben a Híd–Most magyar–szlovák vegyes párt létrehozásával megtették az első lépést a nagy ismeretlenbe. 2010-ben a Híd bejutott a pozsonyi parlamentbe, az addig domináns Magyar Koalíció – ma Közösség – Pártja (MKP) pedig nem tudta átlépni a parlamenti küszöböt. Jelenleg mindkét párt 4,5 százalék körül mozog, a Híd mögül pedig kikoptak a szlovák támogatók. Szalay Zoltán, az Új Szó volt főszerkesztője, fiatal író, publicista szerint az elmúlt évek egyik legjelentősebb jelensége a szlovákiai magyar választók korábban nem látott mértékű kiábrándulása a szlovákiai magyar politikai képviseletből, amire a politikusok egyelőre semmilyen releváns válasszal nem szolgáltak. A 2016-os választások óta minden voksoláson az országos átlag alatti a magyar részvételi arány, és tünet­értékű az is, ahogy az idei köztársaságielnök-választáson viselkedtek, amikor is a legsűrűbben magyarok lakta területeken 30 százalék körül (vagy alatt) alakult a részvétel. Azzal együtt, hogy a legismertebb szlovákiai magyar politikus, Bugár Béla is indult a választáson. A jelenség egyik okát a szlovákiai magyar pártok egymással folytatott tízéves acsarkodásában látja a publicista, amely azonban egyáltalán nem a választókról, hanem tőlük távoli érdekszövetségekről szól. Legalább 2016-tól (de ennek korábban is voltak már jelei) a Híd és az MKP egy nagyon sok tekintetben azonos célokat követő politikai-oligarchikus érdekszövetség részei, a Híd a Smer, az MKP pedig a Fidesz partnereként. Mindkét párt legfőbb célja a „politikai stabilitás” fenntartása, amihez hozzátartozik a komolyabb belpolitikai reformok (az igazságszolgáltatás, az egészségügy, az oktatás, a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés terén) elutasítása, halasztgatása is. Mindkét párt hozzájárult az elmúlt években egy olyan politikai rendszer megerősödéséhez, amely a korrupció elburjánzásához is vezetett – ezt igazolta a Kuciak-gyilkosság körüli ügyek felgöngyölítése is. A Híd részéről azért is nagyon kompromittáló ez a szövetség, mert a 2016-os választások előtt épp a jogállamiság megerősítésére építették a kampányukat. A párt elért ugyan olyan eredményeket a kisebbségek számára (például kisebbségi feliratok a vasútállomásokon, egy új, átláthatóbb és bőkezűbb kulturális támogatási rendszer), amilyeneket a korábbi, demokratikusabb kormányok alatt nem, ám szavazóik számára szemlátomást fontosabb az általános, országos politikai helyzet alakulása. Az MKP hasonló helyzetben van, a Fidesz partnereként jelentős támogatási csomagokat szerzett (például óvodafejlesztésre, kisvállalkozásoknak), ám alapvetően átvette a Fidesz átláthatatlan, leginkább párthűségre alapozó, demokratikus deficittel küszködő eljárásait, amit nem minden szavazó díjaz. Ráadásul mindkét párt teljesen az ad hoc működésre alapoz, hosszabb távú programokat nem kínálnak a választóknak. Ehhez járul még a személyi kínálat teljes csődje, a jelenlegi személyi állomány mindkét pártnál elhasználódott, és nem látszódik a láthatáron semmiféle alkalmas utánpótlás. Szlovákiában egyre erősödnek a Híd és az MKP összefogását sürgető hangok. Szalay szerint, bár jósolni nehéz, az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva aligha jöhet létre a két párt közötti szövetség a 2020-as parlamenti választások előtt, mindkét pártban komoly ellenállásba ütköznek az ilyen irányú próbálkozások.

Piszok a köröm alatt

Nem derűlátóbb Huncik Péter felvidéki pszichiáter, író, Václav Havel volt tanácsadója sem, aki világszerte tart etnikai konfliktuskezelő tréningeket. A szakember jelentős szerepet játszott a Híd 2009-2010-es színre lépésében, programjának kidolgozásában. A „vegyes párt” megjelenésének nemcsak az MKP nem örült, az összes kisebbségi magyar párt fenntartásokkal fogadta. Az Orbán-kormány kezdettől nem tartotta magyarnak Bugár Béla pártját, nem vonta be a nemzeti együttműködés kereteibe, annak ellenére, hogy 2010 óta a felvidéki magyarság egyetlen pozsonyi parlamenti képviselete. Budapest máig ellenségnek tekinti az etnikai együttműködés szükségességét hirdető pártot, olyannyira, hogy Orbán Viktor a dunaszerdahelyi labdarúgó-­akadémia felavatásakor beszédében azt mondta, „már csak egy piszok maradt a köröm alatt, amitől még meg kellene szabadulni, és ez a Híd”. Huncik szerint az Orbán-féle vezetés idegenkedése a multietnikus párttól teljesen érthető, ismerve a Fidesz ideológiáját. „Az etnikai pártok hitvallása az, hogy nekünk egyedül kell kiharcolnunk a kisebbségi jogokat. A Híd filozófiájának lényege az, hogy tárgyalni akar, nem harcolni, ezért partnereket keres, nem ellenségeket.” Több elemzővel együtt Huncik is attól tart, hogy az EP-választáson egyik szlovákiai magyar párt sem tudja átlépni az 5 százalékos küszöböt. Mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy a magyarok részvételi aránya az utóbbi időben következetesen alacsonyabb. Ám a kimaradás az Európai Parlamentből valamennyire felrázhatja a választókat, véli a szakember. Hogy mit lehetne tenni? Úgy látja, csak látszólag a legkézenfekvőbb megoldás a most már egyre szélesebb körben sürgetett közös magyar választási blokk létrehozása. Tekintettel az MKP ideológiájára, alapállására, a Híd és az MKP közötti gyökeres attitűdbeli különbségekre, úgy véli, nagyon nehéz lenne összeboronálni a két formációt. De nem is ezt tartja megoldásnak, hiszen, mint mondja, egy ilyen közös blokk súlyos identitásbeli önfeladással járna. A szlovák parlamenti választásokig még van egy év, a Hídnak még van ideje összeszedni magát, az MKP-nak viszont kevesebb tartaléka van. Tény, hogy a Híd mögül kikoptak a szlovák szavazók, de nem a szlovák–magyar együttműködés bukott meg – állítja. A Híd támogatói közül csaknem 2 százalék volt szlovák, és ez a szlovák réteg talán a legdemokratikusabb része a társadalomnak. Olyanok, akik semmiképpen sem tudtak azonosulni sem a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal, sem a Kereszténydemokrata Párttal vagy az ellenzéki oldalon korábban létrejött számos kis formáció valamelyikével. Ráéreztek viszont arra, hogy a parlamentbe be kellene kerülni, és számukra az egyetlen alternatíva Bugár Béláék pártja volt. A Híd „tiszta” volt, nem voltak „ügyei”, korrupciós botrányai, Bugár Béla pedig az ország egyik legnépszerűbb és leghitelesebb politikusa volt. Ám azt, hogy a legutóbbi választás után a Híd egy olyan kormánykoalí­ció­nak lett a tagja, amelynek fő ereje a szociáldemokrata, Robert Fico vezette Smer, a másik tagja pedig az „ősellenség”, a szélsőségesen nacionalista, korábban Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, alig tudták elhinni a támogatók. Nem a szlovák–magyar együttműködés kudarca távolította el a szlovák szavazókat a Hídtól, ezt a koalíciókötést igen komoly ideológiai, társadalmi vita követte. A régóta kormányzó Smer az évek során szinte gyűlölt párt lett a mögöttük felhalmozódott korrupciós ügyek miatt. Ez önmagában egy népszerűtlen lépés volt elsősorban a szlovák támogatók körében, amit csak fokozott a tavalyi újságíró-gyilkosság utáni helyzet. Akkor Fico miniszterelnök és Kalinák belügyminiszter kénytelen volt a nagy tüntetések hatására lemondani, visszahívásukban a Híd egyébként nagyon pozitív szerepet játszott. Ám a szlovák társadalom demokratikus része úgy gondolta, hogy a Hídnak ezután a gyilkosság után ki kell lépnie a koalícióból. Ezt Bugár Béláék nem tették meg, maradtak a koalí­cióban, és ahogy jöttek az egyre újabb és újabb információk, hogy egyes Smer-vezetők hogyan kapcsolódnak azokhoz a vállalkozói körökhöz, amelyek meggyilkoltatták az újságírót, Bugár Béláéknak a népszerűsége egyre csökkent.  

Nem értik, nem érzik, nem tudják

A magyar választók között viszont nem történt lényeges változás, és az MKP is ugyanúgy 4,5 százalékon áll, ami előrevetíti, hogy Brüsszelben nem lesz szlovákiai magyar képviselet. Főleg azért nem, mert közben létrejött két-három szépreményű, demokratikus, EU-integrációt támogató párt, és a Hídtól elpártolt szlovákok nagyobbik része megtalálta a helyét ezekben a képződményekben. (Ilyen az elnökválasztást megnyerő Zuzana Caputova pártja, a Progresszív Szlovákia, vagy a leköszönő államfő, Andrej Kiska most alakuló pártja.) Így most már kérdéses, kit tud még megszólítani a szlovák társadalomban Bugár Béla és a Híd. Huncik szerint így sincs minden veszve, van egy nagyon tehetséges, fiatal réteg a Híd vezető politikusai között, olyanok, akik már ma is komoly kormányzati tisztségeket töltenek be (például Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, Ondrejcsák Róbert védelmi, Rigó Konrád kulturális államtitkár és a ruszin Peter Krajnák), akikre lehet jövőt építeni. „Sokan úgy gondolják, jómagam is, két fontos lépésre lenne szükség – a párt vezetősége, Bugár Bélával az élen felállna és beismerné ennek a két-két és fél évnek a hibás lépéseit, és azt mondaná, hogy bocsánat, ez valóban a mi sarunk volt, ezt le kell magunkról tisztítani és tovább kell lépni. Nem azt mondom, hogy Bugárt vissza kellene hívni, a legtapasztaltabb szlovákiai politikusról van szó, a neve egyelőre jelent valamit, szimbólum, a következő választások jövőre lesznek, nem tudom elképzelni, hogy nélküle nekivághatna a Híd. De ha ezt a lépést megtenné és utána tényleg a fiatalokra támaszkodva jelezné, hogy van még erő és visszatérési kedv, én azt hiszem, lennének még választók a magyarok, a szlovákok és a ruszinok között is, akik úgy gondolnák, hogy ez nem egy elvetni való projekt. Nemzetközi konfliktuskezelői tapasztalatomból mondhatom, hogy mindenhol vannak, akik képesek leülni tárgyalni, és akarnak tárgyalni. Nem csak Szlovákiában, még Izraelben, a palesztin és zsidó közösség részéről is ezt tapasztaltam. Mindenhol vannak nyitott fülek és tárgyalási készség, csak meg kell keresni és észre kell venni. A szlovák társadalomban is vannak szép számmal olyanok, akik úgy gondolják, ha a nemzeti kisebbség ügyét senki sem képviseli a szlovák parlamentben, ha jövőre nem jut be ilyen párt, azzal a szlovák társadalom önmaga bizonyítványát is kiállítja”  - mondja Huncik, aki szerint Európában a baloldali, liberális pártok nem értik, nem érzik, és nem tudják helyesen értékelni a nemzeti kisebbségek kérdését, ezért átengedik a jobboldalnak és a szélsőjobboldalnak. Ezt jó lenne Magyarországon is tudatosítani a baloldalon – hívja fel a figyelmet. Elmondása szerint Szlovákiában is az a nagy gond, hogy ezek a modern, valóban demokratikus, az EU iránt elkötelezett új erők néhány „lábjegyzetben” elintézik a kisebbségi kérdést, nincs külön üzenetük, programjukban nem foglalkoznak vele, mert „nem trendi”. A kisebbséghez tartozók viszont érzik, tudják, szükség lenne sajátos problémáik képviseletére. Szlovákiában ma 9 százalék a magyar, de előbb-utóbb – a tendenciákat figyelembe véve – lehet 5 százalék is. Ezen­kívül nagyon sok a vegyes házasság, és ez vélhetően nem fog változni az együttélés során. Ezeknek az embereknek, a vegyes házasságban élőknek vagy az abban születetteknek nem szabad leszűkíteni, nyitni kell a lehetőségeket, hogy párjukkal, családjukkal együtt megtalálják a közösen elfogadható politikai közösséget, pártot, képviseletet, hogy egy multietnikus párthoz csatlakozhassanak. És ott vannak még Szlovákiá­ban a ruszinok, a magyarul beszélő romák, elég széles az a réteg, amely felé lehet és érdemes nyitni. 

Nem kell az alternatíva

Erdélyben sem rózsás a helyzet, a romániai magyarság demográfiai előrejelzései is ijesztőek. Az immár kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyar fiatalok tömegesen találják meg a helyüket a magyarországi társadalomban, más részük pedig nyugaton próbál szerencsét. Az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenség két oldalról is növekszik. A választók egy része azt kifogásolja, hogy a korrupciós ügyek tengerében vergődő PSD-kormányzatot támogatja a magyar képviselet, másik részük azt nem tudja megbocsátani, hogy a nem is olyan rég még független párt ugyanúgy Fidesz-zsebpárttá vált, mint a korábbi Tőkés László és Szász Jenő vezette, Budapestről létrehozott kreálmányok, és átvette az orbáni, igen sajátos demokráciaértelmezést is. Ennek ellenére, úgy tűnik, a „magyarként való megmaradás parancsa”, a nemzeti identitás kérdésének mindenek fölé helyezése még működik, az RMDSZ be fog jutni az EP-be. Egyelőre. Vannak olyan felmérések, amelyek azt mutatják, hogy a nagyvárosi, főleg ifjúsági és értelmiségi réteg már elég nagy számban hajlandó az új, progresszív román pártokra szavazni. Olyannyira, hogy egy tél végi kolozsvári felmérés szerint a „román Momentum”, a frissen létrejött USR–PLUS szövetség támogatóinak 10,5 százaléka magyar. A város teljes lakossága körében pedig meghaladná a 40 százalékot, miközben az RMDSZ csak a szavazatok 10,8 százalékára számíthat, holott 15 százalék a magyarok aránya.
Kelemen Hunor pártelnök már többször hangsúlyozta, nem tart attól, hogy a magyarok tömegesen román pártokra szavaznának, és attól sem, hogy sikeres lehetne egy etnikailag vegyes párt. Barna Gergely kolozsvári szociológus is ezen a véleményen van, szerinte az EP-választásokon a tényleges veszélyt inkább az jelenti, ha látványosan megugrik a román részvétel, ellenben a magyar meg nem. Állítja, minden mérésük azt igazolja, hogy a magyarok 6-8 százaléka eddig is román pártokra szavazott, és ez vélhetően most sem lesz magasabb annak ellenére, hogy megjelent az USR–PLUS szövetség, az első román formáció, amely a magyarokat is megszólítja. (Az USR – Mentsétek meg Romániát Szövetség jelenleg is parlamenti párt, a PLUS most jött létre és lépett koalícióra az USR-rel.)

Párhuzamosodó társadalmak – Interjú Barna Gergely kolozsvári szociológussal

 Számításaik szerint mekkora a romániai magyar választási hajlandóság? A legutóbbi, erdélyi magyarokra vonatkozó reprezentatív mérést márciusban végeztük. Ez alapján a részvételi hajlandóság jónak tekinthető, valamivel magasabb, mint a 2014-es EP-választások előtt mért mobilizáltság. A romániai magyarok részvételi szándéka 40 százalék körüli volt, ami abszolút számban 380-390 ezer szavazót jelenthet. Persze kérdés, hogy a választásokig hátralevő periódusban ez milyen irányba változik. Ezeknek a szavazatoknak a túlnyomó többsége az RMDSZ felé irányul, ezért mondjuk azt, hogy az eredmény valójában a román részvételtől függ, alapvetően egy mobilizációs versenyről beszélhetünk magyar szempontból. A hírek szerint Kolozsváron igen magas az USR–PLUS támogatottsága a magyarok körében. Ez más erdélyi régiókra, településekre is jellemző? Azt nem tudom alátámasztani, hogy az USR–PLUS támogatottsága nagyon magas lenne a kolozsvári magyarok körében. A márciusi mérésünkben a magukat biztos szavazónak mondó erdélyi magyarok 1,5 százaléka jelölte meg az USR–PLUS-t mint opciót. Tavaly több erdélyi nagyvárosban is mértünk pártpreferenciákat a magyarok körében, és valóban Kolozsváron volt a legnagyobb az USR támogatottsága, 6-7 százalék körüli, Nagyváradon, Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben ennél alacsonyabb. A 2016-os parlamenti választások idejében is téma volt az USR-re való átszavazás, az akkori post-election vizsgálatunk alapján azonban az erdélyi magyarok kevesebb mint egy százaléka támogatta a Mentsétek meg Romániát Szövetség jelöltjeit. Azt is látni kell, hogy a román pártokra való átszavazási hajlandóság jelentősen csökkent a magyarok körében az elmúlt években, főképp, ha etnikai téttel és eséllyel rendelkező választásokról beszélünk, ilyenek a parlamenti vagy az EP-választások is. Ez a tendencia az úgynevezett párhuzamosodó társadalmak keretében értelmezhető, annak egyik pillére. Az erdélyi magyarok egyre inkább egy etnikailag integrált intézményrendszerhez kapcsolódnak, a kultúrán, az egyházi életen vagy a médiafogyasztáson túl a politika is mindinkább ebbe a dimenzióba megy át. Míg a 2000-es években 8-10 százalékos volt a román pártok irányába történő átszavazási szándék, ez az elmúlt években 3-5 százalékosra apadt. Hogy néz ki ma az RMDSZ támogatói bázisa? Mivel az RMDSZ nyeri el a magyarok szavazatának csaknem 90-95 százalékát, a támogatói bázisa lényegében a részvételtől függ. Ez alapvetően a közép- és időskorúak, a kisebb településen élők körében hangsúlyosabb. Ugyanakkor az RMDSZ-protest a magyar tömbterületeken a kihívó pártok felé, a Száz Jenő által létrehozott MPP és Tőkés László pártja, az EMNP felé mozdul, szórványterületeken pedig a román pártok irányába. Ez utóbbi jellemzőbb a nagyvárosok esetében is. A diplomások körében viszonylag magas a részvételi hajlandóság, ugyanakkor van egy jelentősnek mondható rétegük, aki bizonytalan, mérlegel, kivár opcióját tekintve, de a túlnyomó többség körükben is RMDSZ-támogató. Kisebb-nagyobb mértékben választásról választásra morzsolódik le az erdélyi magyar szavazótábor. Legalábbis ez érezhető. Miben látják ennek az okát: az RMDSZ-ből való kiábrándulás, általában a politikából való kiábrándulás, vagy egyszerűen a természetes fogyás következménye? A hangsúlyos lemorzsolódás a 2008-as évekig volt tetten érhető, és nemcsak a magyarok, hanem Románia szintjén is. Azóta viszonylag stabilnak mondható az RMDSZ által elért szavazatszám, nyilván vannak hullámzások, de ezek leginkább a választások jellegétől függnek. Az elmúlt három parlamenti választáson az RMDSZ 380–435 ezer szavazat, az önkormányzati választásokon 410–490 ezer szavazat között kapott. Ez a romániai magyar lakosság 35–45 százalékának felel meg és arányaiban többnyire együtt jár az országos mozgósíthatósággal. Látszik igény egy román–magyar vegyes pártra, vagy máig az etnikai alapú képviselet fenntartásának szükségességéhez ragaszkodik a magyar közösség? Nem. Sem a magyar, sem a román választók részéről nem látom az elvárást, a potenciális támogatást egy etnikailag vegyes párt irányába.

Magyar pártok a környéken

A cikkben taglaltak mellett az összes környező országban etnikai alapon szerveződő pártok és/vagy szervezetek látják el a magyarság politikai érdekképviseletét. Jelentőségük mindenhol a magyarok számarányától és az adott ország politikai berendezkedésétől függ, de sehol nem olyan jelentős, mint Romániában vagy Szlovákiában. Bár az európai parlamenti választások nem érintik (lévén nem tagja az uniónak), a 7 milliós Szerbiában viszonylag erős a magyarság érdekérvényesítő ereje. A legfőbb politikai párt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – hasonlóan a többi, kisebb formációhoz – a vajdasági magyarok kulturális és területi autonómiájának kivívásáért küzd. A 2000-es évek elején a VMSZ akkori elnöke, Kasza József miniszterelnök-helyettes volt a belgrádi kormányban. A 120 ezer választásra jogosult vajdasági magyar politikai szempontból már egyáltalán nem annyira egységes, mint a ’90-es években volt. A VMSZ mellett az évek során több kisebb alakulat próbálkozott bejutni a helyi és/vagy az országos parlamentbe, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. A Demokrata Párt például 2014-ben a Szerb Haladó Párt koalíciós partnere lett, és államtitkárt is adott a kormányba. A magyar kormány által preferált VMSZ-nek jelenleg 4 képviselője van az országos és 6 a vajdasági parlamentben, mindkét helyen szövetségben vannak a kormányzó párttal. Az etnikai párt(ok) túlélésének egyébként Szerbiában is gátja, hogy a magyarok egyre többen szavaznak nem magyar pártra. Ukrajnában, pontosabban Kárpátalján az ott élő magyarság érdekvédelmét több szervezet is ellátja. 1989-ben alakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), amely a kárpátaljai magyarok legfontosabb érdekképviselője. A KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt külön frakciót alkot a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, és a magyar lakta települések jelentős részében a párt adja az önkormányzati vezetőket. 1991-ben a KMKSZ a Lvovi Magyar Kulturális Szövetséggel és a Kijevi Magyar Kulturális Egyesülettel közösen hozták létre az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget, majd az utóbbi az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot (UMDP). A szervezetek között korántsem felhőtlen az együttműködés, ám az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban legutóbb közösen léptek fel. Horvátországban a legutóbbi népszámlálás adatai alapján kicsivel több mint 14 ezer magyar él. A 151 fős zágrábi parlamentben hagyományosan egy-egy garantált képviselői hely jut a nemzeti kisebbségeknek, köztük a magyaroknak is. A választópolgároknak előzetesen jelezniük kell, hogy a nemzetiségi listára kívánnak-e szavazni vagy a többségi, horvát szavazókkal együtt vesznek részt a választáson. A legutóbbi voksoláson két magyar párt indított jelöltet ezért az egy helyért: a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a Magyar Egyesületek. A többi határon túli régióhoz képest Horvátországban kifejezetten jó a magyarok helyzete. Ennek több oka is van. Jót tett a magyar kisebbség megítélésének, hogy Magyarország a délszláv háború idején támogatta a horvát törekvéseket. Másrészt pedig a 14 ezres magyar kisebbség hagyományosan „nem sok vizet zavar” a horvát belpolitikában. Nagyjából ugyanez a helyzet Szlovéniában is, ahol az alkotmány az olaszokkal együtt őshonos közösségnek tekinti a magyarokat, és egy képviselői helyet biztosít a számukra a parlamentben. A muravidéki magyarság politikai érdek-képviseleti szervezete a Szlovén Köztársaság megalakulását követően rövid idő alatt létrehozott Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség (MMNÖK), amely a magyar lakta települések önkormányzataiba küldhet képviselőket. Ausztriában az 1976-os ún. „Népcsoporttörvény” (Volksgruppengesetz) szabályozta először általában a kisebbségek helyzetét, majd 1979-ben létrejött a Magyar Népcsoporttanács, amelynek tanácsadói joga van, a magyarokat érintő döntéseket nem hozhat. - Kövesdi

Magyarok lélekszáma a környező országokban a 2011-es népszámlálás alapján: Románia - 1,225 millió Szlovákia - 459 ezer Szerbia - 251 ezer Ukrajna - 151 ezer Horvátország - 14 ezer Ausztria - 10 ezer Szlovénia - 4 ezer

Szerző
Frissítve: 2019.05.12. 16:55